Kezelésre vár Románia demográfiai válsága

Bár Romániában a 65 év fölötti lakosság aránya alacsonyabb az európai uniós államok átlagánál, (2018-ban a teljes lakosság 18,2 százaléka volt idős), az előrejelzések szerint az elöregedés egyre fokozottabbá válik az országban. Ha maradnak a jelenlegi tendenciák, 2050-re a lakosság 29,9 százaléka lesz nyugdíjas korú. A tavalyi év végén a romániai nyugdíjasok száma majdnem elérte az ötmilliót, közülük mintegy 400 ezren kizárólag a mezőgazdaságban dolgoztak. Majdnem 4 millióra tehető azok száma, akik öregségi nyugdíjban részesülnek, 509 ezren pedig rokkantnyugdíjasok. Özvegyi nyugdíjat 504 ezer személy kapott tavaly.
A román statisztikai hivatal friss jelentése szerint Romániában kevés a fiatal és egyre kevesebb az alkalmazott, aki a gyarapodó számú nyugdíjasokat el tudja tartani. Az ország lakossága 2019-ben a bejelentett lakcímek alapján ugyan 22,17 millió fő volt, a ténylegesen az országban élők viszont csak 19,4 millióan vannak. Az országot elhagyók száma évek óta rendkívül magas. Az előrejelzések alapján 2040-re már csak 17,4 millió fős romániai lakosságot jósolnak a szakértők. Amennyiben a jelenlegi demográfiai irány nem változik, 2060-ra 15,9 millióan, az évszázad végére pedig 13,3 millióan lakják majd Romániát.
A fenti adatok ismeretében a politikai elit elvitatkozhat azon, hogy miként lehet gyorsítani az autópályák építését és hogyan csökkenthető a korrupció, de előbb mégiscsak meg kellene egyezni az ország hosszú távú legfontosabb prioritásában. Ami nem lehet más, mint a demográfiai vészhelyzet kezelése. A bukaresti politikum azonban egyelőre még annak megállapítására sem képes, hogy a jelenlegi irányok folytatódása működésképtelenné teheti Romániát. Már ma sincs megfelelő mennyiségű munkaerő, a nyugdíjak kifizetése pedig néhány éven belül problémává válhat. A külföldre távozó, illetve ott élő románok továbbra is csak a szavazatok szempontjából érdekesek. A kivándorlás megállítására és a hazatérés esélyének növelésére nem csak a stratégia hiányzik. Az ezt célzó közös gondolkodás igénye fel sem merül a pártok részéről. Kizárólag a politikai haszonszerzés által motivált ötletek léteznek, amelyek többsége még akkor is ellehetetlenül a pártok háborúskodásában, ha történetesen hatékony elmozdulást jelentene. Ilyen például a gyermeknevelési pótlék összegét megkétszerező törvény.
Az egyre súlyosabb helyzetnek jelenleg csak a tüneteit igyekeznek kezelni Bukarestben, azt sem átgondoltan. Jó lépés a nyugdíjkorhatár emelése azok számára, akik idős korban is dolgozni akarnak, de a lényégen majdnem semmit sem változtat. A cégek sürgetésére az állam igyekszik ellenőrzött módon külföldi – elsősorban ázsiai – munkaerővel pótolni a munkaképes fiatalok távozását, hiányát. Ez a megoldás jobb ugyan a német példánál, ahol az illegálisan érkező bevándorlók tömegeiből igyekeznek képzett munkaerőt nyerni, de nem több egy rögtönzött reagálásnál a kialakult válságra.
Addig is, amíg – valamilyen csoda folytán – észhez tér a román politikai elit, és nemzeti minimumként határozza meg a demográfiai válság kezelését, a médiának, a „gazdasági szakértőknek”, a „független elemzőknek” ajánlatos lenne ideiglenesen felfüggeszteniük a populista jelző szajkózását minden olyan intézkedés esetén, amely a kalandvágyból itthon maradt emberek jólétét vagy inkább jobb létét célozza. Ha évente a bruttó hazai termék két százalékának védelmi kiadásokra fordítása esetén nem beszélnek populizmusról, akkor talán a fizetések emelése, a családtámogatási intézkedések esetén sem kellene minden egyes alkalommal krokodilkönnyeket hullatniuk a „véleményformálóknak”.