Hirdetés
Nánó Csaba

Nánó Csaba

Nem éppen ortodox gondolatok a nézőtéren

2019. március 30., 20:202019. március 30., 20:20

2019. március 30., 20:212019. március 30., 20:21

Nézem az előadást – teljesen mindegy, hogy hol, mikor és melyiket. Próbálom értelmezni a rendező elképzelését, megfejteni a darab mondanivalóját, a szerző gondolatait, de sehogy sem sikerül. Lehetséges, bennem van a hiba, bár a koncentrálástól már verejtékezik a homlokom. Aztán vége az előadásnak, és hallom a kijövő nézőket, amint arról tanakodnak, hogy amit láttak, vajon miről is szólt. Megnyugszom, hogy testületileg nem értettünk az egészből semmit. Aki pedig boldogan bólogat, hogy bizony ez remek volt, minden a helyén, és ő megértette a „modern” rendezést – ami gyakorlatilag átírta a szerző teljes mondanivalóját, és új megvilágításba állította a színdarabot, amit alibinek használt saját „zsenije” kifejtéséhez –, hát az tapsolhat önmagának, hogy ilyen okosnak született. Mi, a többiek pedig kábultan, leszegett fejjel megyünk ki a színházból, mint akik szégyellik, hogy az Úr csak ennyi értelemmel áldotta meg…

Mintha egyre több darab nem arról szólna, aminek a szerző megírta. És a világban mintha egyre szaporodnak a meg nem értett, fel nem fedezett lángelmék. Pedig a legtöbb ember kényesen ügyel még arra is, hogy nevét helyesen írják le. Ez ugyanis a miénk, minket jellemez, vele élünk és vele halunk majd meg, ha eljött az idő. És nyilván így van ezzel minden alkotó, aki művét sajátjának tekinti, amiért ő vért izzadt, álmatlanul hánykolódott éjszakákon át az ágyban. Feltéve, ha az illető író még az élők sorában van. A klasszikusok, akik régen alkottak, és belőlük már csak a Mű maradt, nyilván nem tudnak tiltakozni, ha alkotásukat átértelmezték, és köze sincs már ahhoz, amiért megszületett.

Vajon meddig mehet el az alkotói szabadság? Mikor marad a mű a szerzőé, és mikortól vesződik el mindaz, amit beleálmodott egy bizonyos darabba?

Meddig jogos használni az illető szerző nevét a plakáton, ha a darab már nem az, aminek meg volt írva?

A múlt század hetvenes éveiben a kolozsvári színházban a nemrég elhunyt Szabó József „Odzsa” rendezte Bálint Tibor A sánta angyalok utcája című drámáját. Mindenki Tibi bácsija minden áldott próbán ott ült a nézőtéren, jegyzetelt, javítgatta, írta és húzta a replikákat, tehát a rendező alkotótársa maradt egészen a darab bemutatásáig. Vagy helyesebben a rendező maradt alkotótársa a szerzőnek. A drámaíró így elkerülte azt, hogy nélküle változzon a mondanivaló, a szereplők jelleme, a cselekmény, és minden más, ami megváltoztatta volna a darabja mondandóját.  

Egy másik eset talán még jellemzőbb az igencsak jogos szerzői büszkeségre. Erdélyi színházban próbálták Sütő András egyik korszakos drámáját Harag György rendezésében. Sütő szokásához hűen részt vett a próbákon, figyelt, és amikor a szöveg nem úgy hangzott el, ahogyan ő megírta, azonnal szólt Haragnak. Végül a rendező felszólt a színpadra: „jövőre Shakespeare-t fogunk játszani, ő legalább már nem szólhat bele”.  Érthető a szerző érzékenysége a szöve­gére, hiszen ő szülte meg, és a vajúdás többnyire nem sétagalopp…

A minap Kürthy András, a híres operarendező beszélt Kolozsváron a szakmai alázatról. Vagy inkább annak hiányáról, ami leginkább az ifjú „titánok” esetében mutatkozik meg. Ha lehet parafrazálni Kürthyt, úgy is fogalmazhatnánk:

nem azért írta a szerző a darabot, hogy a színész eljátssza, a rendező megrendezze, hanem a színész azért játssza a szerepet, és a rendező azért rendezi a darabot, mert a szerző megírta.

Ha pedig így állnak a dolgok, talán mi, nézők sem hagynánk el olyan érzéssel a színházat, hogy a cselekmény megértéséhez túl buták vagyunk… 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Na és hol marad a becsületes Románia?

Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.

Bede Laura

Bede Laura

Úgy vezessünk, hogy mindenki hazaérjen!

Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicușor Dan játékos elnökké vált – de kivel is játszadozik?

Traian Băsescu után szabadon Nicușor Dan is a „játékos” államfők útjára lépett – az más kérdés, hogy ha minden rosszul megy, a szélsőjobboldali erők jelentőségét növeli azzal, hogy a királycsinálói szerep közelébe juttatja őket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Elbuktak Nicușor Dan proxyjai, és az RMDSZ jól tette, hogy hozzájárult ehhez

Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.

Makkay József

Makkay József

A hatalom logikája felülírta a lojalitást

Nemcsak az állóvizeket kavarta fel, hanem valóságos örvényt idézett elő Nicușor Dan azzal, hogy a Nemzeti Liberális Párt megkérdezése nélkül miniszterelnök-jelöltnek nevezte ki a PNL egyik alelnökét, Adrian Veșteát.

Balogh Levente

Balogh Levente

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Páva Adorján

Páva Adorján

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól

Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.

Hirdetés