Kozmetikázott statisztikák

Ha az ember kicsit is megpiszkálja a román statisztikák felszínét, rádöbben, mit takar a mély. Merthogy ebben az országban semmi nem az, mint aminek látszik. Pontosabban, más a statisztika és más a valóság.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a helyhatósági választásokra való készülődés jegyében a román kormány a napokban hozta nyilvánosságra, hogy Románia lakossága 22 millió főből áll. Ehhez a bűvös számhoz úgy jutottak hozzá, hogy összesítették a belügyminisztérium lakosság-nyilvántartási osztályának az adatait, és az érvényes személyi igazolvánnyal rendelkezők mellé hozzáadták a 14 éven aluli, kiskorú gyerekeket. Nincs ebben semmi rendkívüli, puszta matematika az egész.

Azazhogy mégsem az, mert öt év alatt Románia lakossága látványosan megugrott, kereken kétmillióval. A 2011 októberében megtartott népszámlálás hivatalos adatai szerint az országnak 20 121 641 lakója volt, 2002-höz viszonyítva 1,5 millióval, 1992-höz képest pedig 2,7 millióval kevesebb. Miközben minden demográfiai szakember arról beszél, hogy az ország népessége folyamatosan csökken és elöregszik, választások előtt mégis megtörténnek a csodák. Logikus magyarázat lehetne erre a sok millió külföldön élő román állampolgár, de több mint furcsa az a tény, hogy az állam különböző intézményeinek adatai még véletlenül sem közelítenek egymáshoz. Azaz senkinek nincs fogalma arról, hogy Romániának pontosan hány lakója van és azok közül körülbelül hányan tartózkodnak tartósan külföldön.

A számokkal való dobálózás nem új keletű, a Ceauşescu-rendszer mezőgazdasági rekordterméseit világgá kürtölő hazai sajtó olyan hektárátlagokat közölt, amelyek a tudományos-fantasztikus irodalom kategóriájába tartoztak. Az élet minden területén fellelhető statisztikai hamisítások kommunista módszerei, úgy tűnik, a rendszerváltás után is töretlenül élnek tovább. A kisebbségi kérdés példás megoldását fennen hirdető román propaganda azonban nemcsak a magyarokról, hanem minden egyébről is hazudik. Az adatok kozmetikázása és a mellébeszélés annyira részévé vált a romániai közbeszédnek, hogy ember legyen a talpán, aki a felszínes tartalomból képes kihámozni a pőre valóságot.

A Churchillnek tulajdonított híres mondás – „csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok” – tökéletesen ráillik egy olyan ország közintézményeinek működésére, ahol a pontosság és alaposság soha nem volt mérvadó követelmény.

Ilyen előzmények után azt is nehéz elhinnünk, ha a román statisztikák mintegy négy százalékos évi gazdasági növekedésről szólnak, miközben azt sem tudjuk pontosan, hogy az ország lakossága egy-két millióval több vagy kevesebb.