Karácsonykor nem illik kölcsönkérni

A szomszédasszony sosem értette, hogy Mártika miért tud olyan vidám lenni karácsony előtt, amikor mindenki a feje és az ingadozó asztal tetején áll, hogy letörölje a port a függönyrámáról. Mártika nem tudja, hogyan illik viselkedni karácsonykor – gondolta a szomszédasszony, hiszen idén is csak egy kiló zselés szaloncukrot vásárolt vele ellentétben, aki minden kapható ízből bedobált az egyre-másra kiszakadó, kimérős nejlonzacskóba, mert sose lehet tudni. Hátha olyan vendég jön, aki csak a kókuszosat szereti. Egy hagyománytisztelő keresztyén család az ünnepi vendégekre is gondol. Vagy csak azokra. Elsősorban. Mert az úgy illik, főleg karácsonykor. Legalábbis a szomszédasszony mindig süt mákos bejglit is, pedig a családban senki sem eszi. De ki tudja, kik jönnek? Lehet olyanok, akik épp a dióst utálják. Mártika szűkmarkú, hiszen nála csak lekváros teasütemény fordul elő a kamrában december tájékán. Régen ő is halmozott, csak aztán minden rápenészedett.

Mártika nem tudja, hogy a karácsony a beszerzésről szól: lám, a szomszédasszonyáék is 30 liter üdítővel érkeznek haza december 24-én délután, mert az ünnepek alatt ki tudja, mi történik. Talán csődbe megy a bevásárlóközpont. De különben is, hogy néz az ki, hogy ünnepen vásárolni megy az ember. Az nem illik. Esetleg csak friss kenyérért, de ha kifelejtettük a fokhagymát a kocsonyából, s utólag porral ízesítenénk, akkor szigorúan csak lesütött fejjel, a falak s kertek árnyékában sunnyogva, sállal halántékig betekerve lopózhatunk a boltig. Nem kérhetünk a nagymamától, mert kölcsönkérni karácsonykor nem illik. Karácsony előtt annyi csokit kell venni, hogy legalább hat-hét tábla ránk avasodjon februárra, de az édességes kosarat nem lehet üresen hagyni. Az nem illik.

Karácsonykor fujtatni kell, pirulni és fulladozni a rotyogó fazekak gőzében, és ha ablakot fagyban nem is pucolunk, de a szekrények tetejét le kell mosni, és a szőnyeget kikefélni. Legalább. Karácsonykor gyulladt és kisebesedett kézzel kell várni a Jézuskát, mert az úgy illik – mondogatta a szomszédasszony. Karácsonykor illik megbocsátani a csapzott fejű, dühös édesanyáknak, akik egész évben titkolják, hogy gyűlölik a legszentebb ünnepet, mert nincs pénz a pisilő játékbabára, mert a perzsát nehéz kipucolni, és sosincs annyi fazék, amennyi ételből áll az illő karácsonyi menü.

Az ünnepeken muszáj harangszóra összeborulni az elhunyt nagymama kertjéért csipogó rokonokkal is, mert az úgy illik, s nekünk is el kell mennünk a hagyományos pofavizitre a hátunk közepére sem kívánt ángyokhoz. Végül is csak egy évben egyszer kell a távolabbi rokont szeretni, de ilyenkor muszáj.

A szomszédasszony szerint karácsony előtt illik gyorsabban rohanni, mint máskor, hiszen egy valamire való keresztyénen látszódnia kell az ünnepi rajongásnak. Ha a bevásárló szekérből kilógó műfenyő végével belekapunk a mellettünk rohanó szemébe, ilyenkor bocsánatot kell kérni. Mert ez a szeretet ünnepe, ilyenkor ez illik.

A szomszédasszony nem érti, Mártika miért nem ideges karácsony előtt. Nem tudja, hogy Mártika januárra is hagy a takarításból, hogy csak akkor és annyit főz, amennyit energiája, kedve enged, hogy nem lyuggatja ki a kezecskéit, mert férjét is bevonja a sikálásba, hogy csak azokhoz megy ünnepi majonézes pityókát enni, akikkel nyáron is pertut ivott. Mártika áprilisban is elnézést kér, ha sorban álláskor valaki sarkára lép, s igyekszik nem csak akkor mosolyogni, amikor a dzsingölbelsz szól a pláza hangszóróiból. Mártika augusztusban is tölt káposztát, s férje nem csak akkor aprít hagymát az asszony keze alá, ha a tévéből az illő családi összeborulást ordítják. Mártika nem ideges az ünnepekkor, mert igyekszik úgy élni, hogy ne csak egyszer, hanem egész évben karácsony legyen.