Lekváros, szörpös sikertörténetek

Illetve éppen ennek a stratégiának a részeként született meg és fejlődik, mert nehezen képzelhető el, hogy a zömében erdélyi kis- és középtermelők képesek lennének önerőből támogatni egy budapesti kiállítási központ vagy vásárcsarnok méregdrága standdíjait, hogy a többnapos ott-tartózkodás költségeiről ne is beszéljünk.

Az újfajta gazdasági együttműködésben mindenki jól jár: egy jelképes összeg révén a határon túli kiállító új piacok felé nyithat, a magyarországi vásárló kevésbé ismert, de a magyar nyelvterületen őshonos és jó minőségű termékekhez jut, a magyar kormány pedig a magyar nemzetpolitika részeként meghirdetett egységes Kárpát-medencei gazdasági tér kialakításával végez nemzetmegtartó munkát.

Mindenek fölött ott áll a piac sajátos törvénye, aminek bármiféle külső segítség mellett is meg kell felelni, ha a budapesti kiállítás résztvevője azt szeretné, hogy termékét ne csak egyetlen alkalommal kóstolják meg, hanem magyarországi boltokban is fellelhető legyen.

Az igen széles erdélyi kínálat azt jelzi, egyre többen próbálnak élni a kedvező lehetőségekkel. Se szeri, se száma az erdélyi sajtoknak, kenyereknek, az erdei vagy éppen az otthon termesztett gyümölcsökből készült lekvároknak és szörpöknek, az egyre kedveltebb mézeknek és méhészeti termékeknek, de a sor hosszan folytatható.

Ahogyan az erdélyi, úgy a magyarországi piacon is nehéz gyökeret verni. Mégis egyre több próbálkozás bizonyítja, hogy ehhez éppen a nemzetpolitikai támogatás szükséges. Ha ez a törekvés húsz évvel ezelőtt érkezik, ma összehasonlíthatatlanul több erdélyi magyar boldogulna idehaza.