Nánó Csaba
2017. augusztus 22., 23:422017. augusztus 22., 23:42
2017. augusztus 22., 23:432017. augusztus 22., 23:43
Üzent a hatalom. „Meggyőződésem, hogy azoknak a románoknak, akik külföldön vállaltak munkát, van okuk hazatérni. Szeretettel várjuk őket, együtt egy jobb Romániát építhetünk” – írja közösségi oldalán a román miniszterelnök. Ettől a mondattól nem csak nekem maradt tátva a szám, a világhálón egész szép karriert futottak be a dühös és nem mindig szalonképes válaszok.
Nemrég hallottam, hogy egy mozdony a nyílt pályán adta be a kulcsot. Az utasok, a személyzet Isten kegyelmére lett bízva, mivel az illetékeseknek fogalmuk nem volt, honnan küldjenek egy működőképes mozdonyt. A sokat emlegetett és dicsért, halálpontos japán vasutak alkalmazottainak százai dőlnének kardjukba pusztán kötelességtudatból, ha ott is így működnének a dolgok.
Én egyébként a kormányfő helyett nem nagyon bíztatnám hazatérésre külföldön dolgozó honfitársaimat, akik tisztában vannak azzal, itthon mi vár rájuk. Már csak azért sem, mert a munkanélküliek aránya hihetetlen módon megugrana, és nem lenne, mivel dicsekedni az EU hatalmasai előtt. Az a statisztika, amit olykor az orrunk alá dörgöl a hatalom, teljesen valótlan képet nyújt. Gondoljunk bele, hirtelen mekkorára ugrana a jelenlegi 5–6 százalékos munkanélküliségi ráta, ha a négy–öt millió román állampolgár (pontosan nem tudni, hányan is mentek el a munkaképesek közül), aki külföldön talált munkát, hazatérne. Akkor lenne csak gondban a hatalom, és a milliós tömegből álló tüntetések valószínűleg mindennaposak lennének.
Sosem voltam híve az elvándorlásnak, sokáig úgy gondoltam – elég naivan –, hogy a dolgokat helyben kell megoldani. Aztán teltek az évek, valahogy átzökkentünk a sötét kommunista korszakon, és úgy éreztük, új szelek fújnak, a sötét után fény vár ránk. Mint a mesékben. Édes balgaság! Magunkhoz tértünk, az évek ugyanúgy telnek, és sokak számára csak a nyomor lett fényesebb. Meghazudtolva minden törvényszerűséget, a csőcselék idővel még inkább elbutult, a senkik egyszerre kivirágoztak, és még mindig annál az ámulatnál tartunk, hogy több mint negyed százada micsoda figurák vezetik az országot.
Irreális világban élünk. Akinek dolga volt az egészségüggyel, tapasztalhatta, micsoda katasztrofális állapotok uralják. Akinek a tanüggyel van kapcsolata, ugyanezt látja. Akinek az igazságszolgáltatással van dolga, az sem mondhat jót. Akinek a hivatalokkal, annak vasból kell lennie az idegeinek. Aki becsületesen dolgozik, azt hülyének nézik. Aki nyugdíjas, boldogtalan. Aki útnak indul, nem tudja, hol köt ki. Aki… A miniszterelnök hazacsalogató bejegyzéséhez rengetegen hozzászóltak. Többnyire olyanok, akik az érem mindkét felét – az itthon, illetve külföldön vállalt munka utáni fizetséget és életkörülményeket – megtapasztalták. Egyikük – valószínűleg régóta külföldön dolgozó honfitársa – pontosan fogalmazott: „ez az ember azt gondolja, hogy akik elmentek, mazochisták, hogy visszatérjenek?” De az is felvetődik, vajon önsanyargató, aki itt marad? A választ az olvasóra bízom.
Balogh Levente
Ízlelgessük egy kicsit: egy magát szociáldemokratának nevező párt jóvoltából Romániában olyan helyzet állt elő, hogy már nem is csupán hipotetikus, megfoghatatlan, távoli rémképként szerepel a napirenden egy szélsőjobboldali párt kormányra kerülése.
Rostás Szabolcs
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
Balogh Levente
A Szociáldemokrata Párt válságkezelési receptje jelenleg a következő: ha ég a ház, víz vagy poroltó helyett a repülőüzemanyag-válságra is fittyet hányva az utolsó kerozinkészleteket kell ráönteni.
Rostás Szabolcs
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
Balogh Levente
A vasárnapi választási eredmények ismeretében fölösleges vitatni, hogy Magyarország demokratikus ország.
Páva Adorján
Fene tudja, hogy – politikai értelemben – utoljára mikor tátongott ekkora szakadék az anyaországiak és a határon túliak között.
Rostás Szabolcs
Két nappal az országgyűlési választást követően is folyik a találgatás, vajon mi vezetett a Fidesz-KDNP több mint másfél évtizede tartó hatalmának megdöntéséhez, a Tisza Párt elsöprő győzelméhez.
szóljon hozzá!