Hirdetés
Kádár Hanga

Kádár Hanga

Idill varázsütésre

2017. november 28., 10:112017. november 28., 10:11

Csoda történt: Albert kipihenten ébredt. Kivételesen nem kellett hajnali ötkor kivakargatnia csipáit szempillái közül a novemberi sötétséget, a nehéz reggeli emésztést és a kormányt káromolva. Maga is elcsodálkozott azon, hogy miért csak hétkor vinnyogott a telefon ébresztőórája, de ahogy kilépett a házból, rögtön megkapta rá a választ: a forgalom tempósan haladt, ugyanis valamiféle újabb csoda folytán a munkahelyüktől 50–100 méterre lakók aznap reggel nem voltak restek tömegközlekedést, biciklit és frissen cipőpasztázott bakancsokba dugott lábaikat használni. A csodák aztán egyre sokszorozódtak: Albert nem hitt a szemének, amikor a busz ablakából látta, hogy a sárga lámpánál nem a gázra, hanem a fékre lépnek rá a higgadt, hetvennel közlekedő sofőrök. Még a száját is nyitva felejtette nem egészen két percig, amikor a járdán gyalogolva már a harminckettedik sima, nyugodt ábrázatú polgár haladt el mellette. Néhányan mintha rá is mosolyogtak volna halványan, kellemes napot kívánó tekintettel. Hová lett a fülmelegítőikből és csepegő termoszaikból ki sem látszó, búbánat rágta figurák hömpölygő tömege? –morfondírozott Albert, aki a boltban már végképp nem tudta hová tenni ezt a lehetetlenül ideális napot, hiszen a sorban senki nem vágott eléje, és a kiló cukor is épen ért a zacskó aljára, kedvenc elárusítójának ugyanis aznap valamiért nem volt feltett szándéka, hogy diszkoszvetést játsszon a termékekkel.

Amikor rájött, hogy az irodában órák óta senki nem emlegette a Teremtőt, Albert komolyan fontolgatni kezdte, hogy a sürgősségire megy és kimosatja magát vagy vérátömlesztést végeztet, mert valaki titkon biztos bedrogozta. Olyan nincs, hogy a kivagyiság egy teljes munkaidőn át ne üssön ki szó szerinti hangversenyben a kollégák között.

A halál közeli meglepetés késő délután érte, amikor a fizetés átutalásakor a szokásosnál másfélszer nagyobb összeg érkezett a bankszámlájára. Talán így már szóba jöhet régóta dédelgetett álma: egy teljes fizioterápia állandóan gyulladt ízületeinek valamelyik magánklinikán. Gyakorlatilag sírva fakadt, amikor az interneten fél órás keresgélés után rájött, újabb csoda folytán nem potyára fizette a tb-t: egy közeli állami kórházban is tudnak számára megfelelő kezelést biztosítani olyan környezetben, amelyben az ember nem érzi hullának magát rögtön a belépés pillanatában. Percek múlva az általa bérelt lakás tulaja hívta, hogy e hónaptól nem kell a fizetése 85 százalékát lakbérre áldoznia, mert az illetőben halvány szégyenérzet és együttérzés kezdett motoszkálni bérlői iránt, akikről évek óta havonta a bőrt is lehúzta egy Isten háta mögötti, penészes falú, lyukas ablakú pajtáért.

Ez már fekete mágia! –rémüldözött hangosan Albert, majd kisétált a parkba megnyugodni. De a helyzet ott sem volt jobb: minden ember szelektív kukákba dobálta a szemetet, senki nem öklelte fel a másikat abban a hitben, hogy az ő sietsége fontosabb.

Albert szíve gyorsan verni kezdett, s hirtelen elsötétült minden. Majd újra világos lett. Szétizzadt tarkóval ébredt a villogó telefonja fényére és zörgésére. Hajnali öt. Csak egy álom volt –sóhajtott Albert megkönnyebülten, majd kinyitotta az ablakot. Olyan hideg van, a fene egye meg, inkább kocsiba ülök –döntötte el. Percek múlva a kormány mögött lilult céklafeje a többi sofőr, néha egy-két gyalogos felmenőinek és szexuális hovatartozásának hígítatlan cifraságú emlegetése közepette.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Közösségi oldalak, álhírek, lincselés: a tiltás vagy az edukáció a megoldás?

Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.

Makkay József

Makkay József

Agrárország importkosárral

Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.

Balogh Levente

Balogh Levente

Aki előre hozott választást akar, az AUR-os?

Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Majka-ügy csak a jéghegy csúcsa, be kellene fejezni a magyar–magyar acsarkodást

Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Miért félnek a kettős állampolgároktól?

Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.

Páva Adorján

Páva Adorján

Kényelmi illúziónknak vége: energiabiztonságunk a Dunának megy

A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Drónvadászat, elrettentés és PR

Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.

Hirdetés