Részvétel vagy távolmaradás

A képviseleti demokrácia nem más, mint oligarchiák versenye a kormányzati hatalomért. E versenynek a szabályait a választási rendszerek szabják meg. Romániában 2008-ig arányos, megyei listás választási rendszer volt érvényben. 2008-ban az ország rövid kirándulást tett az angolszász országokban honos egyéni választókerületes szabályozás világába, amitől sokan azt remélték, megbontja a pártoligarchiák hatalmát. A remény csalóka volt, a parlament összetétele nem változott. Mégiscsak Robert Michels német szociológusnak volt igaza, aki a múlt század elején fogalmazta meg az „oligarchia vastörvényét”, amelynek lényege: a pártdemokrácia szükségképpen a hatalomnak egy oligarchia általi kisajátításába torkollik, a pártverseny pedig lényegében oligarchiák versenye.

Az egyéni kerületes rendszer romániai alkalmazásának oligarchisztikus jellegét erősítette, hogy abszurd és logikátlan módon a listás rendszerekre jellemző küszöb intézményét megtartotta. (Maga a küszöb is azt a célt szolgálja, hogy lehetőleg ne lépjen be újabb szereplő, új oligarchia a politikai piacra.) Külön bája az esetnek, hogy kifejezetten az RMDSZ pozíciójának garantálása érdekében a honatyák megfogalmaztak egy alternatív küszöböt, az emlékezetes 6:3-as szabályt. Most az ország visszatér a listás rendszerre, az RMDSZ-nek viszont sikerült elérnie, hogy bevezessenek egy precedens nélküli, sehol nem látott alternatív küszöböt, a négy megyés szabályt, ismét csak kifejezetten erre a politikai alakulatra szabva: ha egy szervezet négy megyében 20 százalékot ér el, akkor annak garantált a helye a törvényhozásban. Végső soron nincs ebben semmi meglepő: azt már belső forrásokból is tudtuk, hogy a román hatalom számára az RMDSZ parlamenti jelenléte nemzetbiztonsági kérdés.

Visszaállt az erdélyi egypártrendszer

Mint az korábban is sejthető volt, az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal (MPP) közösen indul a megmérettetésen. Emlékezetes, hogy az MPP korábbi elnöke és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Tőkés–Toró–Szilágyi vonala között az első súlyos konfliktus abból származott, hogy Szász kizáratta (alapszabályzat-ellenes módon) Szilágyi Zsolt két emberét, Csúzi Istvánt és Sárközi Zoltánt a Magyar Polgári Szövetségből, az MPP elődszervezetéből, azzal a váddal, hogy RMDSZ-platformot akarnak létrehozni az MPSZ-ből. Később Szász azzal érvelt az EMNT és az RMDSZ közötti 2009-es nemzeti összefogás ellen – melynek értelmében Tőkés László vezette a közös listát –, hogy az RMDSZ formálisan biztosította a lista kereteit, és nem köttetett formális koalíció. Íme, most sem történt meg, két MPP-s politikus, Biró Zsolt és Kulcsár Terza József mégis ott virít bejutó helyen az RMDSZ listáin.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége minden szempontot mérlegelve és az előzetes várakozásokat cáfolva úgy döntött, nem indít sem saját listát, sem független jelölteket a választáson. Visszaállt tehát az erdélyi egypártrendszer? – kérdezik sokan részben felháborodva, részben rezignáltan. A felszín kétségkívül ezt mutatja, s az is tagadhatatlan, hogy a választópolgár szemszögéből e választáson bizony ez a helyzet. Aki elégedetlen az RMDSZ politikájával csak távolmaradással fejezheti ki nemtetszését, mint ahogy tette 2000-ben vagy 2004-ben is (1996-ról nem szólok, mert akkor még megvolt az RMDSZ-nek a nemzeti önkormányzati jellege. Sejteni lehetett ugyan Frunda György államelnök-jelölti kampányából, hogy az RMDSZ a választások győztesével közös kormányt alkot majd, de ezt egyrészt a választók nagy része elfogadta, másrészt nagyon kevesen gondolták végig, hogy a kormányzati szerepvállalás az önálló külpolitika feladásával és az autonómiaprogram ad acta tételével jár.).

Ezzel együtt a helyzet nem annyira rossz, mint annak idején, bár a nemzeti erők szétforgácsoltsága nem sok jót ígér. Tény, hogy önkormányzati szinten jelen vannak az autonomista pártok a maguk polgármestereivel és tanácsosaival, és az is, hogy ha e megmérettetésen nem is indult az EMNP, négy esztendő múlva még sorompóba állhat. Ha nem is érvényesül egy erős ellenzéki kontroll, mégsem szaladhat el teljesen a ló az RMDSZ–MPP szövetséggel, valamiféle érdekvédelmi tevékenységet ugyanis kénytelen lesz folytatni a két párt, amennyiben középtávon gondolkodik.

Kontinentális játszma közepén

Az EMNP visszahúzódása és a magyar kormányerőknek az RMDSZ–MPP szövetség oldalán való határozott kiállása mögött lehet összefüggés. Orbán Viktor kemény kontinentális szintű hatalmi játszma kellős közepén áll. Már a korábbi években is szerzett fekete pontokat a globális háttérhatalom képviselőinek szemében a multik és a bankok megadóztatásával, a médiaszektor átszabásával, a keresztény és nemzeti értékeket megjelenítő alkotmány megfogalmazásával. Most viszont azzal, hogy a háttérhatalom legfőbb törekvésével, Európa muzulmán megszállásával áll szembe, és ehhez szövetségeseket is szerzett magának a visegrádi országok vezetőinek személyében, a helyzete még nehezebb. Érthető, ha erre a frontra akar összpontosítani és minden más problémás kérdést pacifikálna. Arról nem is szólva, hogy az RMDSZ meglehetősen bensőséges viszonyt ápol a román hatalommal, Orbán pedig vélhetően Bukarestre is potenciális szövetségesként tekint e globális játszmában. Hogy a román politikum keretében a mélyen fekvő magyarellenesség győz majd vagy a józan ész, azt egyelőre nem tudni. Az viszont egyértelmű, hogy az autonómiaharc számára a jelenlegi nemzetközi konjunktúra rosszabb, mint bármikor a rendszerváltás óta. Ami nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy e követelésről le kell mondani, s azt sem, hogy halkabban kellene felszólalni jogos igényeinkért. Azt viszont igen, hogy egyelőre e harcban csak magunkra számíthatunk.

Miként szavazzunk?

Bár Kövér László és Szili Katalin az RMDSZ melletti határozott kiállásra és mozgósításra kérte a Székely Nemzeti Tanácsot, az SZNT bölcs önmérséklettel helyesen azt foglalta nyilatkozatba, hogy azokat a jelölteket támogassák a választók, akik az autonómia hívei és tenni is készek azért. Ami nagyjából egyenértékű azzal, hogy a választók lelkiismeretére bízzák a választást. Mindenkinek el kell döntenie, mi fontosabb számára: egy nevében magyar és a politikai környezet által is magyarnak tekintett párt parlamenti jelenléte vagy a tiltakozás az 1996 óta tartó RMDSZ-es önfeladó politika ellen?