Az európai parlamenti választások elé

Nem volt idegem végignézni azt a bő kétórás „vitaműsort”, amelynek során a magyar ellenzéki pártok a hétvégi EP-választások előtt kiléptek a nagyközönség elé. Az erdélyiek „kedvenc” exminiszterelnöke, Gurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció listavezetője rögtön az elején leütötte az alaphangot: Orbán vagy Európa. Innentől kezdve egyértelművé vált, hogy az egész ellenzéki kampány belpolitikai témák mentén álmodozik arról, milyen jó lenne újra visszakerülni a hatalomba, és ismét szétverni gazdaságilag és szociális szempontból az országot. Szerencsére egyhamar ez nem adatik meg az ellenzéknek, így a belpolitikában „erősítő” választási kampányuk sok vizet nem zavar.
A magyar látlelet persze nem egyedi a május 26-án sorra kerülő EP-választások utolsó száz méterének kampányában. Elég belenézni a német nyelvterület hasonló választási műsoraiba, hogy rájöjjön az ember: a magyarországihoz hasonló történet folyik a hozzánk közelebb fekvő Ausztriában is. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) színeiben alkancellári tisztséget betöltött Heinz-Christian Strachét még a 2017-es választási kampány idején átfogó titkosszolgálati eszközökkel becsalogatták egy teljesen bekamerázott ibizai apartmanba, és az ott folytatott beszélgetését – mit ad Isten – éppen a 2019-es EP-választások előestéjén dobták piacra, bizonyítandó, hogy az osztrák „szélsőjobboldal” Oroszországnak akarta kiárusítani Ausztriát. Az Oroszországgal való riogatás Európa balliberális köreiben körülbelül úgy cseng, mint amikor gyerekkorunkban nem akartuk megenni a tejbegrízt, és a szülők vagy nagyszülők azzal riogattak, hogy elvisz a kéményseprő vagy a nagy bajuszú csatornás cigány a sarokról.
Ma a Strache-ügyön csámcsog nemcsak Ausztria, hanem az egész „haladó” Nyugat politikai elitje. Abban reménykedik ugyanis, hogy a Frans Timmermans vagy a Judith Sargentini nevével fémjelzett ultraliberális mezőny ismét visszakerül az Európai Parlamentbe, és minden halad tovább a megszokott kerékvágásban. Azaz Európa megállíthatatlanul rohan a vesztébe. Ha rajtuk múlik, biztosan ez történik, de a számításokba hiba csúszhat, mert sok szavazó túllát az orra hegyénél.
A belpolitika mindent letaroló témájára azonban mégiscsak Románia a legjobb példa, ahol a politikai pártok, az ügyészségek, a bíróságok, a rendőrség, mindenki a kampány része lett. Most hozzák haza nagy cécóval a külföldön letartóztatott kormánypárti polgármestert – a Nemzeti Liberális Párt elnöke szerint ez merő egybeesés –, egy lerobbant, Isten háta mögötti moldvai település polgármesterének most jut eszébe, hogy a megye határán fekvő magyar és német hadi temetőben román katonák is nyugszanak, és ezért felforgatja az egész temetőt. Az ország első embere, Klaus Johannis államfő pedig belpolitikai témájú népszavazást szervez az EP-választások oldalvizein. Itt minden a balkáni kilátástalanságba süllyedt Románia politikai elitjének a helyezkedéséről szól, hogy a bő egy év után nagy valószínűséggel megtörténő hatalomváltást követően a jelenlegi kormánypártok helyett ki fogja fosztogatni az államkasszát.
Nem véletlen, hogy az Európai Unió a tagállamok tükörképe. Aminek megváltoztatásához először idehaza kellene rendet tenni a fejekben. És ez a legnagyobb kihívás.