Bevándorlásügyi nemzeti konzultáció: a nagy lelepleződés

A nemzeti konzultáció nyilvánvaló kommunikációs fogás a magyar kormány részéről. Olyan fogás azonban, amelyhez hasonlókat valamennyi kormány használ, s ha meg nem, akkor magára vessen. Egyértelmű módon nem az a cél, hogy a kormány a konzultáció eredményéhez igazítsa politikáját, hanem hogy az eleve megtervezett politika mögé felsorakoztassa a közvélemény egy részét, hogy befolyásolja a választópolgárok gondolkodását. Ahogy Alois Schumpeter közgazdász-politológus már hetven évvel ezelőtt megmondta: a közakarat nem a demokratikus folyamat felhajtóereje, hanem annak végterméke. A politika egyik funkciója, akár tetszik ez nekünk, akár nem, a közvélemény formálása. Ezt egyébként a demokrácia hazájának tartott Egyesült Államokban vitték tökélyre, először épp az első világháborús részvétel kérdésében fordítva meg rekordidő alatt a közhangulatot.

Kinek, miről, miért?

A kérdés tehát nem az, hogy helyes-e a közvélemény manipulációja. Az eljárásmód a politika szerves része, ráadásul a kormány azért kormány, hogy vezessen, hogy irányt mutasson, hogy hasson a polgárok gondolkodásmódjára, hogy neveljen. Ez persze teljes mértékben illiberális álláspont, de hát ugyebár a helyzet az, hogy a magukat liberálisnak nevező erők eddig több ízben is megmutatták, mire képesek hatalomra jutva, és mindig kisebb vagy nagyobb katasztrófa lett a vége. Legyen szó a mai liberálisok eszmei vezércsillagairól, az őszirózsás forradalomnak titulált totális szétzüllés vezetőiről, akiknek Trianont „köszönhetjük”, vagy az 1990 utáni szocialista-liberális kormányokról, amelyek szétprédálták a közvagyont, idegen kézbe juttatva olyan stratégiai ágazatokat is, mint az energiaszektor, amelyek politikájukkal a magyar állam közel teljes leépítését, a maradék magyar szuverenitás megszüntetését célozták.

A kérdés tehát az, hogy a kormány milyen cél érdekében, milyen tárgykörben és milyen üzenettel konzultál. A bevándorlás ügyében feltett kérdések kellően egyszerűek és lényegre törőek ahhoz, hogy azokat bárki felfoghassa, s világosan körvonalazzák a kormány határozott, egyértelmű és messzemenően megalapozott álláspontját: a bevándorlás veszélyezteti a magyar emberek fizikai és szociális biztonságát. A fizikai biztonságot a terrorveszély növekedésével, a szociális biztonságot pedig azzal, hogy a bevándorlókat vagy el kell tartani, ami nem kevés pénzébe kerül majd a magyar államnak, vagy ők tartják el magukat úgy, hogy munkahelyeket foglalnak el.

A kérdőív irányt is mutat: szigorúbb bevándorlási szabályozás, szigorúbb fellépés az illegális határátlépőkkel szemben. Őrizetbe vétel, visszatoloncolás. Az is szerepel a kérdések között, hogy egyetért-e a polgár azzal, hogy a bevándorlók maguk biztosítsák ellátási költségeiket. Nos, ez az, amivel egyetérthetünk ugyan, de elég nehéz lesz e jogos kívánalmat gyakorlatba ültetni.

A kormány nekifogott a megélhetési bevándorlás ügyében kialakított álláspontját óriásplakátokon is népszerűsíteni. Csupa jogos, magától értetődő igényt és megállapítást fogalmaznak meg e plakátok: a bevándorlók nem vehetik el a magyar emberek munkahelyeit, tiszteletben kell tartaniuk a magyar kultúrát, be kell tartaniuk a magyar törvényeket. Ezzel együtt az ellenzék elérkezettnek látta az időt a politikai offenzívára, mi több, egyes pártok arra szólították fel híveiket, hogy tépjék le, rongálják meg e plakátokat. A Munkáspárt egyik utódszervezete pénzjutalmat is ígért azoknak, akik olvashatatlanná tesznek egy vagy több óriásplakátot.

A cselekvés ideje

Annak az MSZP-nek az utódpártjai érzik felháborítónak, hogy a magyar kormány félti a bevándorlóktól a magyar munkahelyeket és a magyar szociálpolitikai rendszert, amely 2004-ben azzal kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen, hogy a beözönlő határon túli magyarok összeroppantják a magyar állam szociális ellátórendszerét. Akkor képesek voltak – egyébként teljesen irreális számokkal játszva – kiszámítani egy hipotetikus összeget, ami minden magyar családot terhelne, ha megindul az erdélyi vagy délvidéki magyarok exodusa. A mostanában Magyarországra özönlő asszimilálhatatlan kultúrájú idegenek nem jelentenek problémát nekik. Akkor fantomveszéllyel riogattak, olyan kérdésben ráadásul, amelynek konkrét tartalmát parlamenti többség birtokában maguk határozhatták volna meg, ha az igenek kerülnek többségbe a magyar állampolgárság kiterjesztésének ügyében. Elég világos a két politikai üzenet egymás mellé helyezésének következtetése: jöjjön Magyarországra bárki, csak lehetőleg magyar ne legyen. Ilyen vegytisztán, ennyire világos kontúrokkal ritkán lepleződött le a nemzetellenes álbaloldal igazi természete.

Más kérdés, hogy balszerencsés dolog a Fidesz részéről ennyire banális üzenetekkel dolgozni, ráadásul úgy, hogy mindenki számára világos: a kormány valójában nem a bevándorlókhoz szól, hanem a választópolgárokhoz. Az indirekt üzenet sokakban visszatetszést kelthet, úgy érezhetik, nem veszik őket komolyan. Hisz ki gondolhatja, hogy a megszólított bevándorlók zöme egyáltalán képes elolvasni az óriásplakátok feliratait, arról nem is szólva, annak hatására ki változtat a gondolkodásán?

Ezzel együtt a fő kérdés nem az, hogy a kormány miképpen kommunikálja bevándorláspolitikáját, hanem, hogy mikor kerül sor a beharangozott sürgető és halaszthatatlan intézkedések megtételére. Ebben a kérdésben a másik oldalnak, a magyar nemzeti öntudat megnyilvánulásaitól hivatalból rettegőknek, de az egész kontinens közbiztonságát veszélyeztető bevándorlók előtt az ország kapuit szélesre táróknak aligha sikerül megtéveszteni a választópolgárokat.

Eljött a cselekvés ideje. A tét hatalmas, a késlekedés önsorsrontás lenne.