Magyar riporterek esete a főbohóccal

Egyesek számára mosolyogni való, másoknak háborgásra okot adó történetet kürtöltek világgá a hírügynökségek. A nemrégiben véget ért szingapúri WTA-döntők egyik mérkőzésének a szünetében egy tévécsatorna két magyar riportere elfelejtette kikapcsolni a mikrofont. Éppen azon viccelődtek, hogy melyik hölgynek szilikonozott a melle, melyiknek nem. A nem kimondottan magasröptű heherészésbe valahogy belekeverték a jelenleg világelső román teniszezőt, Simona Halepet is. Elítélendő, és azt bizonyítja, hogy a bunkóság is határtalan és nemzetiségtől független.

Ám a replika nem várt helyről érkezett. Méghozzá a teniszsport örökös bohócától, Ilie Năstasétól. Akinek agyi bugyrait évtizedek óta nem hagyta el értelmes gondolat, és már számtalanszor megsértette embertársait nem éppen szalonképes beszólásaival. Mint önjelölt megmondóember kijelentette: a magyarok csak hallgassanak, mert soha semmiféle eredményt nem értek el a fehér sportban.

A főbohóc hatalmasat tévedett. Igaz, nekünk, magyaroknak nincs egy hullámzó teljesítményű Simona Halepünk, ám van egy nagyon stabil Babos Tímeánk. Aki párosban háromszor volt döntős Wimbledonban, és a francia Mladenoviccsal az oldalán idén megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, majd Szingapúrban megvédte WTA-bajnoki címét. Vagyis zsinórban másodszor lett világbajnok! Mellesleg ő is világranglista-vezető, még ha „csak” párosban is…

A férfiaknál Fucsovics Márton olyan bravúrt ért el májusban Genfben, ami 36 év óta nem sikerült egyetlen magyar férfi teniszezőnek sem: megnyert egy ATP-tornát, útközben kiejtve a világklasszisnak számító svájci Stanislas Wawrinkát. Azt pedig el sem merem hinni, hogy Năstase ne hallott volna például Taróczy Balázsról, az open éra legsikeresebb magyar férfi teniszezőjéről.

Na, de mondok ennél is jobbat a kihunyó csillag okulására. Amikor még Romániának és a román nemzetnek tájainkon híre-hamva sem volt, Mátyás király udvarában már egyfajta teniszmérkőzéseket szerveztek. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor a pápa kinevezte esztergomi érsekké Aragóniai Beatrix királyné unokaöccsét, Estei Hippolitot, Mátyás feleségének nővére egy levélben arról tudósítja az ifjút, hogy elküldte neki a kért labdákat és a csont labdaütőket. Ez a paume (a labdát feszes tenyérrel, puszta kézzel ütötték) első ismert magyar említése. De a humanista tudós, Johannes Sambucus (Zsámboki János), II. Miksa német-római császár orvosa és történetírója is megismerkedett a tenisszel, amikor az 1550-es években Párizsban tanult. Egyik művében be is mutatta a játékot, ám ő még bűnnek nevezi, amellyel az ifjúság idejét és pénzét pocsékolja.

Másként vélekedett erről a sportágról Lórántffy Zsuzsanna alig száz évvel később. Ő már úgy említi a teniszt, mint nemes játékgyakorlat, egyik munkájában pedig képet is közölt a bemutatásához.

Lépjünk egyet a történelemben: Széchenyi István sportok iránti figyelmét sem kerülte el a tenisz. A bécsi uraságokkal vívott mérkőzéseiről Wesselényi Miklós báró is megemlékezett, sőt, ő maga is belekóstolt a játékba, utazásaik során még Párizsban is meglátogatták a labdaházakat.

A két magyar sportriporter története felett amúgy elsiklott a világ. Csupán a románoknak akadt meg a torkukon a viccelődés. Megkérdeztek hát egy rossz tréfamestert, akit senki sem vesz komolyan, és aki szakmai szempontból ma már nem jelent semmit a teniszben. De botrányhősként most éli virágkorát…