Hirdetés
Kádár Hanga

Kádár Hanga

Erőszakos röghöz kötés helyett ösztönzést!

2017. december 09., 18:562017. december 09., 18:56

Az elmúlt héten szinte kész tényként tálalták, hogy Romániában minden államilag támogatott egyetemistát öt év itthoni munkavállalásra kötelezne a kormány tanulmányai elvégzése után. Azóta kiderült, hogy a Román Akadémiának a következő húsz évére vonatkozó fejlesztési stratégiájában tettek erre javaslatot, amit a politikusok átvettek. A hír hallatán ki átkozta, ki áldotta az elképzelést. Többnyire azok bólogattak egyetértően, akik minimum húsz-harminc éves rutinnal már jó mély gyökeret vertek a hazai földbe, illetve, akik a munkatapasztalatuknak köszönhetően nem csak minimálbérből nyomorognak. A sokszor álláshoz nem jutó, garasoskodni kényszerülő fiatal nemzedék azonban felháborodott sóhajtással gondol a külföldi lehetőségekre, hiszen legtöbb helyen még az ösztöndíj is több mint az itthoni fizetés. A problémának azonban messzemenően nem csak két oldala van.

Megoldás lenne, ha az állam a képviselők extranyugdíjának megszavazása helyett kiemelten támogatná a sok helyen hitvány állapotban lévő, felszerelés nélküli szakiskolákat. Ugyanis mindennapos probléma, hogy nincsenek kőművesek, villanyszerelők, szobafestők. A fizikai munkától vissza nem riadók nem futnának Dániáig tehenet fejni, hiszen – éppen a szakmunkáshiány miatt – egy nagyvárosban dolgozó kőműves napjainkban minimum kétszeresét keresi egy átlagértelmiségi fizetésének.

Megoldás lenne, ha nem termelnék futószalagon a diplomás értelmiségieket, akiket – az érettségi jegy figyelembe vétele helyett – felvételire köteleznének minden egyetemen.

Néhány éven belül ily módon hamar növekednének a magánszektoron belüli fizetések is, hiszen a kétbőröndnyi, félig megvásárolt diplomagyűjteménnyel érkezők helyett hozzáértő szakemberek küldenék be önéletrajzukat. Megoldás lenne, ha a frissen végzettek után adókedvezmény járna a cégeknek, akik így szívesebben emelnének a minimálbéres kezdő fizetésen, hogy a friss diplomásnak a lakbér és közköltség kifizetése után főtt ételre is jusson. Megoldás lenne, ha a kutatásból élők nem bürokratikus úton és rendszertelenül jutnának olyan kutatói ösztöndíjakhoz, amelyek csak alapmegélhetést biztosítanak. Addig azonban külföldi munkával pótolják a hiányt, s a kedvező körülményeknek köszönhetően akár kint is ragadnak.

A megoldás tehát sokoldalú, és egyáltalán nem követelne meg a kommunista rendszerekre emlékeztető tiltásokat.

Sokkal inkább ösztönözni kellene a fiatalokat. Nem mellesleg ez a kormányjavaslat mai, primitív formájában az EU területén belül bármely országban alapjaiban sérti a szabad munkavállalás jogát.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Kormányközelben az AUR?

Ízlelgessük egy kicsit: egy magát szociáldemokratának nevező párt jóvoltából Romániában olyan helyzet állt elő, hogy már nem is csupán hipotetikus, megfoghatatlan, távoli rémképként szerepel a napirenden egy szélsőjobboldali párt kormányra kerülése.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Balogh Levente

Balogh Levente

A PSD-s stratégia: oltsunk kerozinnal tüzet!

A Szociáldemokrata Párt válságkezelési receptje jelenleg a következő: ha ég a ház, víz vagy poroltó helyett a repülőüzemanyag-válságra is fittyet hányva az utolsó kerozinkészleteket kell ráönteni.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Balogh Levente

Balogh Levente

Egy választási kudarc anatómiája, avagy mi lesz a magyar–magyar és magyar–román kapcsolatokkal?

A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.

Páva Adorján

Páva Adorján

Ismeretlen arcok: egy vérből valók vagyunk?

Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Az erdélyi magyarok egy részét nem akarjuk lecserélni, ugye?

Két nappal az országgyűlési választást követően is folyik a találgatás, vajon mi vezetett a Fidesz-KDNP több mint másfél évtizede tartó hatalmának megdöntéséhez, a Tisza Párt elsöprő győzelméhez.

Hirdetés