
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
2022. január 14., 10:382022. január 14., 10:38
Tudnál-e ajánlani nekem egy magyarországi minőségi ellenzéki műsort? – szegezte nekem valamelyik héten egyik ismerősöm a kérdést. Többen gyűltünk össze régi ismerősök egy asztalnál, de inkább gyerekeinkről, sportról, vírushelyzetről, családjainkról beszélgettünk. Ami nem is volt baj, mert eszembe jutott a tavalyi érettségi találkozó. Előtte ugyanis a szervező kikötötte: a külföldről érkező egykori osztálytársak miatt (is) vírusról, de főleg politikáról ne nyissunk vitát, mert az a találkozó és az emberi kapcsolatok kárára megy majd. Hát akkor be is tartottuk, s valóban nem ugrottunk egymás torkának.
Most azonban nem érettségi találkozó volt, s nem is osztálytársak, így hát a téma akarva-akaratlanul előkerült.
Ezért kért meg, igazítsam útba, mert tudta, újságírással foglalkozom. S mint ilyen, ismerem a minőségi ellenzéki médiát.
– Ne haragudj, de számomra e két szó kizárja egymást. Az ellenzék és a minőség nem lehet egy kifejezésben, mert sérti a fülemet – válaszoltam, hozzátéve, hogy éppen ezért a sajtójuk sem lehet minőségi.
Egyetemet végzett, értelmiségi emberek között ültem, de egy pillanatra mintha megállt volna valami a levegőben, aztán ki-ki vérmérséklete szerint elkezdett nevetni vagy kacagni. Tudták, hogy a legkomolyabb dolgokból is viccet szoktam faragni, így hát többen arra gondoltak, újabb tréfával álltam elő. Ezt láttam az arcokon. S nem tévedtem, mert a kérdező a lehető legkomolyabban megismételte kérését. Ekkor már én is a komolyabbik felemet vettem elő.
– jelentettem ki kurtán.
Ezt követően a mellettem ülő vette át a szót, aki az ATV péntek esti Öt című műsorát ajánlotta. Amihez hozzátettem, hogy néha ezt is csupán azért nézem, mert a műsorban a szokásos kormányszapulás mellett a baloldali véleményvezérek, újságírók a sajátjaik hülyeségeit is elmondják, ami végtelenül szórakoztat. Utána már csak fizikailag voltam jelen a beszélgetésen. Mintegy kívülről szemléltem az embereket, s a hangfoszlányok alig jutottak el hozzám.
Elcsodálkoztam azon, hogy egyetemet végzett emberekként, akik nem a Győzike-show, esetleg Fekete Pákó műsorain nőttek fel és értelmiségiként láthatják, hogy a magyar kormány az elmúlt 10 évben mennyit tesz a Kárpát-medencei, s ezen belül az erdélyi magyarságért, hogyan képesek a másik oldalon állni. A „minőségi” ellenzékén. Mert hát ki és mi jöhet szóba? Az egyik legsikertelenebb politikust, Fekete-Győr Andrást váltó, magánéleti botrányokkal tarkított, határon túliak ellen hangoló Donáth Anna és a percemberkéket tömörítő, olimpiát meghiúsító Momentum? Az egy százalékot sohasem meghaladó párbeszédre képtelen, tulajdonképpen pártnak sem nevezhető Párbeszéd? A gerinctelen Vonától megváló, a még gerinctelenebb Jakab által vezérelt, szavazati jogunkat kétségbe vonó, óriási pálforduláson átesett Jobbik? A szavazótáborát lassan elvesztő, jellegtelen szocialista párt? A Kétfarkú Kutyapártért és az őszödi szemkilövetőért még a papír is kár. Talán a Mi Hazánk Mozgalmat lehetne említeni, s esetleg az egykori LMP-t, de hát már Schiffer András is évek óta rájött, nem lehet más a politika.
Tudom, sokan harcolnak a mindennapi kenyérért, filléres gondokkal küzdenek, s csak azt nézik, mit hoz számukra a holnap. Az ilyeneket valóban nem érdekli a politika. Mint ahogy azokat sem, akiknek kimondottan jól megy: a cégvezetői, gazdag vállalkozói réteg tagjai csak azzal foglalkoznak, hogy hétvégi házuk mellé minél nagyobb medencét építsenek, s a Maldív-szigetek után hogyan jussanak el Dubajba.
Nekünk azonban
– fontam magamban a gondolatokat. Körülnézve a társaság egy részén rádöbbentem arra, hogy – bár 2010 után az elmúlt száz évben a legtöbb anyagi és szellemi támogatást kaptuk az anyaországtól – magyar állampolgárként miért élnek olyan kevesen szavazati jogukkal.
Ezért aztán udvariatlanul félbevágtam a beszélgetést, hogy megkérdezzem, mikor megyünk ismét egy jó meccsre. Ha már bizonyos (számomra fontos) dolgokban nem értünk egyet, legalább beszélgessünk olyasmiről, amin úgysem kapunk hajba.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!