A román–moldovai egyesülés esélyeitől Chișinău valódi szándékáig

Eközben reagált Moszkva is: Szergej Lavrov külügyminiszter szerint az egyesülés, de az EU-integráció is Moldova államiságának végét jelentené.

Na de van-e reális igény a moldovai–román egyesülésre, illetve a moldovai államfő valóban komolyan gondolja-e? Sandu állásfoglalása mindenekelőtt azért meglepő, mert az amúgy Nyugat-barát, és Romániával is gyümölcsöző kapcsolatot ápoló elnök hivatali ideje alatt most beszélt először nyíltan arról, amiről korábban csak elnökjelöltként: a Prut menti két ország egyesülésének támogatásáról. Markáns megnyilatkozása mögött két alapvető ok és szándék feltételezhető. Először is a moldovai elnök jelentős politikai kockázat nélkül fogalmazhatta meg álláspontját a kérdésben, hiszen az alkotmány értelmében harmadik elnöki mandátumra már nem pályázhat, tehát mindez újabb megválasztását már nem befolyásolhatja. Ráadásul a korábban általa irányított Cselekvés és Szolidaritás Pártnak (PAS) sikerült ismét többséget szereznie a chișinăui törvényhozásban a tavalyi parlamenti választáson, megőrizte hatalmát, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy egy közelgő megmérettetésen szavazatokat veszít. Mindazonáltal Maia Sandu szavai elsősorban a Nyugatnak szóltak, az elnök különösen az Európai Uniónak kívánt üzenni.

A legfrissebb, tavaly közzétett felmérések arról tanúskodnak, hogy a 2,4 millió lakosú Moldova polgárainak mindössze 36-40 százaléka támogatja a Romániához csatolást, de az unióról rendezendő esetleges népszavazásnak Romániában sem lenne átütő sikere, még akkor sem, ha itt a megkérdezettek mintegy 47 százaléka szavazna igennel egy referendumon. Az egyesülés elutasításának a közös történelmi, nyelvi és kulturális örökség ellenére is számos oka van, de mindenekelőtt a több évtizedes szovjet uralomig nyúlik vissza, amikor erőteljes eloroszosítási politika ment végbe, amelynek során szisztematikusan elkülönítették a moldovaiak identitását a románokétól. Ennek ellentételezésére csak Moldova függetlenségének 1991-es kivívását követően kerülhetett sor, amikor felerősödtek a Romániával való szorosabb kapcsolatok kiépítését vagy akár az egyesülést szorgalmazó erők, viszont a moldovai identitás a mai napi hangsúlyos maradt.

A volt szovjet tagköztársaság lakosságának 77 százaléka moldovaianak vallja magát, és csak 8 százaléka románnak, ugyanakkor a polgárok mintegy fele a moldovait tekinti anyanyelvének (11 százaléka az oroszt), holott az szinte azonos a román nyelvvel. (2023 óta az ország alkotmányában már nem a moldovai, hanem a román szerepel államnyelvként). Ráadásul a moldovaiak – a bukaresti hatóságok által foganatosított könnyített honosításnak köszönhetően – jelentős része, több mint egymillióan román állampolgársággal is rendelkeznek, ugyanakkor a „nagy testvér” jelentős gazdasági, energetikai, kulturális támogatásban részesíti a Prut baloldalán élőket.

Egyébként az általa „két román államnak” nevezett Moldova és Románia egyesülésének eszméjét 2004 és 2014 között letöltött mandátuma idején Traian Basescu román elnök képviselte következetesen, de még ő is elismerte, hogy ez elsősorban a moldovaiak többségének ellenállása miatt nem reális opció. Ezen kívül léteznek más akadályozó tényezők is, többek között a Moldovából a kilencvenes évek elején kirobbant fegyveres konfliktus során kivált, oroszbarát szakadár Dnyeszter menti köztársaság, a Moszkván kívül nemzetközileg senki által el nem ismert Transzinisztria, területén orosz fegyveres erőkkel. Továbbá az autonóm státust élvező gagauz régió, amelynek török eredetű, ortodox vallású lakosságáról közismert, hogy egy Romániával történő egyesülés esetén kinyilvánítaná a függetlenségét Moldovától. Egyebek mellett ennek okán sem valószínű, hogy az EU vagy az Egyesült Államok pozitívan viszonyulna a moldovai–román egyesülés gondolatához, még akkor is, ha ezzel keresztbe tennének Oroszországnak.

Bár a Prut mindkét oldalán szárnyra kapnak olyan spekulációk, miszerint a moldovai államfő arra törekszik, hogy majd egy újraegyesített „nagyromán” államban pályázzon magas rangú köztisztségre, ennek kicsi az esélye, hiszen Sandu nem élvez akkora politikai támogatást Romániában (még a pártok körében sem), mint a hazájában. Ezeknek a pletykáknak az sem ad nagyobb hitelt, hogy a moldovai államfő jó viszonyt ápol Ilie Bolojan jelenlegi miniszterelnökkel, akit 2023-ban Nagyváradon tett, meglehetősen titokzatos látogatása során is felkeresett, amikor Bolojan a Bihar megyei önkormányzat elnöke volt.

A moldovai–román egyesülés meglebegtetésével Maia Sandunak (és a chișinăui vezetésnek, hiszen az államfő szavait megismételte a kormányfő és a külügyminiszter is) sokkal inkább az lehetett a célja, hogy egyengesse, megsürgesse hazája európai uniós integrációjának folyamatát. A Moldovai Köztársaság 2022-ben nyújtotta be az uniós tagság iránti kérelmét, még abban az évben megkapta a tagjelölti státuszt, 2024-ben hivatalosan megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, az abban az évben (az államfőválasztással egy időben) rendezett népszavazáson pedig a részvevők 50,35 százaléka igennel voksolt az EU-csatlakozásra. Tehát azért e téren sem mutatkozik átütő támogatás a besszarábiaiak körében.

Miközben Chișinău abban reménykedik, hogy a csatlakozás 2030-ban bekövetkezhet, a célkitűzés túlságosan optimista. Az integrációhoz elengedhetetlen feltételek teljesülésén kívül már csak amiatt is, hogy Moldova Ukrajnával „csomagban” pályázik az uniós tagságra, ami csökkenti az esélyeit, többek között amiatt, hogy Magyarország határozottan ellenzi az ukrán csatlakozást. Chișinău érdeke tehát az, hogy az integrációs folyamat során „leválasszák” Ukrajnától (hiszen az ott dúló háború kimenetele és vége egyaránt bizonytalan), és a saját útját járva vívja ki a csatlakozást. Amely egyébként Brüsszel részéről azért is élvez támogatottságot, mert az EU végérvényesen ki akarja vonni Besszarábiát az orosz érdekszférából, és integrálni akarja az európai közösségbe.

Maia Sandu mostani állásfoglalása olyasfajta nyomásgyakorlásként értelmezhető, hogy megerősítse az uniós illetékeseknek a Moldova uniós csatlakozása iránti elköteleződését. Mindazonáltal „haza is üzent” a moldovai elnök. Az egyesülés felemlegetésével azok – az oroszbarát ellenzék, a gagauzok, a transznisztriaiak – számára mutatott fel alternatívát (még akkor is, ha ennek nincs túl nagy realitása), akik ellenzik a Romániába való beolvadást, viszont nem zárkóznak el az EU-csatlakozástól.