Hirdetés
Makkay József

Makkay József

Büntetlen magyarellenesség?

2019. június 27., 21:212019. június 27., 21:21

2019. június 29., 13:082019. június 29., 13:08

Az úzvölgyi magyar temetőbotrány kapcsán megjelent cikkekre reagálva hívott fel minap egyik olvasónk, hogy elmondja: mennyire felháborítónak tartja a történteket, és nincsenek szavai mondatba önteni mindazt, amit ezzel kapcsolatban érez. A Szatmárnémetiben élő olvasónkkal történő beszélgetésből is kiderült: nemcsak Székelyföldön, hanem szerte Erdélyben megrázta a magyar közvéleményt a jogtalan román temetőfoglalás, amit legtöbben olyan határ túllépéseként értékelnek, amire nem igazán vállalkozott eddig a román hatalom. Civil temetőinkben a többségi térhódítás eddig is tetten érhető, de az a település lakosságarányának folyamatos változását tükrözi. Ez történik Kolozsváron is a Házsongárdi temetőben, ahol a megváltatlan régi magyar sírokat rendre románoknak adják el.

Úzvölgyében egyértelmű jogsértés történt azzal, hogy – a temető fenntartójának és gondozójának, a csíkszentmártoni polgármesteri hivatalnak a megkerülésével – magyar katonák sírjaira román kereszteket öntöttek. Majd a magyar tiltakozást követően román csoportok – a temetőkaput bezúzva és a békésen tüntető magyarokat félrelökve – elfoglalták a haditemetőt.

A lapcsoportunkban – a Krónikában, a Székelyhonban, az Erdélyi Naplóban, illetve a nyomtatott lapok internetes oldalain – az úzvölgyi eseményekkel összefüggő mindenfajta cikk olvasottsági rekordot döntött. A témával kapcsolatos tudósításokat, véleménycikkeket vagy riportokat sokszor tízszer annyian olvasták, mint más „szokványos” írásainkat. Ez is jelzi, az erdélyi magyarságot mennyire foglalkoztatja múltja, jogainak megcsonkítása, sárba tiprása, és az a harc, amit a magyar közösség folytat a százéves Románia országvezetésével, közvéleményével, hangadóival szemben, akik hosszú évtizedek óta ország-világ előtt nem szégyellik azt hazudni, hogy példásan megoldották kisebbségi jogainkat.

Az úzvölgyi temető ügyével végképp kiszabadult a szellem a palackból. Ha eddig nem volt egyértelmű, Romániáról lehullt a lepel, és a csupasz „király” minden porcikájáról lerí: hazudik. A történetnek van azonban pozitív oldala is: ismét ráébresztette, rádöbbentette az erdélyi magyarságot arra, hogy azt a felvilágosító munkát és a közösségi jogokért folytatott harcot, amit a rendszerváltás után kezdett – és ami később a román kormánypártokkal kötött különböző alkuk miatt alábbhagyott –, teljes erőbedobással folytatni kell. Mert helyettünk más azt nem fogja, de nem is tudja elvégezni. A magyar kormány erkölcsi támogatásával segíthet ebben, de az érdekérvényesítő munka nehezét az erdélyi magyarságnak kell felvállalnia. Az Úzvölgye mellett erre figyelmeztet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügye is, ahonnan a román hatalom minden erővel ki akarja seperni a magyar oktatást.

Nehéz, de nem lehetetlen küldetés megálljt parancsolni a romániai magyarellenességnek. Az egyre erősebb és hangosabb erdélyi magyar közvélemény partner ebben. Ezt a támogatottsági hátteret kell kihasználnia politikusainknak, civilszervezeteinknek és egyházainknak egyaránt, hogy a román politikum és a többségi román társadalom érezze: ellenünk nem lehet büntetlenül bármit megtenni!

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Közösségi oldalak, álhírek, lincselés: a tiltás vagy az edukáció a megoldás?

Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.

Makkay József

Makkay József

Agrárország importkosárral

Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.

Balogh Levente

Balogh Levente

Aki előre hozott választást akar, az AUR-os?

Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Majka-ügy csak a jéghegy csúcsa, be kellene fejezni a magyar–magyar acsarkodást

Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Miért félnek a kettős állampolgároktól?

Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.

Páva Adorján

Páva Adorján

Kényelmi illúziónknak vége: energiabiztonságunk a Dunának megy

A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Drónvadászat, elrettentés és PR

Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.

Hirdetés