Büntetlen magyarellenesség?

Az úzvölgyi magyar temetőbotrány kapcsán megjelent cikkekre reagálva hívott fel minap egyik olvasónk, hogy elmondja: mennyire felháborítónak tartja a történteket, és nincsenek szavai mondatba önteni mindazt, amit ezzel kapcsolatban érez. A Szatmárnémetiben élő olvasónkkal történő beszélgetésből is kiderült: nemcsak Székelyföldön, hanem szerte Erdélyben megrázta a magyar közvéleményt a jogtalan román temetőfoglalás, amit legtöbben olyan határ túllépéseként értékelnek, amire nem igazán vállalkozott eddig a román hatalom. Civil temetőinkben a többségi térhódítás eddig is tetten érhető, de az a település lakosságarányának folyamatos változását tükrözi. Ez történik Kolozsváron is a Házsongárdi temetőben, ahol a megváltatlan régi magyar sírokat rendre románoknak adják el.

Úzvölgyében egyértelmű jogsértés történt azzal, hogy – a temető fenntartójának és gondozójának, a csíkszentmártoni polgármesteri hivatalnak a megkerülésével – magyar katonák sírjaira román kereszteket öntöttek. Majd a magyar tiltakozást követően román csoportok – a temetőkaput bezúzva és a békésen tüntető magyarokat félrelökve – elfoglalták a haditemetőt.

A lapcsoportunkban – a Krónikában, a Székelyhonban, az Erdélyi Naplóban, illetve a nyomtatott lapok internetes oldalain – az úzvölgyi eseményekkel összefüggő mindenfajta cikk olvasottsági rekordot döntött. A témával kapcsolatos tudósításokat, véleménycikkeket vagy riportokat sokszor tízszer annyian olvasták, mint más „szokványos” írásainkat. Ez is jelzi, az erdélyi magyarságot mennyire foglalkoztatja múltja, jogainak megcsonkítása, sárba tiprása, és az a harc, amit a magyar közösség folytat a százéves Románia országvezetésével, közvéleményével, hangadóival szemben, akik hosszú évtizedek óta ország-világ előtt nem szégyellik azt hazudni, hogy példásan megoldották kisebbségi jogainkat.

Az úzvölgyi temető ügyével végképp kiszabadult a szellem a palackból. Ha eddig nem volt egyértelmű, Romániáról lehullt a lepel, és a csupasz „király” minden porcikájáról lerí: hazudik. A történetnek van azonban pozitív oldala is: ismét ráébresztette, rádöbbentette az erdélyi magyarságot arra, hogy azt a felvilágosító munkát és a közösségi jogokért folytatott harcot, amit a rendszerváltás után kezdett – és ami később a román kormánypártokkal kötött különböző alkuk miatt alábbhagyott –, teljes erőbedobással folytatni kell. Mert helyettünk más azt nem fogja, de nem is tudja elvégezni. A magyar kormány erkölcsi támogatásával segíthet ebben, de az érdekérvényesítő munka nehezét az erdélyi magyarságnak kell felvállalnia. Az Úzvölgye mellett erre figyelmeztet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügye is, ahonnan a román hatalom minden erővel ki akarja seperni a magyar oktatást.

Nehéz, de nem lehetetlen küldetés megálljt parancsolni a romániai magyarellenességnek. Az egyre erősebb és hangosabb erdélyi magyar közvélemény partner ebben. Ezt a támogatottsági hátteret kell kihasználnia politikusainknak, civilszervezeteinknek és egyházainknak egyaránt, hogy a román politikum és a többségi román társadalom érezze: ellenünk nem lehet büntetlenül bármit megtenni!