Jövőutazás: Germanisztán, 2038

A kontinens a polgárháború áldozata lett. Migrópa a káosz és az anarchia mocsarában él. Néhány nagyváros rég elesett. Brüsszel, London, Marseille, Rotterdam, Malmö az első között voltak. A harcok évek óta folynak kisebb-nagyobb intenzitással a helyi lakosok és a többségbe került migránsok között. Kelet-Európa még tartja magát, főleg az orosz fegyvereknek köszönhetően. A brüsszeli zöldek és liberálisok Ausztráliába menekültek. Amerikára, mint általában, nem lehet számítani. Most azonban egy újabb Észak Dél ellen típusú háború dúl az ország területén, ezúttal a színesbőrűek a fehérek ellen harcolnak: a déli területek a keleti partvidékkel a színesbőrűek kezén vannak.

El-Müncheni külnegyedében vagyunk, éjjel. Kijárási tilalom van érvényben, ám gyógyszert kell vinnem a város másik részében lakó idős szüleimnek. Nagy összegek árán tudtam beszerezni egy kelet-romániai, még működő gyógyszergyárból, a muzulmánok ugyanis minden patikát felszámoltak. Allahu Akbár – mondják, a mindenható Allah majd meggyógyít.

Felveszek magamra egy sötét ruhát, turbánt csavarok a fejemre, Bibliát a kezembe, és elindulok. Szükség van a Szentírásra, mert ha elfognak, és látják, hogy hívő vagyok, talán nem akasztanak fel. Ha pogánynak gondolnak, azonnal kivégeznek…A falak mentén osonok. Elhagyom a felrobbantott múzeumot, és mielőtt a sarokra érnék, hirtelen mellém szegődik valaki burkában: egykori szomszédom, Eliza egy volt liberális megmondóember. Annak idején, leány korában a migránsoknak tapsolt a vonatállomáson és a nők egyenjogúságáért harcolt. Néha feltűnt LMBT-tüntetéseken is – a net tele van a fotójával, amelyet már néhány éve a muzulmán hackerek miatt nem lehet bármire használni. Amerikai filmek és zenék, pornóoldalak, ezotéria, keresztény tartalmú lapok letiltva, de a görög és római kultúra, valamint a művészetek, irodalom és sport is hiányzik.

Eliza nagyon fél, de neki is rokonokat kell meglátogatnia, így kimerészkedett az utcára, bár tudja: amennyiben elkapják, kíméletlenül végeznek vele. Nappal robotol – cseléd egy muzulmán családnál –, csak éjjel van ideje ilyesmire. A rendőri fegyelem nem olyan nagy az utcán, mert az egykori migránsok mind a tévé előtt ülnek. Gyásznap a mai, Angela Merkel halálának évfordulója. A Mutti nagy becsben van náluk, hiszen annak idején ő volt a meghívó. Szinte második Mohamedként tekintenek rá, holott asszonyi teremtés. De hát neki köszönhetik a kontinenst…

Ketten osonunk tovább a falak mentén, hirtelen ordítozásra leszünk figyelmesek: néhány férfi épp egy asszonyt kövez meg. Valószínűleg tetten érték, amint hűtlenkedett. A saría nagy úr, nem lehet tréfálni vele. Látom, Elizának könnyek szöknek a szemébe, egykori aktivista élete jut eszébe.

Lerombolt templom mellett haladunk el, aztán következik egy jól őrzött, fallal körülvett zsidó telep, ahova még a muzulmánok sem mennek be. Izrael légi úton segélyt juttat a bent levőknek, és horribilis összeget fizet azért, hogy a lakosokat az arabok élni hagyják.

Az évekkel ezelőtt porig leégett könyvtár mellett haladunk tovább, falai között a drogosokat és alkoholfüggőket éhhalálra kárhoztatják. A muzulmán testvérek annyira tisztátalannak ítélték őket, hogy még kivégezni sem akarták.

Eliza egyre szorosabbra húzza magán a burkát, pedig így sem látszik ki semmije, de nagyon fél. Tudja, hogy lassan útjaink elválnak, és neki egyedül kell folytatnia. Megragadja a kezem, és kérlel, hogy maradjak vele. Egész teste reszket, közben tudja, mire gondolok és mi a véleményem róla meg társairól, akik a mélybe taszították a kontinenst. Érzi, hogy most is mély megvetéssel gondolok mindazokra, akik a liberalizmus diktatúrájával, a polkorrektség nevében ajnározták a menekülteket, szidták az egyházakat, piedesztálra emelték a melegeket és toleranciát kiáltva a hagyományos keresztyén értékeket sutba dobták. Mindez egy szempillantás alatt pereg le előttem, s valószínű benne is, mert bűnbánóan süti le a szemét, amelyből egy könnycsepp hull a burkára.