Nánó Csaba
2018. június 21., 20:162018. június 21., 20:16
Elkezdődtek az oroszországi labdarúgó-világbajnokság küzdelmei, és a szurkolók örömére (vagy bánatára) már az első körben sem maradtak el a meglepetések. Aki megkérdezi, mit lehet „enni”a focin, annak a hozzáértő azonnal rávághatja: azt, hogy sosem kiszámítható egy mérkőzés végkimenetele. Főleg egy világversenyen nem az!
Az 1954-es svájci rendezésű foci-vb kezdete előtt a fél világ mérget vett volna arra, hogy Magyarország Aranycsapata elhódítja az egész nemzet által álmodott bajnoki címet. Hogy nem így történt, arra a mai napig nincs logikus magyarázat. „A futball egy nagyon egyszerű játék, amit 22 ember játszik 90 percen keresztül, és végül mindig a németek nyernek!”–szól az angolok egykori csatárának, Gary Linekernek örökérvényű mondása. Igaz volt ez már 64 évvel ezelőtt, a berni „magyar tragédia”idején is. Illetve akkor kezdődött talán a németek felemelkedése.
Mostanáig. A regnáló világbajnok ugyanis rögtön első oroszországi mérkőzésén mondhatni szégyenteljes vereséget szenvedett Moszkvában Mexikó nemzeti tizenegyétől. Igaz, az előjelek sem voltak valami biztatók, a világbajnokságot megelőző barátságos összecsapásokon is sokat szenvedtek, de mindenki azt várta, hogy a küzdelmek kezdetéig összeszedjék magukat Joachim Löw játékosai. Lelkesedésben nem volt hiány, de mindenki számára ismerősök azok a napok, amikor semmi sem sikerül. A német legényeknek sosem kedvezett az orosz tél. És a jelek szerint az orosz nyár sem. Ám az első körben nem csak ők okoztak csalódást: a brazilok sem kezdtek valami fényesen, Argentina is döcög Messistől, mindenestől, a franciák sem tündököltek Ausztrália ellen, a spanyolok pedig nem bírtak Portugáliával, akiknél Cristiano Ronaldo kivételeset alkotott. Így aztán nehéz megjósolni, ki lesz a legboldogabb Putyin országában július 15-én, a döntő után.
Lapzártánkig mindegyik esélyes lejátszotta első körbeli mérkőzéseit. Hiba lenne az eddig látottakból messzemenő következtetéseket levonni. Hiszen, visszatérve az 1954-es világbajnokságra, a csoportküzdelmek során Magyarország 8-3 arányban taposta el az NSZK együttesét, hogy végül mégis a németek legyenek a bajnokok. Bármi előfordulhat még, és annak az ellenkezője is. De azért túl vaskos meglepetésre ne számítsunk. A világbajnokságok közel kilenc évtizedes története is bizonyítja, hogy keveseknek adatik meg a végső győzelem. 1930-tól ugyanis mindössze nyolc ország –Uruguay, Olaszország, Németország, Brazília, Anglia, Argentína, Franciaország és Spanyolország –nemzeti válogatottja hódította el a világbajnoki címet. Lehet, Oroszországban egy kilencedik is felkerül a megtisztelő listára.
Balogh Levente
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Makkay József
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Balogh Levente
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Rostás Szabolcs
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Rostás Szabolcs
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
Páva Adorján
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Balogh Levente
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
szóljon hozzá!