Édes balgaság és önsanyargatás

2017. augusztus 22., 23:422017. augusztus 22., 23:42

2017. augusztus 22., 23:432017. augusztus 22., 23:43

Üzent a hatalom. „Meggyőződésem, hogy azoknak a románoknak, akik külföldön vállaltak munkát, van okuk hazatérni. Szeretettel várjuk őket, együtt egy jobb Romániát építhetünk” – írja közösségi oldalán a román miniszterelnök. Ettől a mondattól nem csak nekem maradt tátva a szám, a világhálón egész szép karriert futottak be a dühös és nem mindig szalonképes válaszok.

A műkedvelőkből álló kabinet vezetője olyan országba akarja hazacsalogatni a külföldön boldogulókat, ahol a nyáron induló vonatok ki tudja, melyik évszakban érkeznek meg a célállomásra, és komoly étel-, folyadék- és alsónemű-tartalékkal kell az elméletileg legrövidebb útra is elindulni.

Nemrég hallottam, hogy egy mozdony a nyílt pályán adta be a kulcsot. Az utasok, a személyzet Isten kegyelmére lett bízva, mivel az illetékeseknek fogalmuk nem volt, honnan küldjenek egy működőképes mozdonyt. A sokat emlegetett és dicsért, halálpontos japán vasutak alkalmazottainak százai dőlnének kardjukba pusztán kötelességtudatból, ha ott is így működnének a dolgok.

Én egyébként a kormányfő helyett nem nagyon bíztatnám hazatérésre külföldön dolgozó honfitársaimat, akik tisztában vannak azzal, itthon mi vár rájuk. Már csak azért sem, mert a munkanélküliek aránya hihetetlen módon megugrana, és nem lenne, mivel dicsekedni az EU hatalmasai előtt. Az a statisztika, amit olykor az orrunk alá dörgöl a hatalom, teljesen valótlan képet nyújt. Gondoljunk bele, hirtelen mekkorára ugrana a jelenlegi 5–6 százalékos munkanélküliségi ráta, ha a négy–öt millió román állampolgár (pontosan nem tudni, hányan is mentek el a munkaképesek közül), aki külföldön talált munkát, hazatérne. Akkor lenne csak gondban a hatalom, és a milliós tömegből álló tüntetések valószínűleg mindennaposak lennének.

Sosem voltam híve az elvándorlásnak, sokáig úgy gondoltam – elég naivan –, hogy a dolgokat helyben kell megoldani. Aztán teltek az évek, valahogy átzökkentünk a sötét kommunista korszakon, és úgy éreztük, új szelek fújnak, a sötét után fény vár ránk. Mint a mesékben. Édes balgaság! Magunkhoz tértünk, az évek ugyanúgy telnek, és sokak számára csak a nyomor lett fényesebb. Meghazudtolva minden törvényszerűséget, a csőcselék idővel még inkább elbutult, a senkik egyszerre kivirágoztak, és még mindig annál az ámulatnál tartunk, hogy több mint negyed százada micsoda figurák vezetik az országot.

Egyetlen hasznát látom az idők változásának: mehet mindenki, amerre a szeme lát, senki sem tartja vissza, ha nincs oka a maradásra. Vagy itt üldögél a dantei pokolban, ahol végül felhagy „minden reménnyel”.

Irreális világban élünk. Akinek dolga volt az egészségüggyel, tapasztalhatta, micsoda katasztrofális állapotok uralják. Akinek a tanüggyel van kapcsolata, ugyanezt látja. Akinek az igazságszolgáltatással van dolga, az sem mondhat jót. Akinek a hivatalokkal, annak vasból kell lennie az idegeinek. Aki becsületesen dolgozik, azt hülyének nézik. Aki nyugdíjas, boldogtalan. Aki útnak indul, nem tudja, hol köt ki. Aki… A miniszterelnök hazacsalogató bejegyzéséhez rengetegen hozzászóltak. Többnyire olyanok, akik az érem mindkét felét – az itthon, illetve külföldön vállalt munka utáni fizetséget és életkörülményeket – megtapasztalták. Egyikük – valószínűleg régóta külföldön dolgozó honfitársa – pontosan fogalmazott: „ez az ember azt gondolja, hogy akik elmentek, mazochisták, hogy visszatérjenek?” De az is felvetődik, vajon önsanyargató, aki itt marad? A választ az olvasóra bízom.