Nánó Csaba
2020. július 03., 17:392020. július 03., 17:39
Amikor az ember elér egy bizonyos életkort, a környezete elvárja tőle, hogy benőjön a feje lágya, és ne kövessen el olyan gyerekes csínytevéseket, mint tízéves korában. Ez még az élsportolók esetében is így van: egy harminc esztendős többszörös bajnoknak már nem lehet ugyanazt elnézni, mint ifjúsági korban szárnyát bontogató társának.
Rengeteg tehetséges ember lesz fiatalon híres és gazdag. Néhányukra még az is ráfogható, hogy megérdemelten, és nem különféle érdekcsoportok látják úgy, hogy csúcsra kell járatni az illetőt. A valódi tehetség világokat hódíthat, példaképpé válhat. Csakhogy a gazdagság, a hírnév, az elismertség még nem garancia arra, hogy valaki ne maradjon infantilis, és ne akarja minden áron szembe röhögni a világot.
Különleges eset borzolja a napokban a kedélyeket nemzetközi sportberkekben. Köztudott, hogy a járvány keresztbe tett a sportolóknak is. Különféle sportágak bajnokságai szüneteltek vagy értek hirtelen véget, eseményeket – köztük a 2020-as tokiói olimpia, Európa- és világbajnokságok – halasztottak el vagy töröltek. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a sportemberek feszültnek érzik magukat, de hát ezekben az időkben ki nem az. Jó részük nyelt egy nagyot, és különösebb gond nélkül elfogadta az intézkedéseket, amelyeket elsősorban az ő érdekükben hoztak.
Hirtelen támadt ötletük akkora pofára esést jelentett, hogyha mindez nem lenne veszélyes és szomorú a környezetükre nézve, talán még most is rajtuk röhögne a fél világ.
Novak Djokovics, a világelső teniszező feleségével együtt már a járvány kitörésekor pedzette: nem igazán hisz e koronavírusos őrületben. Az általa a Balkán több országában szervezett Adria Tour két állomásán – a harmadikat és negyediket végül törölték –
Ezek után a világelső bűnbánó képpel kijelentette: hibázott. Késő vigasz…
Nem sokan találtak mentséget a horvát teniszező tetteire, de Djokovics szenior, aki világéletében kocsmáros volt, s hirtelen felcsapott filozófusnak és egészségügyi szakértőnek, fia védelmére kelt mondván: nem a csemetéje a hibás, hanem azok, akik titokban becsempészték a betegséget a turnéra. Ismerjük ugye a nótát: mindig más a hibás saját butaságunkért…
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a játékosok nem úgy kapták el a vírust, hogy egymástól tíz méterre, egy hálótól elválasztva ütögették a teniszlabdát. Hanem akkor adták át egymásnak, amikor fittyet hányva minden előírásra, esténként nagyokat buliztak, egymás nyakába borultak, kosárlabda- és focimeccseket szerveztek, örömükben ölelkeztek.
sebezhetetlen, különb a hétköznapi halandónál, és ami másnak nem szabad, az neki egyenesen ajánlott. Ám a vírus sem hagyja magát: bebizonyította, hogy nem válogat. Akkora tenyerest vágott oda Djokovicséknak, hogy azt még sokáig emlegetik.
Balogh Levente
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Makkay József
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Balogh Levente
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Rostás Szabolcs
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Rostás Szabolcs
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
Páva Adorján
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Balogh Levente
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
szóljon hozzá!