Hirdetés
Nánó Csaba

Nánó Csaba

Lélegeztetőgépen a kultúra

2019. július 04., 22:092019. július 04., 22:09

2019. július 04., 22:092019. július 04., 22:09

Nincs pénz a kultúrára – derült ki a bukaresti nemzeti színház művészei által a hét végén rendezett tiltakozáson. Tudtuk ezt eddig is, ám a kulturális miniszter azzal vágott vissza, hogy a színészeknek és a színházi személyzetnek nincs oka utcára vonulni, hiszen az utóbbi időben háromszorosára nőtt a fizetése. A miniszter füle mellett elment a tiltakozás lényegi része. Egyik színész sem mondta, hogy az éhenhalás fenyegeti, hanem ahogyan azt egyikük megfogalmazta, „nem élünk XIV. Lajos idejében, hogy gyertyafény mellett játsszuk az előadásokat”. És egyebek mellett arra is felhívták a figyelmet: az ország úgy el van adósodva, hogy azért még unokáink is fizetni fognak.

„Ahelyett, hogy örülnénk e felbecsülhetetlen értékforrásnak, a csődtől kell megmentenünk a román kultúrát. A kultúra terén az inkompetens kormány miatt következett be a katasztrófa a hamis számokra épített országos szégyent jelentő költségvetés miatt. Most a kultúra utolsó helyre került a románok más, jelentős célkitűzésével együtt” – jelentette ki a román elnök. Itt is ugyanaz történik, mint az egészségügyben, a tanügyben és egyéb létfontosságú területen: megemelték ugyan a fizetéseket, de az intézmények vezetőinek ugyanakkora pénzkeretből kell gazdálkodniuk, mint eddig. Vagyis valahonnan el kell venniük, hogy máshova többet adjanak. Kénytelenek leépíteni a személyzetet, csökkenteni a bemutatók számát. Nem marad pénz díszletre, kosztümökre, cipészre és szabóra, rosszabb esetben a villanyáram vagy a fűtés kifizetésére.   

A kultúra az a terület, ahol nemigen lehet mismásolni. Képtelenség félig elkészült előadást bemutatni, részben kész könyvet vagy újságot kiadni, befejezetlen festményt kiállítani, félig megírt zeneművet bemutatni foghíjas zenekarral. Adtak már át nem teljesen elkészült autópálya-szakaszt Romániában – sőt a legtöbb ilyen –, ám nehéz elképzelni, hogy egy színház fél előadást mutasson be, vagy a könyvkiadó csupán pár oldalt nyomtasson ki egy kötetből. Ha egy épületbe be lehet költözni, amikor még csak majdnem kész, egy kiadványt nem lehet befejezetlenül eljuttatni az olvasóhoz.

Mifelénk mindenre van pénz, de semmire sem elég. A romániai Nemzeti Kulturális Alap (NKA) költségvetését egyik napról a másikra 30 százalékkal csökkentették, így több mint 70 nyertes terv maradt támogatás nélkül. Ez azért is sajnálatos, mert az NKA az egyetlen, amely független alkotókat támogat. Ugyanakkor mindenki, aki kultúrával foglalkozik, tisztában van azzal, hogy támogatás nélkül nagy lenne a baj e területen. Beleértve az erdélyi magyar könyvkiadást is, amelyet szintén pályázatokból támogatnak.

A román kormányt egy funkcionális analfabéta vezeti, és a jelek arra mutatnak, hogy tagjai majdnem egytől egyig politikai szempontok alapján kinevezett amatőrjei a területüknek. A kulturális tárcát olyan névtelen csillag birtokolja – civilben matematikus az illető –, akiről az a szóbeszéd járja, hogy színházi előadást élőben még nem látott…

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Közösségi oldalak, álhírek, lincselés: a tiltás vagy az edukáció a megoldás?

Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.

Makkay József

Makkay József

Agrárország importkosárral

Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.

Balogh Levente

Balogh Levente

Aki előre hozott választást akar, az AUR-os?

Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Majka-ügy csak a jéghegy csúcsa, be kellene fejezni a magyar–magyar acsarkodást

Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Miért félnek a kettős állampolgároktól?

Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.

Páva Adorján

Páva Adorján

Kényelmi illúziónknak vége: energiabiztonságunk a Dunának megy

A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Drónvadászat, elrettentés és PR

Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.

Hirdetés