Egy sikeres musical margójára

A sikert általában nem kell magyarázni, a bukás titkára viszont annál többen kíváncsiak. Néha azonban mégsem árt betekinteni jól sikerült kezdeményezés mélyére is, már csak a tanulság kedvéért.

Eltelt lassan egy év, hogy a Kolozsvári Magyar Opera bemutatta a Valahol Európában című musicalt. Ebben nincs semmi rendkívüli, abban viszont már igen, hogy azóta is telt ház előtt játssza a társulat a zenés darabot. Bombasikernek bizonyult a választás, annak ellenére, hogy a musical műfajának Kolozsváron, Erdélyben nincs túlságosan nagy hagyománya. Még akkor sem, ha a múlt században, alig hat-hét évvel a budapesti ősbemutatót követően a Kolozsvári Magyar Színház is előadta a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. Hihetetlen sikere volt. Aztán, amilyen hirtelen megleptek vele az alkotók, olyan gyorsan le is került a műsorról. Talán az erdélyi magyar társadalom nem volt még megérve rá – bár emlékeim szerint, kis túlzással verekedtek a jegyekért –, talán sokba került a produkció, vagy csak a technikai feltételek nem voltak megfelelőek egy hosszabb sorozathoz. Élőben muzsikáló zenekar játszott a színpadon, a színészek viszonylag kezdetleges mikrofonokba énekeltek, no meg kisebb csoda volt az is, hogy az akkori cenzúra egyáltalán engedélyezte az előadást.

Miközben Magyarországon megszületett a Rockszínház, világhírű musicalek sora került a nagyközönség elé, Európa egyetlen kisebbségi operaháza, a kolozsvári, életben maradásáért küzdött. Lélegeztető gépen pedig nehéz kísérletezni, a jól bevált műfajok – opera és operett – tartották életben az intézményt. Nem csoda, hogy a Csárdáskirálynő ezredik előadásán is telt ház van, de egy balett, vagy ne adj Isten egy kortárs alkotás szinte elriasztja a közönséget. És nem a társulat és az alkotások minőségével volt/van baj. Köztudott, hogy a kolozsvári – és általában az erdélyi magyar – közönség konzervatív, hagyománytisztelő, ami néha az újítás és kísérletezés kárára válhat. Pedig eljött az újítás ideje, nem lehetett az idők végeztéig kizárólag Marica grófnőn és Háry Jánoson tartani a publikumot, bármennyire is szeretjük és tiszteljük a klasszikusokat.

Újító kísérletek történtek: Selmeczi György, Dimény Attila kortárs operái mellett színpadra került például Venczel Péter rockoperája és az Ali Baba című musicalje is. A maguk módján sikeresek voltak – különösen az utóbbinak tapsoltak sokan –, de ez még nem volt az igazi. A szerencsés találkozás az intézmény vezetősége, alkotók és mű között tavaly tavasszal jött létre. A titok nyitja, mint
annyi más siker esetében: a gyerekek. A Valahol Európában szereplőit hosszú és alapos válogatás után választották ki, a felnőtt szereplők pedig mindent beleadtak, hogy sikerre vigyék az előadást, és „felnőjenek” a gyerekek mellé. Az önfeledten táncoló, éneklő, mosolygó vagy dühöngő gyerekek látványa meghatja a felnőtteket, hitet ad, hogy az utánunk jövőkben is van életerő, reményt ad, hogy majd szülőföldjükön kamatoztatják tehetségüket és tudásukat.

A gyerekek nem fásulnak el, nem fáradnak bele az ötödik, tizedik, vagy akárhányadik előadásba sem. Minden alkalommal frissek, előadásról előadásra ügyesebbek, a taps az egekbe röpíti őket. Bennük nincs megalkuvás, önzés, hátsó szándék.

És van a sikernek egy olyan összetevője is, amely felett hajlamosak vagyunk átsiklani: a munka. A letűnt rendszerben annyit szajkózták a munka jelentőségét, hatását az „új emberre”, hogy a mai felnőttek szinte szégyellik kimondani: dolgoznak. Nem arról a fajta munkáról van szó, amit az ember a megélhetéséért végez, hanem arról, amit egy cél érdekében fejt ki. Az előadásban részt vevő gyerekek szeme előtt nem a pénz lebeg, gondolkodásukban még nem szerepel a „megfizetsz és akkor majd elvégzem” képlet. Örömből és mások öröméért játszanak, és talán észre sem veszik, hogy mindeközben maradandót alkotnak. A játék – íme a siker titka – észrevétlenül is komollyá válik.