Ott állunk, ahol a part szakad

A Petru Maior Egyetemmel a tavalyi egyesülés nyomán létrejött Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemnek a magyar nyelvű oktatás teljes elsorvasztására tett kísérletei bizonyítják, hogy Romániában mennyire képlékenyek a magyar közösség jogai. A magyar nyelvűt nem, de az angol kar létrehozását lehetővé tevő egyetem vezetősége most arra játszik, hogy mihamarabb kiebrudalja a magyar oktatást az egykor magyar egyetemként induló felsőoktatási intézményből. Mit számít az, hogy az önálló magyar állami oktatást lehetővé tevő romániai törvényt soha nem alkalmazták, és nem is fogják, hiszen az erdélyi magyar közösséggel mindezt jó eséllyel le lehet nyeletni.
Sokan már azt rebesgetik, hogy a magyar állam úgyis átvállalja az erdélyi magyar orvosképzést is a Sapientia Egyetem keretében, így magyar állami pénzből új kórház, új egyetemi épületek, új oktatási infrastruktúra épül. Az erdélyi magyar politikum számára ennél kényelmesebb megoldás aligha létezik: csak annyit kell tenni érte, hogy Budapestre felutazva széttárják a kezüket mondván, a román nacionalizmus miatt leletlenné vált az önálló magyar orvosképzés megmentése.
Ha ez bevált módszerré válik, maholnap talán arra is rájön a román állam, mi lenne, ha a teljes középiskolai magyar oktatásunkat Budapest támogatná, hiszen már most sok iskolaépületünket magyarországi pénzből újítjuk fel. Miközben mi Bukarestnek fizetjük adólejeinket, abból egyre inkább csak román nyelvű oktatást támogatnak.
A román politikai pofátlanság nem ismer határokat – ez, gondolom, senki számára nem újdonság. Ehhez száz év alatt hozzászokhattunk. Ahhoz viszont nem, hogy az erdélyi magyar politika egyre inkább feladja érdekérvényesítő képességét, és elfogadja a Bukarest által ránk kényszerített játékszabályokat. Az oktatás terén ez már rég elkezdődött az önálló, államilag támogatott Bolyai Egyetemről történő lemondással. Most pedig a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés felszámolásához járul hozzá a hol kormánytényezőként, hogy „külső” játékosként szereplő RMDSZ, amelynek érdekérvényesítő képessége napról napra csökken. Azaz ott állunk, ahol a part szakad.
Mindeközben továbbra sincs erdélyi magyar kerekasztal: a három erdélyi magyar párt között csak sajtószinten van „egyeztetés” – a politikusok egymásnak üzengetnek –, de közös stratégia, elképzelés, közös erdélyi magyar nemzeti minimum nem létezik. Mennyire igaz a mondás: az RMDSZ vezetői bármelyik bukaresti román párttal sokkal hamarabb leülnek tárgyalni, mint a más véleményt valló erdélyi magyar politikusokkal.
Kiszolgáltatottságunkat mutatja, hogy az erdélyi magyar politikumnak nincsenek közös céljai. A közös stratégiaként emlegetett autonómiaküzdelem ezer sebből vérzik, akárcsak a felsőoktatás, az anyanyelvhasználat és egyéb közéleti területek át nem beszélt történetei. Miközben elbeszélünk egymás mellett, a román hatalom tenyerét dörzsöli, és kényelmesem hátradőlve kér még egy kávét.