Nánó Csaba
2017. május 06., 11:492017. május 06., 11:49
2017. július 06., 22:202017. július 06., 22:20
A kosárlabda szerelmeseként nem hagyhattam ki a női bajnokság döntőjének utolsó két mérkőzését. A kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi csapatok összecsapása nem túl magas színvonalú, de izgalmas játékot hozott, amelyen a székelyföldi csapat végül győzedelmeskedett, így a lányok nyakába akaszthatták a bajnoki aranyérmet.
És akkor itt álljunk meg egy-két szóra. A mérkőzéseken voltak pillanatok, amikor a szentgyörgyiek csapatában egyetlen hazai születésű, mi több, egyetlen fehérbőrű játékos sem volt a pályán. Ami nem baj. De ehhez képest a székely himnusz zengését akár meg is mosolyoghatnánk, ha nem tudnánk, hogy nem kimondottan a messziről érkezett játékosokért szólt a nóta, akik ma itt játszanak, holnap amott, hanem Székelyföldért és a magyarságért, úgy általában. Ugyanígy az immár himnusszá nemesedett Nélküled című dal is. Nos, a másik oldalról meg is érkezett az ütős válasz: ki a magyarokkal az országból, Románia a románoké! Ezek a rigmusok kolozsvári sporteseményeken nem számítanak újdonságnak, skandálták már a győri kézilabdás lányok szereplésekor, és üvöltötték már a CFR meccsein is az U vendégszurkolói. Holott a kolozsvári focicsapatnak annyi köze sincs a magyarokhoz, mint a Sepsi SIC kosaras lányainak. De a szokás hatalma, ugye… A lelátókon soviniszta módon megnyilvánuló csőcseléktől talán jobbat nem is várhatunk. Nincs olyan tribün a világon, ahol olykor ne törne elő egyesekből a vadállat, és ez alól a legcivilizáltabb országok sem kivételek.
Szerinte a gonosz magyarok mindenáron meg akarják szerezni Erdélyt, és egész történelmünk hazugságok sora. Az akadémikusnak egyebek mellett most azzal is meggyűlt a baja, hogy három év múlva Trianon kerek évfordulójára emlékezünk, és Trianon 100 néven a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportot hozott létre. Pop úgy véli, „információs háborút” indított a magyar kormány, hogy megtorpedózza a románok jövőre esedékes megemlékezéseit a „nagy egyesülésről”. Hogy azóta mennyi mindent leromboltak az „ősi jog” nevében, arról nem beszél Pop…
Az ilyen nemzetféltő szövegekből tudásához és jelleméhez mérten mindenki azt ért, amit akar. Sajnos sokan csak annyit, mint a kolozsvári szurkolók: ki a magyarokkal…
Balogh Levente
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Makkay József
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Balogh Levente
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Rostás Szabolcs
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Rostás Szabolcs
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
Páva Adorján
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Balogh Levente
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
szóljon hozzá!