Felvidék után Erdély? Ahol a térképet átrajzolják, ott a magyarság fizeti meg az árát – VEZÉRCIKK

Mečiar az észak–déli irányban elnyúló megyék kialakításával gyakorlatilag kizárta annak lehetőségét, hogy akár egyetlen megye is magyar többségű legyen. A községek összevonásával azonban nem foglalkozott, így a magyar többségű települések továbbra is választhattak magyar polgármestereket és helyi képviselőket.

• Ez magyarázza, hogy a magyar pártokhoz kötődő polgármesterek száma az átszervezés után sem csökkent számottevően.

• Az 1994-es helyhatósági választásokon 249 magyar párti polgármester szerzett mandátumot, 1998-ban pedig az önálló magyar pártjelöltek és a magyar részvételű koalíciók jelöltjei együttesen 252 polgármesteri tisztséget szereztek.

• Ezzel szemben idén októberben a Magyar Szövetség összesen 208 polgármesteri tisztséget szerzett.

Az elmúlt évtizedekben a megyei döntéshozatalban a magyarság mindenütt kisebbségbe került. A 2001-ben létrehozott regionális önkormányzatokkal Szlovákiában megvalósult a decentralizáció egy olyan formája, amelyről Romániában is sokat beszélnek, ám amelynek érdemi megvalósítása nálunk mindmáig várat magára. A szlovákiai megyei önkormányzatok hatáskörébe kerültek a regionális fejlesztéssel, a közlekedési infrastruktúrával, valamint egyes oktatási, kulturális és szociális intézmények fenntartásával kapcsolatos döntések.

Ezekben a testületekben a kisebbségbe szorult magyar pártok érdekérvényesítő ereje azonban korlátozottá vált. Felvidéki ismerőseim szerint ennek következményei a fejlesztési források elosztásában mutatkoznak meg leginkább:

Az utazás során magam is jelentős különbségeket tapasztaltam az utak állapota terén. Míg az északi országrész számos vidékén felújított országutakon és autópályákon közlekedhettünk, a magyarok lakta déli térségekben több helyen elhanyagolt úthálózattal találkoztunk. Felvidéki beszélgetőtársaim szerint a szlovák politikai vezetés egykori célja egyértelmű volt: olyan közigazgatási rendszert kialakítani, amelyben a magyar közösség regionális szinten nem rendelkezhet meghatározó politikai súllyal.

A következményeket ma már keményen érzékeli a felvidéki magyarság. Sokan Magyarországra költöztek, mások fokozatosan eltávolodtak magyar közösségüktől.

Mindezt tovább súlyosbította a magyar politikai képviselet meggyengülése. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) 2010-ben kiesett a pozsonyi parlamentből. Helyét a szlovák–magyar vegyes pártként működő Most–Híd vette át, amely 2010 és 2020 között rendelkezett parlamenti képviselettel. A két politikai formáció között azonban lényeges különbség volt: míg az MKP kifejezetten a magyar kisebbségi érdekképviseletre építette politikáját, a Most–Híd a szlovák–magyar együttműködést helyezte előtérbe. 2020-ban aztán a Most–Híd is kiesett a parlamentből, és azóta nincs önálló magyar érdekképviseleti párt a pozsonyi törvényhozásban. Mindez annak ellenére, hogy a 2021-es népszámláláson összesen 456 154-en vallották magukat magyarnak, ami Szlovákia lakosságának 8,37 százaléka, mégsem sikerült átlépni az ötszázalékos bejutási küszöböt.

A Mečiar-kormány idején ellenzékben politizáló magyar képviselők sem a komáromi nagygyűléssel, sem a nemzetközi fórumokon történő fellépéssel nem tudták megakadályozni a számukra hátrányos közigazgatási átalakítást.

A felvidéki magyar politizálás egyik legismertebb alakja, Csáky Pál 1998 októberében a Dzurinda-kormány miniszterelnök-helyettese lett. Úgy tűnt, új esély nyílik a közigazgatási reform átdolgozására. Az első Dzurinda-kormány idején a magyar politikusok támogatásával egy tizenkét régiós elképzelés is napirendre került, amely kedvezőbb helyzetet teremthetett volna a magyar közösség számára, a szlovák koalíciós pártok egy része azonban ezt ellenezte.

Az MKP végül egy Komárom központú, tizenharmadik megye létrehozását javasolta, amely a magyarok által lakott déli területek jelentős részét fogta volna össze. A kezdeményezés azonban nem kapta meg a szükséges támogatást a szlovák koalíciós partnerektől. A 2001-es önkormányzati reform így változatlanul hagyta az 1996-ban kialakított nyolc megye határait.

Szlovákiában az 1996-os átszervezés elsősorban a járási és regionális szintet érintette, miközben a települési önkormányzatok megőrizték önállóságukat. Romániában viszont az 1500 lakos alatti községek tervezett kötelező összevonása éppen a helyi önkormányzatiság alapjait érintheti.

Egy magyar többségű község más településekkel történő egyesítése nemcsak a közigazgatási térképet változtathatná meg, hanem az új község nemzetiségi összetételét is. Megszűnhetne az addig önálló polgármesteri hivatal, a helyi döntéshozatal pedig egy román többségű önkormányzathoz kerülhetne. Ez a magyar nyelvhasználat, az oktatási és kulturális intézmények, valamint a helyi közösségi élet szempontjából is komoly kockázatokat hordoz.

Egy rosszul előkészített reform évtizedekre megváltoztathatja egy kisebbségi közösség politikai mozgásterét. Szlovákiában a magyarok megőrizték községeiket, de elveszítették a lehetőséget, hogy saját többségű megyében döntsenek regionális ügyeikről.

Erdélyben most az a veszély is felmerül, hogy a magyar közösségek egy része magát az önálló községet veszítheti el. Márpedig ahol megszűnik a saját polgármesteri hivatal, ott nemcsak egy közigazgatási intézmény tűnik el: a helyi magyar közösség önrendelkezésének egyik legfontosabb támasza is felszámolódik.