A népszavazás tétje: utódaink jövője

Nem megyek el szavazni – mondta nemrég egyik ismerősöm. Kategorikus kijelentése mögött nem tudom, mi húzódik: közömbösség vagy felelőtlenség? Vagy netán Erdélyben is hatott a balliberális agymosás? Nem tudom. Jogában áll nem elmenni. Sőt, ha belegondolok, a Romániában élőket nem igazán érdekli a migránsügy. Nem is csoda, hiszen ide senki sem kívánkozik. Innen többen inkább távozni akarnak. Még a tavaly idetévedt menekültek is arra kérték a hivatalos szerveket, sürgősen vigyék őket vissza Szerbiába. Bár az országban nagyszámú muzulmán közösség él – főleg Dobrudzsában, a fővárosban és az egyetemi központokban –, még senkit nem robbantottak fel. Ismerősöm gyerekeit sem erőszakolták meg, így részben érthető, hogy az október 2-i népszavazás egyeseket hidegen hagy.

A magyarországiakat mindez már közelebbről érintette, hiszen tavaly százezrek lepték el az országot, és hónapokon keresztül kellett tűrniük az illegális határátlépéseket, az utak mentén hagyott piszkot és mocskot, a tolvajlást a termőföldekről és a házak tájáról és természetesen a romló közbiztonságot. No meg azt, hogy az adófizetők pénzén szállítsák őket a határról a táborokba, a táborokból a határra. Arról a rengeteg élelmiszerről és egészségügyi segítségről nem is beszélve, amelyet a menekültek az országban való ideiglenes vagy huzamosabb tartózkodás alatt kaptak. A Brüsszel felé továbbított kérés ugyanis – amely szerint szükség lenne uniós forrásokra a táborokba érkezők ellátásához – Nyugaton süket fülekre talált. A tavaly szeptemberben megépített határzárat követően azonban a menekültek száma drasztikusan visszaesett, a kormány által foganatosított intézkedések és a törvénymódosítások visszaszorították a határsértőket. A terrorveszély pedig amúgy sem fenyegette kimondottan az országot. Talán ezért a magyarországiakat sem érinti most már testközelből a migránsprobléma, ergo a népszavazás.

Ám nem lehetünk ennyire szemellenzősek. Nem néhány száz vagy néhány ezer, de még nem is több millió menekült elszállásolásáról vagy megsegítéséről van szó. Nem a munkahelyek elvesztéséről vagy a közbiztonság pillanatnyi romlásáról, esetleg a (sokszor már nem létező) keresztény értékek feladásáról. Sokkal többről: gyermekeink, unokáink jövőjéről, Európa megmaradásáról (már akit ez érdekel). Még akkor is, ha a balliberálisok ezen csak mosolyognak, mert ők a saját eszméletlen doktrínájukon – amely a tönk szélére sodorta a kontinenst –, no meg a szavazóbázisuk növelésén kívül semmit sem látnak. Vagy nem akarnak látni.

Az SZDSZ már rég eltűnt a színpadról, az LMP sem növeli bázisát, a többi baloldali pártocska pedig egymással torzsalkodik, a németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában a zöldek kiestek, Ausztriában az elnökválasztást meg kell ismételni. Európa-szerte érezhető a tendencia: a balliberális pártok háttérbe szorulnak, és teret veszítenek az úgynevezett jobboldaliak is. Kérdés, hogy mennyire nevezhető az eddig tapasztaltak alapján például az Angela Merkel által vezetett CDU jobboldalinak, keresztyénnek és demokratikusnak? Inkább az új pártok erősödnek meg – mint a német AfD –, amelyekre a balliberális sajtó igyekszik náci, szélsőjobb vagy populista jelzőket aggatni, holott e csoportok csupán azt képviselik, amit a nép elvárt volna a hagyományos pártoktól.

A magyar népszavazást különben nemcsak a magyarellenességéről ismert magyarországi balliberális ellenzék próbálja ellehetetleníteni, a külföldiek is befolyásolni akarják. Mert érzik, hogy igenis súlya van október másodikának. A demokráciát szem előtt tartó – évtizedekkel ezelőtt a Kárpát-medencei magyarok által státuszszimbólumként tisztelt – Helsinki Bizottság is (!) arra szólított fel, hogy a résztvevők érvénytelen szavazatot adjanak le.

Tétje van tehát a népszavazásnak: nem kell hagyni, hogy Magyarország is a nyugat-európai államok sorsára jusson. Hogy nálunk is no-go zónák létesüljenek, hogy sötétedés után az utcák kiürüljenek, hogy mindenki a terrorcselekmények árnyékában, félelemben éljen. Ha már megkérdezik az emberek véleményét – Európában erre csupán a magyaroknak van lehetőségük –, akkor igenis el kell mondani, nem akarjuk azt, hogy más kultúrájú és más vallású emberek telepedjenek le a Kárpát-medencében. Ráadásul a szavazásnak dominóhatása lehet: elképzelhető, hogy a többi kelet-európai országban is hasonló népszavazásra kerül majd sor, hogy a Brüsszel által ránk erőltetett kvótákat népakarattal utasítsuk vissza.

Fél évezreddel ezelőtt fegyverrel védtük meg Európát a török veszedelemtől. Most megtehetjük azt, hogy szavazatunkkal támogatjuk a magyar kormány harcát – utódaink jövője érdekében. Hátha lesz majd valaki, aki ötszáz év múlva megköszöni nekünk.