Gyűlöletkampány álhírekkel

„Egy Románia és Magyarország közötti esetleges háború esetén vajon melyik oldalra állnának az erdélyi magyarok?” A kérdést a magyarellenességben élen járó bukaresti hírtelevízió beszélgető műsorának (értsd: szabadon gyalázzák a magyarokat úgy, hogy az ő véleményükre nem vagyunk kíváncsiak) egyik meghívottja tette fel, amikor a marosvásárhelyi katolikus gimnázium körül kialakult helyzet mentén vitatták meg a „magyar ügyet”. A kérdés amúgy erősen retorikai volt, sőt igazság szerint nagyon is sugallta a választ. Amely a talk showban elhangzottak és a résztvevők világnézete alapján körülbelül úgy hangzik: a romániai magyarok olyannyira a trianoni „békeszerződés” revízióján munkálkodó Budapest befolyása alá kerültek, hogy nem a román államhoz, hanem anyaországukhoz lojálisak. Vagyis nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Első hallásra két lehetőség merül fel az esetleges háború során tanúsítandó magatartásunkat firtató véleményformálóval kapcsolatban: hülye vagy iszonyatosan kétszínű. Mivel az előbbit elvethetjük, megmaradhatunk az utóbbi lehetőségnél. Nem feltételezhetjük róla ugyanis, hogy büszke román, ráadásul sokat bizonygatott hazafi létére nem olvasott Liviu Rebreanut, az egyik legnagyobb román írótól pedig éppen az Akasztottak erdejét hagyta volna ki. Azt a regényt, amelynek főhőse, Apostol Bologa az első világégés idején az osztrák–magyar monarchia erdélyi román tisztjeként képtelen szembefordulni saját fajtájával, vagyis a román hadsereg katonáival, és inkább vállalja az átállással járó halálos ítéletet. Ha tehát a jelenlegi román társadalom tagjai megpróbálnák átélni a monarchia román katonájának helyzetét (el- vagy újraolvasva az elsőként amúgy magyarul publikáló Rebreanut) és erkölcsi dilemmáját, bizony alaposabban megértenék azokat a nehézségeket, amelyekkel immár száz éve szembesülnek kisebbségi sorban élő magyar nemzetiségű honfitársaik. Ehhez azonban tényleg több empátiára és kevesebb kirekesztő nacionalizmusra lenne szükség. Csakhogy még mindig olyan időket élünk, amikor a magyarok elleni uszítás nagyon is kifizetődő.

A legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbség bűnbakká nyilvánításával, a magyar kártya előrángatásával kiválóan el lehet terelni a társadalom figyelmét a valós problémákról. Megjelenik egy manipulatív módon összevágott, hamis állítást bizonygató videó arról, hogy Székelyudvarhelyen nem kap kenyeret, miccset, aki nem magyarul kéri, és az emberek mindjárt nem arról beszélnek, hogy a kormánynak nincs miből fedeznie béremelési ígéreteit, hogy az állami nyugdíjrendszer eurómilliárdokra rúgó deficitje miatt megszűnik a kötelező magánnyugdíj, vagy hogy a román hatóságok egyszerűen képtelenek a korszerű infrastruktúra megteremtésére.

Nálunk alig kap visszhangot, hogy civil szervezetek és fuvarozó társaságok kezdeményezésére több mint száz járművezető vett részt a hétvégén azon a rendhagyó tiltakozó felvonuláson, amelynek során Jászvásárról Marosvásárhelyig autózva követelték a két történelmi régió, Moldva és Erdély autópályával való összekötését. Annál nagyobb a hírértéke az olyan álhírnek, miszerint „az autonóm Székelyföld” térképének forgalmazásával a MOL Románia a tömbmagyar régió elszakadását célzó törekvéseket támogatja. Az álhírt terjesztő Traian Băsescu exállamfőt és pártbeli beosztottjait persze nem zavarja, hogy a Székelyföldi legendárium csapata által az idegenforgalmi nevezetességek megismertetése és népszerűsítése érdekében összeállított kulturális és értéktérképet állítják be revizionista propagandának. Amely ráadásul annak idején annyira tetszett Elena Udrea idegenforgalmi és régiófejlesztési miniszternek, hogy a támogatásáról biztosította a legendáriumosokat; ha valaki már nem emlékezne szőkeségére, Băsescu egykori tanácsadójáról van szó.

A nagyromán egyesülés jövő évi centenáriumának közeledtével versenyfutásba fogtak magyarellenességben a bukaresti politikusok. Szegénységi bizonyítvány, hogy százéves államiságukat, nemzettudatukat ma is a magyarokhoz való viszonyulás, de főleg a kisebbséggel szembeni fóbia határozza meg. Pedig gyűlölködve nehéz ünnepelni.