2014. április 11., 18:242014. április 11., 18:24
2014. április 12., 10:012014. április 12., 10:01
Nincs olyan erdélyi magyar, akinek ne lenne sajátos élménye a román-magyar együttélésről. Kis helyi közösségekben az egymásra utalt emberek elfogadják és tisztelik a másikat, alkalmazkodnak egymás szokásaihoz, az adott lehetőségek között megpróbálnak normális életet élni.
Viszont ez az a csalétek, amit meglovagolnak a román véleményformálók. A közvélemény tőlük tudja, hogy az egyszerű emberek szintjén Erdélyben a román-magyar viszony rendben van. Nincs ellenségeskedés: ha nem is baráti a kapcsolat, de nincsenek különösebb feszültségek, azt csak a politikusok szítják. A magyar és a román szélsőségesek egyaránt.
Hogy egy román publicista számára ki a magyar szélsőséges, azt sejtem. Nem tudom viszont eldönteni, hogy ki ennek a román megfelelője? Akármennyire is töröm a fejem, a román belpolitikában egyetlen olyan pártot sem ismerek, amelynek politikusai a rendszerváltás óta eltelt huszonöt évben őszinte megértést tanúsítottak volna magyar követelések iránt. Az olyan egyszerű kérésekhez, amelyek nemcsak formálissá, hanem valóban őszintévé tennék közös erdélyi együttlétünket. Ki hát a nem szélsőséges román párt?
Úgy tűnik azonban, nem a mi közösségi dilemmáinkra keresnek gyógyírt a többségi véleményformáló lovagok. A rendszerváltás óta mantraként ismétlődő vélemények, állásfoglalások ugyanazok, csak az előadó arcok változnak. Victor Ponta miniszterelnök például tucatnyi elődjének lehetne a reinkarnációja, amikor a mélységesen elutasított etnikai alapú autonómiáról beszél. Nem, nem, soha – ez nyilatkozatai közös jellemzője. És mondja ezt egy olyan kormány vezetőjeként, amelyben két magyar miniszter is jelen van. A romániai magyarság úgynevezett legitim képviseletének elitje által megvezetett emberek csak néznek ki a fejükből: akkor most ki hazudik? Merthogy valami kulturális autonómiáról, kisebbségi törvényről, meg miegyébről is elhangzottak ígéretek a kormányba lépés idején. De lehet, hogy ezek a frázisok már fel sem tűnnek. Ponta végül is nem mondott újdonságot: ugyanezt halljuk 1989 decembere óta. Leggyakrabban az ország államelnökétől, Traian Bãsescutól, aki a caracali autonómiáról szóló gyöngyszemét székely hallgatósága előtt tette közkinccsé Tusnádfürdőn.
A nyílt politikusi elutasításához képest mennyivel elegánsabbnak tűnik egy román újságíró, politológus, véleményformáló „civil” hosszas fejtegetése arról, hogy milyen közelségben élünk mi magyarok és románok. Hogy az embereket a hétköznapi gondjuk-bajuk érdekli, és nem az autonómia, és ezt a magyar politikusok nem tudják. (Markó Béla elnöksége idején már megkutatták az erdélyi magyar közvéleményt, és éppen ez jött ki. Na ugye!) Ahogyan most éppen Vasile Dâncu kolozsvári szociológus, egyetemi tanár, volt szociáldemokrata politikus teszi Sinteza nevű, 200 oldalas, színes kiadványában, amelynek friss száma a román-magyar viszonyt ecseteli.
Ilyenkor az erdélyi magyar olvasó felkapja a fejét, és mohón belelapoz a színes gyönyörűségbe. Várja a csodát, hátha mégis megdicsérik. Vagy legalább nem szidják. Látta ugyan a tévében, a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatába miként törölte újra a lábát a román politikum, de az tegnap volt. Ma új nap van.
Így jártam én is a rólunk szóló vaskos kolozsvári folyóirattal. Vasile Dâncu vezércikkét elolvasva menten lelohadt a kedvem, elmúlt a csodavárásom. Igazából nem is ért csalódás. A cikkből kiderült, hogy Dâncu gyerekkorában megdöngetett egy magyart, majd őt is elpáholta egy magyar, és azóta is mindketten boldogan élnek, mint annyi ember, ebben a szép román-magyar Erdélyben. Ennek az etnikai idillnek egyetlen nagy akadálya van: holmi magyar politikusok állandóan autonómiákról regélnek, miközben nincsenek tisztában vele, hogy Európában az autonóm régiók a legszegényebbek. Nem tévedés: szó szerint így szerepel az egyetemi tanárok által szerkesztett román nyelvű, tudományos kiadványban.
Ez volt az a pillanat, amikor letettem a folyóiratot. Tudtam, hogy a következő oldalakon mi vár rám.
Erre mondják a mindent megmagyarázni tudók, hogy ez előítéletesség. Pedig nem több egyszerű önvédelemnél. Az embernek ugyanis nem csak a testi, hanem a lelki egészségére is vigyáznia kell.
Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.
A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.
„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.
Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.
A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.
A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac
Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am
szóljon hozzá!