Reformtanügy

Egy román népi bölcsesség szerint, ha télire szán kell, azt nyáron kell elkészíteni. Egyszerű, mint az egyszeregy: azaz, ha valami tőlünk függ, annak elmulasztását nem lehet büntetlenül másra kenni. Legalábbis normálisan működő országban ez az élet aranyszabálya.

Kérdés persze, hogy a romániai tanévkezdésnek mi köze van egy normális ország oktatási rendszeréhez? Hiszen nem indult úgy tanév az elmúlt 25 évben, hogy ne lettek volna idegesítő gikszerek az iskola vagy az osztályok megkésett meszelése, rendbetétele, a csövön folyó ivóvíz nélküli, pottyantóvécés iskolák százainak hiányzó egészségügyi engedélye vagy éppen a tankönyvek kapcsán. A hiánycikkek sora évről évre bővül annak függvényében, hogy az igen gyakori tanügyminiszter-váltások éppen milyen újdonságot hoznak. Merthogy a tanügy állandó reformban van: minden miniszter valami újdonsággal állítja feje tetejére a rendszert, s mire a bevezetésre kerülő módszerek félútig kifutnak, jön az új zseni, aki saját elképzelését szeretné megvalósítani. Kutyát sem érdekel, hogy a vadabbnál vadabb ötletekre van-e fogadókészség, hogy azok beágyazhatók-e az itthoni oktatási rendszer hagyományaiba, vagy uram bocsá, egyáltalán mi a véleménye róluk a szülőknek.

A huszonöt éve állandó reformkényszerben leledző romániai tanügy tanév eleji zsibongásában mindenki kapkodja a fejét, hogy tavalyhoz képest mi változott. És hogy erről ki adhat érdemben eligazítást a tanügyminiszteren kívül, aki sejthetően tudja, hogy mit akar, de azt már nem, hogy a végeken mivé lett az elképzelése.

Szülőként ennél sokkal prózaibb gondjaim vannak. Merthogy elemis kislányom alig kap valamilyen tankönyvet szeptember 15-én. Nem kaphat, mert kiderült, hogy még az érvényes szerződést sem írták alá az új könyvekre. Erre jön a minisztériumi blabla, hogy megint későn hirdették meg a licitet.

Eljátszogatok a gondolattal: milyen jó lett volna, ha a bukaresti tanügyminisztériumban az illetékes osztály már januárban dolgozik, így februárra összejön a licit. A nyertes munkát márciusban megfellebbezik az ellenérdekelt cégek, áprilisra elbírálják, májusban pedig végre megszületik a végleges döntés és szerződés, és június-júliusban a kiadó nyugodt tempóban kinyomtatja és eljuttatja az iskoláknak a kért tankönyveket. Ugye, milyen pofonegyszerű? De nem ez történik. Ahelyett, hogy az újabb botrány miatt lemondana tisztségéről, a magyar államtitkár azt magyarázza, hogy semmi vész, decemberre meglesznek az új tankönyvek!

Hogy addig mi lesz? Veszek a gyereknek egy táblagépet, és a tananyagot letöltjük a világhálóról. Csak hangosan ne mondjam, mert a minisztériumban még valaki komolyan veszi.