Önsorsrontás magas fokon

Amikor 2010-ben a Fidesz kétharmados győzelmet aratott, és a Jobbik mintegy húsz százalékos eredménnyel került be a törvényhozásba, sokan abban reménykedtünk, hogy a két párt – amelynek programja a nemzeti érdek mentén fogalmazódott meg – racionális, célorientált együttműködést fog folytatni, és befejezi azt a testvérharcot, ami a választási kampányban zajlott.

Nem így történt. Ebben mindkét félnek megvan a felelőssége, és nem kétséges, a Fideszé eddig nagyobb volt.

Eddig. Mert a Jobbik legutóbbi lépése, amikor demagóg, hamis érvelés alapján elutasította az Orbán Viktor által a kvótakérdés tárgyában benyújtott alkotmánymódosítás támogatását – amely ily módon nem nyerte el a szükséges kétharmados többséget –, olyan dimenziójú hiba, amihez hasonlót a párt még nem követett el megalakulása óta.

Az vélhetően minden gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy az Európát elözönlő, az EU területére lépve dzsihádot skandáló muzulmán tömeg kontinensünk eddigi történelmének legnagyobb veszélye. Háborúkat lehet elveszteni, majd fel lehet állni a legyőzöttségből, és elégtételt lehet venni. De ha az iszlám kultúra domináns lesz Európában, ha képviselői megszerzik a gazdasági, politikai és katonai kulcspozíciókat, akkor onnan többé nem lesz keresztény feltámadás.

Ennek elhárítása közös európai érdek. A létünkért folyó küzdelemben Orbán Viktor nemzetközi szinten az egyik legjelentősebb vezető, megkockáztatható, hogy Donald Trump győzelméig (akinek tényleges politikájáról egyelőre nem sokat tudhatunk) a legtekintélyesebb, még akkor is, ha Magyarország súlya nem azonos a számosabb és erősebb Lengyelországéval. Orbán erőssége, hogy kezdettől fogva világosan beszélt. A kerítésépítéssel egyelőre megóvta Magyarországot a bevándorlóktól, és elvi iránymutatást is adott Európának. Kontinentális szinten az ő gyengítése a nemzeti szuverenitás védelmezőinek gyengítése, és a létünkre törő globalista erőknek tett szolgálat. Márpedig nem kétséges: a világ e kérdésben nagyon is követi, hogy mi történik Magyarországon, s az alkotmánymódosítás sikertelensége bizony gyengítette Orbán Viktor nemzetközi pozícióit.

E mellett nemzetstratégiai szempontból is rendkívüli jelentőségű lett volna, hogy alkotmányos szintre kerüljön a betelepítési kényszer tilalma. A Jobbik egy húsbavágó nemzetpolitikai kérdést tett kisstílű párttaktikai alkudozás tárgyává. S mindezt olyan érvekkel, amelyek bárki által érzékelhetően gyenge lábakon állnak. A letelepedési kötvények ügye főként gyakorlati síkon bírálható és bírálandó. De ettől még hamis az állítás, miszerint az urnákhoz járuló és érvényesen szavazó magyar állampolgárok 98 százaléka a kötvényekre is nemet mondott. A választók abban a kérdésben tették le voksukat, hogy Brüsszel telepíthet-e Magyarországra bárkit a magyar parlament hozzájárulása nélkül. A szavazás a magyar szuverenitásról szólt, ami egyáltalán nem sérült a kötvények ügyében. E programot a vélt vagy valós magyar gazdasági érdekeknek megfelelően a parlament által támogatott kormány saját akaratából hirdette meg.

Legalább annyira demagóg és alaptalan az az érvelés is, hogy a kötvények a terrorveszélyt növelik. Ki az, aki elhiszi, hogy a terroristák hatalmas pénzt fektetnek magyar államkötvényekbe, hogy átvilágításnak vetik alá magukat, amikor lehetőségük van olcsóbban, a tömegben észrevétlenül elvegyülve Európába jutni?

S akkor még egy szót sem szóltunk arról, mennyire tekintélyromboló az a tény, hogy áprilisban éppen a Jobbik javasolta az alkotmánymódosítást, és jelezte: az előterjesztést majd megszavazzák, amennyiben az az ország érdekét szolgálja.

Végül, de nem utolsósorban támadási felületet nyújtottak ezzel a magatartásukkal a Fidesznek, amely azt ki is használta. A Jobbikot nemzeti szempontból hiteltelennek feltüntető fideszes retorika ellen egyszerűen nincs védekezés. Még az sem, ha most beterjesztik Orbán alkotmánymódosító javaslatát kiegészítve a letelepedési kötvények tiltásával.

A Jobbiknak sikerült egyszerre következetlennek mutatkozni, megtorpedózni egy nemzeti létparancs valóra váltását és elbizonytalanítani vagy rosszabb esetben eltávolítani saját szellemi holdudvarának jelentős részét. Mindezt úgy, hogy mindeközben nyerni nem nyert semmit.

Mi más ez, mint önsorsrontás magas fokon?