Hirdetés
Makkay József

Makkay József

A világ zajától mentes ünnepet!

2018. március 30., 09:192018. március 30., 09:19

2018. március 30., 09:192018. március 30., 09:19

Joggal mondjuk, hogy a keresztény világ legnagyobb ünnepe a húsvét. Mondjuk, de van, amikor mégsem érezzük át ennek igazi súlyát, hiszen az egyházi ünnepre rávetődő világi események nemcsak beárnyékolják annak meghittségét, hanem éppenséggel helyettesíteni is szeretnék azt. Az egymásnak feszülő emberi indulatok, a felfokozott közösségi hiányérzet vagy az olyan abszurd kijelentések, hogy a kolozsvári alpolgármester-asszony múlt pénteki bírósági ítélete egy héttel előrehozta a nagypénteket, nemcsak bántóan hangzik a keresztény ember számára, hanem éppen az ünnep lényegét, keresztény hitünk tartalmát próbálja kiüresíteni. Merthogy az ünnep éppen arról szól, hogy elcsendesedve, testi és lelki böjttel készüljünk rá, próbáljuk megérteni és átérezni nagypéntektől a feltámadásig terjedő három nap felemelő történetét, és személyes életünknek szánt üzenetét, amelyet Jézus követőinek kínál. Ha a világ zavaró dolgait legalább pár napra ki tudjuk zárni életünkből, akkor az élet minden területén már jóval előbbre leszünk. Ebben segít a családi meghittség, a szűkebb vagy tágabb egyházi közösség, a templom, az istentisztelet és szentmise, illetve mindaz, amit ezek köré tudunk felépíteni magunkban.

Nem véletlen, hogy ilyenkor messze földről is hazajön a legtöbb elszármazott együtt lenni szeretteivel és hagyományaival. A „mindenhol jó, de a legjobb otthon” népi bölcsesség igazát egyházi ünnepeink alkalmából érezzük át a maga valóságában. A világ bármelyik fertályára vetődjön is az ember, a szülőföld húsvétja és karácsonya rendszerint olyan hívó szó, aminek egészséges lelkületű ember nehezen tud ellenállni.

Egyik ismerősömtől kérdeztem minap, hova mennek az ünnepek alatt, mire a válasz egy végeérhetetlen panaszáradat volt: nem látszik ki a gondokból és a munkahelyi elköteleződésekből, így nehezen tudja eldönteni, mennyi szabadideje marad az ünnepre.

Ismerős történetek ezek: az agyonterhelt és agyonhajszolt modern ember tragédiája ez, amelyre önerőből ritkán van jó megoldás. Ilyenkor kell észrevenni, hogy saját magunk rendbetételére éppen az ünnepi készülődés, az elcsendesedés, a magunkba nézés lehet a gyógyír. A Jézussal való találkozás ugyanis nem idő és nem pénz kérdése, hanem egyéni elhatározásé. Ha az ember minden zavaró tényezőt félre tud tenni életéből, akkor jó eséllyel feloldódik az ünnep hangulatában, és erőt gyűjthet a következő napok, hetek és hónapok nehézségeinek felvállalásához, leküzdéséhez.

Ehhez az elhatározáshoz kívánok minden kedves olvasónknak áldott, békés húsvéti ünnepet!

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Közösségi oldalak, álhírek, lincselés: a tiltás vagy az edukáció a megoldás?

Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.

Makkay József

Makkay József

Agrárország importkosárral

Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.

Balogh Levente

Balogh Levente

Aki előre hozott választást akar, az AUR-os?

Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Majka-ügy csak a jéghegy csúcsa, be kellene fejezni a magyar–magyar acsarkodást

Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Miért félnek a kettős állampolgároktól?

Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.

Páva Adorján

Páva Adorján

Kényelmi illúziónknak vége: energiabiztonságunk a Dunának megy

A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Drónvadászat, elrettentés és PR

Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.

Hirdetés