Makkay József
2019. október 11., 08:232019. október 11., 08:23
A nyolc nyelven és öt kontinensen elérhető CitizenGo civilszervezet saját megfogalmazása szerint olyan aktív polgári közösség, amely az emberi élet, a család és a szabadság védelmét tűzte ki célul. „Azért dolgozunk, hogy a hatalmon levők tiszteljék az emberi méltóságot és az egyén jogait” – áll ars poétikájukban, amely első pillantásra rendjén valónak tűnik egy olyan világban, ahol látszólag civilszervezetek ezrei küzdenek ugyanezekért a jogokért. De csak látszólag. A CitizenGo-nak van ugyanis egy megbocsáthatatlan bűne a mai nyugat-európai világban: kiáll a hagyományos családok védelmében, amivel aktivistái számos támadásnak teszik ki magukat.
A szervezet körüli legújabb botrány szerint az angliai igazgató, Caroline Farrow börtönbe kerülhet, mert szembeszállt a transzgender lobbival. Tömören a történet arról szól, hogy Caroline ellen idén márciusban vizsgálatot indított a helyi rendőrség, mert a polgárjogi aktivista egy tizenhat éves fiú nemátalakító műtétjét nyilvánosan megcsonkításnak és gyermekbántalmazásnak nevezte. Caroline Farrow állásfoglalásában kritizálta Susie Green transzgender lobbista döntését, aki kiskorú fiát vetette alá nemet átalakító műtétnek. Mivel 18 év alatti kiskorúak esetében Nagy-Britannia törvénykezése ezt nem teszi lehetővé, a genderlobbista thaiföldi orvosi beavatkozásra vitte gyerekét. A távol-keleti országban akkora botrány lett belőle, hogy a közvélemény nyomására törvénymódosítással tiltották be az eljárást 18 év alattiak számára. Az angliai transzgender lobbi most ezt akarja megtorolni a CitizenGo aktivistáján. A vád nevetségesen hangzik – egy magát nőnek tartó férfi azért nyújtott be keresetet ellene, mert Caroline férfiként beszélt vele –, de jogászok szerint könnyen megeshet, hogy a feljelentőnek lesz sikere. A bíróság Caroline Farrow-t nemcsak több tízezer font kártérítésre, hanem letöltendő börtönbüntetésre is ítélheti, amiért „súlyosan megsértette” egy szexuális kisebbség jogait. Mindeközben Caroline folyamatosan kap fenyegető leveleket, amelyek családja és gyerekei ellen irányulnak.
Eddig a szomorú történet, ami tájainkon hihetetlenül hangzik ugyan, mert Európa normálisabb felében lakunk. Ahol ugyan szegényebb körülmények között élnek a közösségek, de az emberek még őrzik azokat a hagyományos értékeket, amelyeket évezredeken át örököltek egyik nemzedékről a másikra. Ez a normalitás Nyugat-Európa egyre több országában azonban már múlt idő, ahol a hagyományos párkapcsolatok és a család védelme távolról sem élvez elsőbbséget, csak a legkülönfélébb emberi devianciák piedesztálra emelése.
A mai világ egyre inkább két véglet között lebeg. Számos iszlám országban kemény pénzbüntetéssel vagy éppenséggel halállal büntetik az azonos neműek kapcsolatát, ami éppúgy elfogadhatatlan, mint a nyugat-európai és észak-amerikai gyakorlat, ahol a legvadabb genderideológiákat akarják kötelezővé és mindenki által elfogadottá tenni. Olyan áron is, hogy aki ez ellen foglal állást, azt igyekeznek minden szempontból ellehetetleníteni.
Caroline Farrow esetének meg kellene kongatnia a vészcsengőt az európai emberek fejében. A jövőjükről van ugyanis szó.
Balogh Levente
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Makkay József
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Balogh Levente
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Rostás Szabolcs
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Rostás Szabolcs
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
Páva Adorján
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Balogh Levente
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
szóljon hozzá!