Somogyi Botond
2020. november 15., 10:402020. november 15., 10:40
Kelet-európai népekként a kontinens eme részében az évszázadok alatt rengeteget harcoltunk. Átéltük a tatárjárásokat, hosszú ideig viaskodtunk a törökkel, hogy megállítsuk az oszmán birodalom elterjedését Európában, szinte folyamatosan harcban álltunk a Habsburgokkal, de még az orosz és később a szovjet birodalommal is fel kellett vennünk a harcot. Azt nem is említem, hogy sokszor egymás ellen is háborúztunk. Közben a nagy Nyugat folyamatosan erősödött és gazdagodott, sőt gyarmatosításra is futotta erejéből. Nekünk sokáig csak az maradt, hogy sóvárogjunk a Nyugat felé. Hogy néha el-elmenjenek fiaink tanulni, és az ott megszerzett tudást visszatelepülve kamatoztassák. A Nyugat évszázadokon keresztül mintegy varázsszóként jelent meg a kelet-európai ember köztudatában, s ez a kommunista megszállás alatt a második világháborút követően csak erősödött.
– Hja, a Nyugat, a jólét, a kultúra és a civilizáció. Mikor fogunk már odajutni? Soha! – álmodoztunk az 1989-es változást követően is. Hogy aztán lassan ráeszméljünk,
Hogy a jólét ugyan még megvan, de az ateizmus, a hedonizmus, a liberális életmód, a kisebbségben levő LMBTQ térhódítása, a genderelmélet családellenes propagandája tönkretette a Nyugatot. Ahol szinte már sem kultúra, sem civilizáció nem létezik. Mint ahogy önazonosság és nemzeti-népi hagyományok sem. Sőt, már demokrácia sem: a polkorrektség diktatúrája csírájában fojt meg minden normális felszólalást, állásfoglalást, véleményt. A balliberális diktatúra dühöng a nyomtatott sajtóban, az interneten, az egyetemeken és egyre inkább a politikában is.
Szólás- és véleményszabadság nincs, hiszen csak a balliberális és a kevert fajú embermassza létrehozását célul kitűző személy lehet demokrata. Akinek mellesleg se istene, se hazája, (a deviánsok szerint) se anyja, se apja nincsen.
Na de hát majd Amerika! A demokrácia megtestesítője. A majdnem két és fél évszázados alkotmánnyal rendelkező, a szólás-és véleményszabadságot, az egyén és a sajtó szabadságát garantáló ország majd csak példát mutat – gondolhattuk volna. Elképesztően tévesen. Merthogy az utóbbi időben látottak és tapasztaltak bebizonyították, ott is legalább olyan nagy a baj, mint Európa nyugati felében. Hacsak nem nagyobb. És most nem a Black Lives Matter mozgalom söpredékének az Egyesült Államok nagyvárosaiban a békés embereket megfélemlítő törés-zúzására, templomgyújtogatásaira, szobordöntögetéseire (mit is tett az ISIS a Közel-Keleten?) gondolok. De még csak nem is arra, hogy normális véleményt manapság már az állítólag korlátlan szabadság hazájában sem tudsz megfogalmazni, mert ott is azonnal fasisztának vagy rasszistának kiáltanak ki. Hanem arra a csalássorozatra, amely végül Joe Biden győzelmét „hozta ki”.
Annyira, hogy az interneten keringő egyik videó szerint – az elmúlt években számtalan badarságot kijelentő, majd azokat magyarázni kényszerülő, sokszor a szenilitás jegyeit mutató 78 éves – Joe Biden még azt is elmondja, hogy „közösen összehoztuk, azt hiszem, az amerikai politikatörténet legkiterjedtebb és legbefogadóbb választási csalási szervezetét”. Valószínűleg ez is csak egy elszólás lehetett. Mint ahogy az is valószínű, hogy egy ideig még hallunk a választási csalásokról, perekről, de az is biztos, hogy januárban nem Donald Trumpot fogják beiktatni hivatalába. Hogyan lehetséges, hogy a világ legdemokratikusabbnak vélt országában mindez megtörténhet következmények nélkül? (Bár gyorsan tegyük hozzá, hogy az Egyesült Államokban érvényes szavazási törvény alapján az is nyerhet, aki összességében kevesebb szavazatot kap, lásd Trump négy évvel ezelőtti győzelmét. Ez sem igazán a demokrácia jele.) Hol az igazság, az átláthatóság?
vagy csak egyszerűen kijelentik, az adott kormányt nem fogadják el partnernek. Most mi fog történni? Semmi, mert a fősodratú média gondoskodik arról, hogy mással legyünk elfoglalva. A globalista háttérhatalom elérte célját. A kutya ugat, a karaván halad.
Balogh Levente
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Makkay József
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Balogh Levente
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Rostás Szabolcs
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Rostás Szabolcs
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
Páva Adorján
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Balogh Levente
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
szóljon hozzá!