
2016. augusztus 20., 09:592016. augusztus 20., 09:59
Napokon át zajlott a cirkusz a román médiában, no meg a csőcselék fejében. Amit látszólag tisztes „tudós” emberek tápláltak ferdítésekkel, belemagyarázásokkal, féligazságokkal és túlzásokkal.
Az augusztus elején elhunyt , a románok sosemvolt királynéja szép kort ért meg, ebből is látszik, hogy nem élt Romániában. Párizsban született, és 92 évesen Svájcban kapta meg az örök élet koronáját. Mivelhogy földi léte alatt sosem hordott ilyesmit.
Egyébként sokan – jómagam is – nem értik, hogy pontosan kinek, minek és mikor is volt a királynéja, hiszen hosszú élete ellenére Anna nem tudott megtanulni románul, 1992-ig nem járt „királyságában” – azóta is ritkábban, mint a fehér holló –, sohasem koronázták meg, és Hohenzollern Mihályon kívül nem sok köze volt az országhoz. Mindenfelé megfordult a nagyvilágban, csak ott a legkevesebbet, ahol úgy gyászolták, mintha együtt nőttek volna fel vele. Pedig amikor feleségül ment Mihályhoz, a királynak már sem trónja, sem koronája, de már országa, inge és gatyája sem volt. Ám semmi sem akadályozta meg a sosemvolt királyné nem létező alattvalóit, hogy megsirassák, jajveszékeljenek, mint akik jó barátjukat, családtagjukat veszítették el, noha azt sem tudták, és nem is nagyon érdekelte a nagy többséget, ki fia-borja volt a hölgy.
Undorító, ahogyan a román média bánt ezzel a témával (is). Ahogyan olyanokat szólaltatott meg, akik két és fél évtizede még a legvehemensebben ellenezték azt, hogy Mihály és Anna betegye a lábát Romániába. Akik lehazaárulózták, tolvajozták az idős párt. Abszurd címek jelentek meg: „örökre hazatért a királyné” (hova haza, hiszen francia földön született), „meghalt a románok legnagyobb királynéja” (miféle királyné, hiszen nem koronázták meg), és nemzeti gyászt hirdettek olyannak, aki öt percet nem élt a nemzettel együtt. 2002-ben a brit anyakirálynő – tisztes polgári nevén Elizabeth Bowes–Lyon – halálakor nem volt ekkora felhajtás, mint Anna temetése körül. Pedig VI. György brit király felesége királynőt – II. Erzsébet – szült, és valószínűleg az ő utódai ülnek még sokáig Nagy-Britannia trónján.
Az már mindennek a csimborasszója, hogy a római katolikus Annát ortodox szertartás szerint helyezték „szeretett hazája” földjébe. Merthogy itt a görögkeleti pópák az igazi uralkodók a lebutított nép felett…
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!