Ez a harc lesz a végső?

Mintegy 75 ezer ember gyűlt össze országszerte az utcákon, tereken, hogy kifejezze nemtetszését a kormány intézkedéseivel szemben. Demokráciában nem egy megszokott forgatókönyv szerint zajlottak az események Bukarestben: a karhatalmi erők előbb megpróbálták megakadályozni, hogy a tüntetésre érkezők feljöjjenek a metrófeljárókon, majd a tüntetőket egy rendőr ököllel ütötte. A kisebb botrányok kirobbanásában nagy szerepe volt a bukaresti focicsapatok szurkolóinak is, akik – ha egy kicsit az összeesküvés-elméletek szempontjából vizsgáljuk a történteket – valószínűleg a hatalom provokátorai voltak.

Mindeközben egy televíziós műsorban Ecaterina Andronescu, a román tanügy sírásója – akinek nevéről és megszólalásaiból nekem leginkább egy illegalitásban küzdő kommunista asszonyság jut eszembe, aki a hőskorban a barikádokon harcolt és szirénákat bömböltetett – a tüntetések idején ilyesmiket mondott: az országszerte kirobbant tiltakozások azt a benyomást keltik külföldön, hogy Románia instabil és kormányozhatatlan. Hozzátette, az ország minden tájáról érkező tüntetők útját egyes (ellenzéki) polgármesterek fizették. Nos, a bukaresti tiltakozás jelképévé váltak azok a kolozsvári zarándokok, akik gyalog tették meg a 450 kilométeres utat, hogy részt vegyenek a tüntetésen. Elsősorban őket kellene megkérdezni, mit szólnak a pártkatona meredek állításaihoz.

Jelenséggé vált ez a gondolkodásmód: ha egy párt elveszít valamilyen választást, a választókat lefizették. Ha az emberek az utcára vonulnak, mert már elegük van a nyomorból és a csúfságból, amit a hatalom űz velük, pénzt kapnak érte. El kell hallgatni a valóságot, és akkor a csőcselékre lehet kenni mindent. A gerenda megvan, a szálka maradhat. Nem az a baj, hogy a hatalom minden eszközt bevet, hogy korrupt vezetőit tisztára mossa. Az sem baj, hogy az ország újabb púpot kapott a hátára az újonnan kinevezett, félművelt miniszterelnök asszony személyében. Még az sem, hogy az árak az egekig ugrottak, a lej értéke pedig meredeken tart a bánya mélye felé. Nem érdekes, hogy a japán miniszterelnök „történelmi látogatásán” a falumúzeumban kötött ki, mert nem volt kivel tárgyalnia. Akár a fociban: sohasem a csapat, az edző, a tulajdonos a hibás a kisiklásokért, hanem a játékvezető, a pálya, az időjárás, a stopli…

Ahogy régen mondták: meglehet, ez a harc lesz a végső. Ha így folytatódnak a dolgok, és a korrupciónak senki sem vet gátat, elképzelhető, hogy néhány év múlva már annyi ember sem lesz ebben az országban, hogy megtöltse egy kisebb falu központját, nemhogy a főváros tereit.