Kinek az Európája?

Gyanútlanul ültem le végignézni a legfrissebb LIBE-jelentést Magyarország jogi helyzetéről abban a naiv reményben, hogy a becsületesség és a tisztánlátás jegyében végighallgathatom az ellenkező álláspont megalapozott érveit. Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának mára csak a neve sugall szakmai tisztasággal és stabil érvrendszerrel rokon jelleget, a működése kevésbé. Egy-egy bizottsági jelentés után az egyszeri polgár már azt is megkérdőjelezheti, hogy létezik-e még egyáltalán európai irányelv. Pedig Brüsszelben már gyakorlatilag imáikba foglalják, Európa felsőoktatási intézményei Strasbourgtól Kolozsvárig naponta szajkózzák – többek közt a jogi tisztaságot, a befogadó keresztény magatartásformát, a korrupciómentes demokráciát. Magyarország nem jogállam –mondják –, mert nem fogad be tömegesen migránsokat, holott mintegy kétezer bevándorlót már elhelyeztek, épp csak leellenőrizték, hogy kit. Nincs szabad sajtó – mondják –, pedig a választások előtt az ellenzéki média a legocsmányabb szakmaiatlansággal felvértezve igyekezett meggyűlöltetni a kormánypártot. Diktatúra van –mondják –, ám a sajtó naponta számon kéri a kormányt, s többek közt bódult egyetemistákból álló tüntetők ezrei tüntetnek az utcán. Nem jogállam – mondják –, mert diszkriminálnak a romákkal szemben, holott az oktatásban államilag támogatott helyek, különböző alapok és szervezetek próbálják előmozdítani a sikeres romaintegrációt.

Ugyanakkor az a balkáni mentalitású gödör, ahol suttyomban beolvasztják a magyar orvosképzést egy jelentősen gyengébb minősítésű román intézménybe, ahol naponta megsértik a kisebbség nemzeti szimbólum- és anyanyelvhasználatának jogát, ahol magyar iskolák működését lehetetlenítik el, már Brüsszel látótávolságán kívülre esik. A korrupcióért öt évnél kevesebb szabadságvesztésre ítélt politikusok idéntől a kenőpénzeikből megépített úszómedencéjük szélén is letölthetik büntetésüket. A korrupció a Mont Everest szintjén, a jogállamiság a béka hátsója alatt, de talpig európai az irányvonal, hiszen Bukarestben senki sincs, aki valamelyik uniós határozat ellen felszólalna. A helyzethez igazodva az európai irányelv, úgy látszik, ma csupán a talpnyalás dicshimnusza. A legelszomorítóbb pedig az, hogy jelenleg a vezető kereskedelmi hatalmak szerint európainak ma csak az nevezhető, aki a „nagyok”irányelveit osztja. És ezt igyekeznek állandóan a másként gondolkodóknak a tudomására hozni, mert kétségbe vannak esve, hogy egyes tagállamok belpolitikájába –legalábbis Magyarország esetében –nehezen tudnak beleszólni.

Európa az európaiaké, de az unió… az már más kérdés.