Belső advent

Néprajzosok, egyháztörténészek, ezotérikusok és még sokan mások sokat és sokféleképpen írtak a Szent András napjához legközelebbi vasárnapon kezdődő advent ünnepéről. A karácsonyvárás heteit jelképező adventi koszorú négy gyertyájának meggyújtása a négy egymást követő vasárnapon elsősorban azok számára számít keresztény szertartásnak, akiknek az adventi készülődés nem az ünnepi kivilágításban tobzódó áruházak szemkápráztató áruválasztékát jelenti. Advent nem azonos az adventi vásárral, ahogyan azt globalizálódó világunk igyekszik bizonyítani a fogyasztói társadalom szokásrendjének erősítésével.

Advent az Istennel való kapcsolatunkról szól. Karácsony előtörténete, a készülődés, a lelki megtisztulás, a megújulás ünnepe, amiben a böjt is a keresztény ember segítségére siet.

Korának vallástudósa, a jeles református prédikátor, a 18. században élt Bod Péter magyarigeni lelkész máig maradandó módon foglalta össze Krisztus négy adventusát, amely a karácsonyt megelőző prédikációk vezérfonalaként nemcsak a meditációt, önnön lelki világunk őszinte számbavételét segíti elő, hanem a keresztény ember számára kijelölt út folytatását is. Bod Péter azt írja: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak négy adventusa van. Először, midőn testben megjelent. Másodszor, midőn a szívbe beszáll, és az embert megtéríti. Harmadszor, midőn halála óráján elmegy az emberhez, és negyedszer, midőn eljön ítéletre”.

E vaskos prédikátori gondolatban sűrítve benne van a teljes keresztény hitvallás, nemcsak advent ünnepköréhez kötve, hanem a hétköznapok tanúságtételére is. Igazából azért van szükség az ünnepekre – az adventre is –, hogy ezt a hívást ne csupán időről időre fedezzük fel, hanem tegyük életünk részévé. Azaz üzenete kihasson az ünnepek nélküli szürke hétköznapokra is.

Az adventi koszorúk fénye még abban az emberben is megdobbant valamit a lélek belső rejtekeiben, aki számára az adventnek nincs különösebb jelentősége, legfennebb olyan népszokás, mint a húsvéti locsolás. Ilyenkor gyűl össze az évente jegyzett adományok nagyobb része, az emberek jobban figyelnek egymásra, közelebb érzik magukhoz embertársaikat és szeretteiket. Az ember óhatatlanul keresi azt a lelki melegséget, amely Isten közelségébe emeli őt, még akkor is, ha erről nem mindig van tudomása. Nem tudatosan akar mindenki jó és elfogadó lenni, de bárhogy is történjen, az erre való késztetést méltányolni kell.

Jézus mondta tanítványainak: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Az istentiszteleteken és szentmiséken gyakran felidézett tanítás lényegét mégis ilyenkor, ünnepek táján érezzük leginkább magunkénak. Része ez az adventi magunkba fordulásnak, a számvetésnek, a lelki megnyugvásnak. Része az örökös megújulásra váró, mindennapi életünknek.