
Székelyföldön is szárnyra kapott a teqball
2017. december 22., 22:122017. december 22., 22:12
2017. december 22., 22:142017. december 22., 22:14
A 2017-es évemet az új keletű magyar sportág, a teqball határozta meg, amely mellett kiemelném a számos sportolóval és szakvezetővel készített interjúimat is. A kettő azonban összekapcsolódik.
De mi is a teqball? A hivatalosan 2014-ben bemutatott magyar sportág dinamikusan fejlődik, már több mint 30 országban van jelen és olyan korábbi világsztárok népszerűsítik, mint Ronaldinho, Carles Puyol vagy éppen Luis Figo. Köznyelven mondhatnánk: lábtenisz hajlított ping-pong asztalon. Nagymértékben elősegíti a technikai tudást, a koncentrációkészséget és az állóképességet.
Év elején kaptam a felkérést a budapesti Teqball Központtól, hogy a júniusi I. Teqball Világkupára állítsak össze egy olyan csapatot, amely román színekben indul és helytáll a világkupán. Székelyföldi barátaimból verbuváltam a csapatot, majd kora tavasszal megérkeztek Székelyföldre az első asztalok is, hogy minél többet gyakorolhassunk. Budapesten aztán sikerült felülmúlni önmagunkat, a párosok versenyében első helyet, egyéniben pedig harmadik helyet szereztünk. A szeptemberi luxemburgi teqballgálán a budapesti világkupa döntőjének visszavágóját rendezték, ahol ismét győzedelmeskedtünk. A nemzetközi sikerek mellett sok erdélyi fesztiválon és városnapokon, illetve más rendezvényeken is megjelentünk a sportággal, ahol népszerűsítettük a sportágat.
És mindehhez hogyan kapcsolódnak a sok sikert megélt sportolókkal, szakvezetőkkel készített interjúim? Ahányszor leültem velük beszélgetni, mindannyiszor a sikerbe vetett hitük, áldozatos, verejtékkel kikövezett munkájuk és sportáguk iránti mérhetetlen alázatuk tükröződött vissza. Az összes közül azonban a Dárdai Pállal készült interjút emelném ki. Az elsőtől az utolsó percig sugárzott céltudatossága, határozottsága és őszinte szavai a magyar és a Hertha színek iránti elköteleződésről tanúskodtak. Meggyőződtem: ha teqballban is a legjobbak akarunk lenni, akkor nem lesz elég a csupán jó technikai adottságokkal rendelkező, tehetséges személyek meghívása. Szükség van a sportág iránti mély alázatra, az elhivatottságra és edzésre minden mennyiségben.
Közben megalapítottuk a székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team csapatot, amellyel a 2018-as versenyekre készülünk. Nem tudom, mennyire lesz sikerünk, de abban biztos vagyok, hogy ha kellő mértékű lesz a sportág iránti alázatunk, ha minden meccsen elhivatottak leszünk, és ha megfelelően edzünk, akkor a siker garantált. De ez nemcsak a teqballra érvényes, hanem az élet minden területére.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.
Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.
Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.
A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.
Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.
Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.
szóljon hozzá!