Somogyi Botond
2021. december 26., 08:032021. december 26., 08:03
A karácsony előtti vásárlási lázban érdemes felidézni, hogy jó néhány éve jelent meg nálunk is a Black Friday, az árleszállítások fekete pénteke. Soha nem voltam az áruházak állandó vendége, sőt, kimondottan utáltam a vásárlást – ma sem viszonyulok különösképpen máshogy az üzletekhez –, mégis örültem annak, hogy az Egyesült Államokból importált Valentin-nap és a Halloween mellett végre valami „értelmes” is meghonosodhat nálunk. Milyen jó – örvendeztem –, legalább tudunk venni néha rendkívül olcsón jó minőséget. Hát
(a kifejezés mai értelemben arra utal, hogy a kereskedők a karácsonyi bevásárlási szezon első napján jelentős nyereséget könyvelhetnek el, a könyvelésben hagyományosan fekete színnel jelölik meg a nyereséget, míg piros színnel a veszteséget).
Ehhez képest nálunk jó román szokás szerint az egész árleszállításos história is „speciálisra” sikeredett. Kezdjük mindjárt azzal, hogy már első alkalommal kiderült: szó sincs arról, hogy például egy jó minőségű háztartási gépet vagy elektronikai cikket, de még egy jobb ruhát is fél áron vagy negyed áron vegyünk meg. Többnyire 15-20 százalékos kedvezménnyel, jobb esetben, nagy ritkán 30 százalékkal kevesebb összegért lehetett megvásárolni valamit (az persze már más kérdés, hogy az üzletek kirakataiban többnyire az „akár 70 százalékkal olcsóbban” szövegek kergetik őrületbe a vásárolni igyekvőket).
És ez még csak hagyján. Akár az is jó lett volna, ha így marad. Ám
És még ez sem lenne igazán nagy baj. Miért is lenne gond, ha valamihez (vagy valamikhez) olcsóbban tudunk hozzáférni?
A baj nem itt van, az ördög ugyanis a részletekben rejlik. Bár azt hiszem, nem hat újdonságként, hogy nem árleszállításról, hanem inkább árfelszállításról van szó. Igen, nem elírás. A gyorsan, lehetőleg tisztességtelen módon meggazdagodni vágyók országában a fekete péntek valóban feketévé változott néhány éve. Egyes cégek ugyanis igyekeznek (minő meglepetés?!) becsapni a kuncsaftokat. Merthogy a leszállított ár nemhogy alacsonyabb lenne az eredetinél, hanem egyenesen magasabb. Az egyik online áruház egy jó minőségű telefon árát például 2549 lejről leengedte 1999 lejre. Sokan ráharaptak az engedményre, azt már kevesebben vették észre, hogy ugyanez a telefon ugyanazon a felületen egy hónappal korábban még 1800 lejért volt megvásárolható. Az ismert romániai alapítású cég pedig nemcsak itt „tarolt” az országban, hanem Magyarországon is. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy az illető cég gyakorlata 2014 óta tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.
Bár a vezetők szerint az akciók megszervezése során a cég körültekintően járt el, és nem tévesztette meg a fogyasztókat, az eljárás gyors és megnyugtató lezárása érdekében inkább megállapodott a GVH-val. Vagyis beismerte bűnösségét és kifizette a tetemes összeget. Valószínűnek tartom, az ilyen összegű pénzbüntetés után a vállalat ezután többször is meggondolja, milyen árleszállítási akcióba kezd – Magyarországon.
Romániában persze más a helyzet. Ugyanez az online áruház a romániai fogyasztóvédelemtől 50 ezer lejes (nem eurós) büntetést kapott, miközben kiderült, tavalyi hasonló akciója során milliárdos bevételekre tett szert. A felháborítóan kis büntetést természetesen nevetve kifizette, és még pökhendien ki is jelentette: nincs mit tennie, ha a többi piacon levő vetélytársa is ugyanúgy cselekszik.
Nálunk tehát a milliárdos bevételekre szert tevő cége(ke)t pár ezer lejre büntetik, s ezzel állítólag meg van oldva a probléma. A kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad. Ráadásul e balkáni körülmények között méltán gondolhatunk arra – számos korábbi esetet ismerve-hallva –, hogy az ilyen kismértékű büntetések esetén a pénzösszeget kiróvó személyek sem járnak kimondottan rosszul.
Az persze keveseket érdekel, hogy kispénzű vásárlókként jövőre is hasonló cipőben járunk, s még körültekintőbben kell majd árakat hasonlítgatnunk és kedvezményeket vadásznunk a világhálón. Már ha van kedvünk vásárolni. Mert a legjobb mégis az marad, hogy nem is nézünk a boltok felé. Nem idegeskedünk, s még a pénzünk is megmarad. Csak álljunk ellent a csábításnak!
Balogh Levente
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Makkay József
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Balogh Levente
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Rostás Szabolcs
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Rostás Szabolcs
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
Páva Adorján
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Balogh Levente
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
szóljon hozzá!