Mesebeli karácsony

Idén elhatároztam, hogy felzárkózom a divathoz. Mi több, megelőzöm azt.

Májusban elkezdtem készülni a karácsonyra. Előbb mintegy mellékesen megjegyeztem a család felnőtt tagjainak, hogy közeleg az ünnep. Nem értették, milyen ünnepről beszélek, de egyelőre meghagytam őket jótékony tudatlanságukban. A hónap vége felé céloztam rá, hogy idén sem marad el a karácsony. Rám hagyták, hiszen ez az élet rendje: évszakok, ünnepek jönnek-mennek, és a környezetemben nem csak én beszélek hülyeségeket.

Beköszöntött a június. Piros festékkel bejelöltem a lakásban, hova állítjuk majd a fát, hova tesszük az ajándékokat. Elkészítettem az ünnepi vacsorához az ülésrendet, és egy papírlapra a menüt is felírtam. A családtagok elnézően mosolyogtak, azt hitték, ideiglenesen hibbantam meg, idővel majd elmúlik.

Júliusban kevesebb időm jutott az ünnepre való készülődésre, de azért a cipőket kifényeztem, nehogy az angyalok váratlanul toppanjanak be.

Augusztusban már mindenki bolondnak nézett, de én töretlen hittel jártam a magam útját. Még azt követően is, hogy néhány napra beutaltak. A kedves orvosok megértőn bólogattak, mondták, hogy abban a nagy házban még a Télapóval és esetleg Napóleonnal is találkozhatom. Velük végül nem jöttem össze, de megismertem olyant, akinek egész élete egy vigyorgó karácsony.

Tervemtől semmi sem tántoríthatott el. Szeptemberben megvettem a fenyőfát. Befújtam mindenféle tartósítószerrel, rettenetesen büdös volt, ugyanakkor gyönyörűre sikerült. Kissé besárgult a lakk alatt, de végül is szép lett. És főleg ragacsos.

A család pesszimistább tagjai nyilván rossz szemmel néztek rám. Felvetődött az is, hogy én megyek vagy a bűzlő fa. Végül mindketten maradtunk, csak leköltöztem fástól a pincébe. Így aztán napestig gyönyörködhettem a sok kémiai anyagtól csillogó fenyőfámban. Persze a bűz miatt gázálarcban aludtam, de azt is meg lehet szokni.

Október végén kezdtem hozzá a díszítéshez. A háztetőre műhavat szórtam, gyertyákat gyújtottam az ablakban. Akkor már nem voltam egyedül, a városban is felszerelték a díszkivilágítást, és az üzletekben is elkezdődtek a karácsonyi akciók. Leárazáskor vettem az asszonynak egy aranyhalat. Mondtam, a további kívánságait vele beszélje meg...

Novemberben már feldíszített fákat is láttam, és meleg szívvel egy nagy-nagy közösség tagjának éreztem magam. Akik tudják, sosem elég korán kezdeni a karácsony hangulatának felidézését. Magamra gömböket, csillagszórókat és szaloncukorkákat aggattam, hogy minél hitelesebb legyen az ünnepi várakozás.

Decemberre belefáradtam. A sok-sok készülődéstől és várakozástól elment a kedvem a karácsonytól. Mindenből kiábrándultam, amikor arra gondoltam, hónapok óta tart a karácsonyi készülődés, és önző okokból a kizsákmányolók a téli ünnep hangulatát próbálják lenyomni a torkunkon már ősz óta. Beláttam, hibáztam, nem kell mindig lépést tartani az őrült divattal. Letéptem magamról a karácsonyi díszeket, és olyan napsütötte vidékre költöztem, ahol fehér szakállas Mikulások helyett kicsi néger manók táncolnak körbe, és a telet meg a karácsonyt csak a meséskönyvekből ismerik.