A sárgarigó autonómiája

Kertünkben minden reggel megszólal egy sárgarigó. Számomra a diófánk tetején trónoló madár jelképezi a tökéletes szabadságot. Rigóm régóta decentralizálta magát, akkora autonómiát élvez, ameddig a szem ellát, ha akar, reggel diófámon fütyörészik, máskor a szomszéd cseresznyefáján ver tanyát. Szabad, mint a madár – mondhatnánk, ha a rigó nem lenne eleve madár…

Rigóm teljes mértékben önrendelkező életmódot folytat. Idővel, térrel dacol, akkor fütyül, amikor éppen kedve tartja, és ott, ahol rájön a beszélhetnék. Tőle pofázhatnak a csókák meg a varjak, élettere sérthetetlen, egységes és oszthatatlan. Rigóm égi autonómiája csodálatos így a földről nézve. Füttymesterem univerzális állampolgár, éneke szabadon szárnyal, azt eszik, amit ő kapar ki magának, és szomszédjai, a verebek életébe nem szól bele. Röghöz ragadt emberekként irigykedve tekinthetünk madaraink autonóm életstílusára. Pláne, így Erdélyből nézve az eget. Persze mást jelent az autonómia madárnak, magyarnak, románnak, gagauznak, katalánnak, dél-tirolinak, skótnak. És megint mást érdekeink (?) képviseletének, néppártiaknak, székely tanácsosoknak, kormánypártnak, ellenzéknek, boldognak és boldogtalannak, politikusnak és pityipalkónak. És hát elég bizonyosnak tűnik immáron, hogy Dunának, Oltnak, Szamosnak, Temzének, Ebronak, Adigenak mégsem egy a hangja. ASzékely Nemzeti Tanács például úgy véli, hogy az RMDSZ által elkészített autonómiatervezet bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét. Szerintük az érdekképviselet gyakorlatilag elismeri, hogy a jelenleg érvényben lévő román alkotmány kereteiben lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját. A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll a rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba: egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog. Az EMNP egyenesen lejáratásról beszél, „itt a piros, hol a piros” játékról, amikor az RMDSZ a magyar közösség irányába eredményként kommunikálja az elkészült statútumot, a román politikum előtt pedig letagadja azt. Említenek egy béna kacsát is, mivelhogy „az RMDSZ elnöke és államelnökjelöltje meglehetősen szűk mozgástérbe lavírozta be önmagát és szervezetét, hiszen kormányzati tisztségeiről képtelen lemondani, önmaga helyett más jelöltet nem tud elfogadtatni, szervezetét a megalázó csendestársi kormányzati szerepből nem tudja kivezetni, de bennmaradva képtelen közössége ügyeit képviselni.” Olyan ez, mint amikor rigóm egyszerre akar énekelni a diófán és a cseresznyefán. Sehogyan sem megy…

Az autonómiatervezet kiszivárogtatásának időzítése nyilvánvaló kampányfogás. Ahogyan a tiltakozás is körülötte, amit minden román politikus – párttól, ideológiától függetlenül – ildomosnak vél kifejteni. Egy román politikai elemző rámutatott: azzal, hogy a magyar érdekképviselet az elnökválasztások előtt állt elő az autonómiatervezettel, a jelenlegi miniszterelnök – és szövetséges – malmára hajtja a vizet. Ugyanis ellenfeléből, a szász jelöltből az emberek még kinézik, ha mást nem, azt, hogy elnézően viszonyul az önrendelkezés ötletéhez, ám arra mindenki mérget vehet, hogy ízig-vérig román politikus az első alkalommal szemétbe hajítja az egész tervezetet. Legalábbis kampányidőszakban.

Autonóm madaram énekét nem befolyásolja választás, politikai megfontolás, széljárás, szövetségi elkötelezettség. Minden reggel ugyanúgy elénekeli önrendelkezésének ünnepi dalát, bárki kezében van a földi hatalom. És, mint madaram fenn a fán, az autonóm székely is oly vidám lenne már, ha politikusaink negyed évszázada nem packáznának az idegeivel.