Fájdalmas búcsú az Erdélyi Naplótól

2022. december 30., 22:332022. december 30., 22:33

Emlékszem, a kilencvenes évek vége felé már küldözgettem cikkeket az Erdélyi Naplónak. Akkor, amikor a lapot még Nagyváradon szerkesztették, és ott is nyomtatták. Szerettem szókimondó stílusát, s egy idő után rájöttem: bizonyos véleményanyagok más erdélyi lapban nemigen jelenhetnének meg. Ezért aztán egyre többször jelentem meg a lap hasábjain. Néhány év múlva pedig (2004-ben) igencsak megörvendtem, amikor bejelentették: a hetilap Kolozsvárra költözik. Azonnal tudtam, valamilyen formában szeretnék a lap szerkesztésében részt venni akár belső, akár külső munkatársként: interjút készíteni, véleményanyagot írni, vagy éppen a hobbimnak élni, azaz sportot szerkeszteni. Igaz, a kilencvenes évekhez képest a kiadvány példányszáma csökkent, de hát ezt szinte minden más lap elmondhatta magáról. A Napló azonban megélt saját lábán, mellékleteket indított, Erdély-szerte író-olvasó találkozókat rendezett.
Azóta 18 esztendő telt el,

a lappal együtt öregedtem, amely a tizennyolc év alatt Kolozsváron is „nagykorúvá vált”. Éppen ezért volt számomra megdöbbentő és fájdalmas, amikor néhány héttel ezelőtt bejelentették: a nyomtatott Erdélyi Napló januártól megszűnik.

Megdöbbentő, hiszen konzervatív, keresztyén, egyedi stílusa miatt már korábban is sok támadás érte az erdélyi magyar sajtóprérin, többször igyekeztek megfojtani, s ez ideig-óráig (talán másfél évet) sikerült is, ám a lapot korábban is pártoló önzetlen jóakaróknak, közéleti személyiségeknek köszönhetően a lap újraindult – megújult erővel 2010-ben.
Idővel aztán folyamatosan „fogyni” kezdett. A 24 oldalból egyre kevesebb lett, később nyolcoldalas, végül négyoldalas mellékletté zsugorodott. De még így is üde színfolt volt az erdélyi magyar sajtóban, hiszen riportjai, elemzései, véleményanyagai a nemzeti érzelmű jobboldalt erősítették. Ennek azonban januártól vége – egy fájdalmas és megdöbbentő döntés következtében.
Tudom, bizonyos értelemben meg kell békélni a helyzettel, el kell fogadni az új idők kihívásait, a változásokat. Azt, hogy egyre kevesebb az újságot olvasó ember, egyre többen fordulnak a digitális világ irányába. Mint ahogy azt sem szabad elhallgatni, hogy az újság példányszámának csökkenéséhez nemcsak az előbb felsoroltak vezettek, hanem a korábbi vezetőség kiadót csődközeli helyzetbe juttató dilettáns (vagy rosszindulatúan tudatos?) hozzáállása, a felületes és nemtörődöm lappolitikája vagy 2012-től néhány évig a lapra kívülről ráerőltetett ideológiai irányváltás.
Az Erdélyi Napló tehát – amely 1990-ben napilapként indult, majd néhány év múlva hetilapként élt tovább az erdélyi magyar sajtóban – januártól megszűnik. Fájdalmas és megdöbbentő a szerkesztők és – gondolom – a lap sorsát szívükön viselők számára egyaránt. Szívszorító volt olvasni egyes kollégák búcsúzkodó körlevelét, hallani mások kényszerű, idő előtti nyugdíjba vonulási vergődését vagy bolyongani a szinte teljes mértékben kiüresített szerkesztőség kongó falai között. S ezzel egy időben olvasni a Médiatér önreklámját, miszerint „teret adunk a magyar szónak”.
Mindezek ellenére azt mondom:

legyünk bizakodóak, s gondoljunk arra, hogy ha Isten valahol becsuk egy ajtót, talán kinyit egy ablakot.

Ezzel a reménnyel búcsúzom az Erdélyi Naplótól, az olvasóktól, az éveken át velem együtt dolgozó külső és belső munkatársaktól.
Isten veled, Erdélyi Napló! Boldog új esztendőt, 2023!