Hirdetés

Beszél az elnök

Rostás Szabolcs

2016. október 16., 20:172016. október 16., 20:17

Rengeteg kritikával, gúnyos megjegyzéssel illették Klaus Johannist a 2014. decemberi államfővé választását követő időszakban már-már kínossá vált, mindenesetre zavaró hallgatása miatt. A kampánya során a „jól végzett munka Romániájának” megteremtését ígérő, a botránypolitizálással szakító elnök hosszú hónapokon át olyankor is mellőzte a nyilvános megszólalást, amikor ez különösen aktuális és indokolt lett volna. Nem reagált, amikor a bukaresti parlament egy-egy honatya mentegetésével vagy törvénymódosítással akadályt gördített az igazságszolgáltatás munkája elé, vagy éppenséggel a Ponta-kormány erősen vitatható intézkedései fölött hunyt szemet.

Az államelnöki kommunikáció sokáig kimerült a Facebook közösségi oldalon közzétett nőnapi köszöntőben, az oroszok nagyhatalmi törekvéseinek címzett beszólásban, illetve a korrupciót nemzetbiztonsági kockázatnak minősítő pár soros dörgedelemben. Ritka sajtónyilatkozatai alkalmával rezzenéstelen arccal felolvasta előre megírt szövegét, kérdésekre viszont nem adott alkalmat az újságíróknak. Johannis hosszú időn keresztül azt a benyomást keltette – elsősorban saját hívei, egykori szavazói körében –, hogy a megfontolt, szászos alaposságot sugalló külcsín mögött valójában határozatképtelenség és tehetetlenség lapul. A legkeményebb, egyúttal pedig a legtalálóbb bírálatot talán a Spiegel című német lap fogalmazta meg vele kapcsolatban, amikor idén tavasszal – Tőkés László román állami érdemrendjének visszavonása apropóján – dilettánsnak nevezte az államfőt. Olyan politikusnak, aki államfőjelöltként nagy reformokat ígért, megválasztása után azonban csődöt mondott. Persze az igazsághoz tartozik, hogy a romániai társadalom tíz éven keresztül ettől merőben eltérő politikai attitűdhöz volt szokva, Traian Băsescu ugyanis tudatosan felvállalta, sőt mondhatni csúcsra is járatta a „játékos elnök” szerepét.

Bár sokan még csak találgatják az okát, a Cotroceni-palota jelenlegi lakójának kommunikációjában markáns fordulat állt be az elmúlt egy-két hét során. Nem tudni, a sajtó világából érkezett új szóvivője „dolgozta-e meg”, esetleg a decemberi parlamenti választások közeledte indokolja, de tény, hogy az elnöknek eleredt a nyelve, és immár hivatalos programjai közben vagy után, protokolláris eseményeken is előszeretettel nyilatkozik a sajtónak. Egy ilyen alkalommal például leszögezte, hogy az év végi megmérettetés után nem fog kormányalakítási megbízást adni elítélt vagy bűnvádi eljárás alatt álló politikusnak (ezzel ki is iktatta a miniszterelnöki posztra aspirálók sorából például a szociáldemokrata Liviu Dragneát és Victor Pontát, továbbá a liberális Călin Popescu-Tăriceanut és a jobbközép Traian Băsescut), ugyanakkor nyíltan felkérte Dacian Cioloş technokrata kormányfőt, hogy valljon színt, és még a választások előtt tisztázza, milyen pártpolitikai szimpátiákat táplál.

Mire is utal ez a Johannistól eddig szokatlan aktivitás? Nem egyébre, mint hogy az államfő – a nagy politikai kombinátor hírében álló elődje nyomdokaiba lépve – egyre inkább saját kezébe igyekszik venni az irányítást, és minden lehetséges alkotmányos eszközzel bele akar szólni a törvényhozási megmérettetés kimenetelébe. Az eddigi nyilatkozatai alapján pedig nyilvánvaló, hogy idő előtt kényszerhelyzetbe kívánja hozni a szociáldemokratákat (PSD), elősegítve a korábban általa vezetett liberálisok (PNL) hatalomra kerülését. Márpedig a politikai erőviszonyok és felmérések alapján nem lesz nehéz dolga, mivel a PSD várhatóan nem szerez abszolút többséget a parlamentben, így az alaptörvény szabad kezet biztosít Johannisnak a miniszterelnök-jelölt megnevezése és a kormányalakítás befolyásolása terén.

A politikai pártok körében ugyanakkor egy ideje arról folyik a sugdolózás, hogy az elnöknek sokkal merészebb elképzelései vannak, és nemzeti egységkormány felállítását tervezi 2017 januárjától, lehetőleg Cioloș irányításával. Az „összeborulást” pedig az indokolná, hogy Románia 2018-ban ünnepli a nagy egyesülés (értsd: Erdély elcsatolásának) századik évfordulóját, 2019-ben pedig betölti az EU soros elnökségét. Ez a felállás mindenképpen eredeti lenne, leginkább viszont az RMDSZ-t befolyásolná, hiszen érthető okokból kimaradna az egyesülés méltó megünneplésének levezénylésére hivatott egységkormányból, így akár egy egész ciklusra kiszorulhat a hatalomból, ami egészen szokatlan helyzet lenne az alakulat számára. No de ne szaladjunk még annyira előre, hiszen a pártok még neki sem veselkedtek igazán a választási kampánynak. Amelyben mindenképpen érdemes figyelni Johannis borítékolhatóan sokasodó mondanivalójára.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés