Nagyköveti elszólás és a román szuverenitás mítoszának szertefoszlása

Kimberly Guilfoyle még ugyanabban a hónapban részt vesz egy Bukarestben gazdasági-energetikai témában rendezett konferencián, és ugyanitt folytat informális megbeszélést Sorin Grindeanuval, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével és Bogdan Ivan energiaügyi miniszterrel egy étteremben, ahol lesifotósok kapják lencsevégre a társaságot.

Románia és a vertikális gázbiznisz

Mármost a diplomáciában egyáltalán nem bevett szokás, hogy egy nagykövet a fogadó országától távol, egy harmadik országban szerepel és folytat lobbitevékenységet. Mindjárt érthetővé válik viszont Guilfoyle indítéka, ha tudjuk, hogy a Donald Trump elnök fiának volt menyasszonyaként nagykövetnek kinevezett egykori televíziós műsorvezető (aki tehát nem karrierdiplomata) lelkes támogatója a délkelet-európai térség egyik jelentős energiaellátási útvonalaként elképzelt vertikális gázfolyosó megvalósításának. Az új gázvezeték kapcsolná össze

• Görögország,
• Bulgária,
• Románia,
• Moldova,
• Ukrajna,
• Magyarország,
• Szlovákia
• és Szerbia gázvezetékrendszereit, és lehetővé tenné, hogy Amerika cseppfolyósított földgázt juttasson a térségbe, sőt egész Európába.

A vertikális folyosó útjának egyengetése érdekében széles körű lobbitevékenység folyik, amelynek része volt egy tavaly novemberi, Athénban rendezett fórum is, amelyen jelen volt egyebek mellett Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt parancsnoka, és talán mondani sem kell: Kimberly Guilfoyle amerikai nagykövet is.

A liberális miniszterelnök hasonló álláspontra helyezkedett, mint egy másik amerikai gigaberuházás, a Románia déli részébe tervezett miniatomerőművek esetében: a 6,5 milliárd dollárra becsült projekt anyagilag nem kifizetődő az ország számára, ráadásul kivitelezhetetlen is. Mindez éppen elegendő okként szolgálhatott Washington számára arra, hogy megpróbálja eltakarítani az útból az amerikai energetikai érdekek érvényesítésének útjába álló Bolojan-kabinetet. (Árulkodó körülmény, hogy az athéni nagykövet nem Románia miniszterelnökével, hanem a megbuktatásának tervét szövögető Sorin Grindeanuval tárgyalt a gázügyletről).

Washingtonból rángatják a román szocdemeket?

A Trump-adminisztráció szemszögéből ez a törekvés nem meglepő, hiszen ha érdekei úgy kívánják, a mindenkori amerikai vezetés a világ bármely táján hajlandó kormányt buktatni, háborút indítani vagy akár államfőt elrabolni (lásd legutóbb a Maduro-ügyet). Annál érdekesebb viszont, hogy a feltárt információk és az Egyesült Államok athéni nagykövetének beismerése alapján a román szociáldemokraták teljes mellszélességgel csatlakoztak Amerika bukaresti politikai „hadműveletéhez”. A Guilfoyle-al bizalmas megbeszélést folytató Grindeanu vezette PSD áprilisban kilépett a négypárti koalícióból, majd májusban a szélsőjobb AUR-ral karöltve megbuktatta a Bolojan-kormányt.

Ez a lépés még inkább súlyosító körülmény a szuverenitást zászlajára tűző AUR részéről, amely úton-útfélen hangoztatja, hogy elutasítja idegen érdekek, államok romániai beavatkozását. Ezúttal azonban George Simion igyekezett elintézni az ügyet annyival, hogy Guilfoyle nagykövet neki „jó barátja”, miközben tudvalevő, hogy a szélsőségesen nacionalista alakulat egyik főszponzorának, egy kolozsvári üzletembernek a cége nyakig benne van a vertikális gázfolyosó kiépítését célzó energiabizniszben.

A német kapcsolatra fogadnak a román liberálisok

A sokadik bukaresti kormányalakítási kísérlet közepette kirobbant botrány alaposan rávilágít a román állam gyengeségére, a politikai szereplők közötti érdekellentétekre, de képmutatására is. Jól látható, hogy a szuverenitás előszeretett hangoztatása az utólag érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyert Călin Georgescu számára is csak lufi, hiszen a többek között az alkotmányos rend elleni szervezkedéssel vádolt politikus a feltételezések alapján külföldi segítséggel igyekezett beülni az államelnöki székbe. (Más kérdés, hogy a bukaresti hatóságok még mindig adósak bizonyítékokkal alátámasztani, és nyilvánosságra hozni a feltételezett orosz befolyást).

Jellemző erre a táborra, hogy a Guilfoyle-gate néven emlegetett botrány közepette nemes egyszerűséggel oroszpártisággal vádolják azokat, akik felhívják a figyelmet, hogy egynémely amerikai érdekeltségű energiaügylet nem feltétlenül éri meg Romániának.

Amott pedig ott van a francia, de főleg német kapcsolatot ápoló oldal, amelyet a Bolojan vezette PNL és az USR képvisel. A Bolojan-kormányt számtalan bírálat éri politikai ellenfelei részéről amiatt, hogy az európai biztonsági akcióterven (SAFE) keresztül Romániának juttatott hitelkeretből a haderőfejlesztésre szánt közel 10 milliárd euró több mint felére egyetlen céggel, a német Rheinmetallal szerződött le. Ráadásul a hadiipari óriás közbeszerzés nélkül, közvetlen tárgyalás útján jutott a megrendelésekhez, és mivel a német társasággal kötött megállapodásokat támogatta Siegfried Mureșan is, Bolojanhoz hasonlóan a kormányfőjelöltre is előszeretettel aggatták ellenfelei gúnyosan a „Rheinmetall embere” címkét, persze őt német származása és németországi politikai kapcsolatai okán is.

És vajon milyen következtetést vonhat le mindebből az egyszerű polgár? Hogy a román politikai osztály képviselői között alig akad, aki mindenekelőtt a nemzeti érdekeket tartja szem előtt a külföldi érdekekkel szemben.

Románia annak idején a Bechtel autópálya-szerződéssel „vásárolta meg” Amerikától a NATO-belépőt, az a sztrádamegállapodás súlyosan ráfizetésesnek bizonyult az ország szempontjából: az amerikai társaság 415 helyett 50 kilométert épített a sztrádából, 1,3 milliárd euróért. A nagyhatalmakkal ápolt kapcsolatnak a kisebb súllyal rendelkező államok szempontjából természetesen ára van, csakhogy nem mindegy, mekkora árat fizetnek a kétoldalú viszonyért. A közelmúltban számtalanszor bebizonyosodott, hogy Románia a mindkét fél számára előnyös win-win szituáció helyett önállósága feladását választotta.