A feminista is takarít

Irénke az elején nem is bánta, hogy újra feléledt a női egyenjogúságra való törekvés. Amikor napvilágra került, hogy egy milliárdos producer minden hollywoodi színésznő melltartóméretét saját kezűleg szereti leellenőrizni, elégedetten olvasgatta a botrányos cikkeket, s azt kívánta, bár az összes aberrált kéjenc megkapná a magáét. Még emlékezett arra, amikor kisiskolás korában a kíváncsi elsőfokú unokatestvére felszorította a légyszaros nejlonnal bevont falra mamáéknál, a mosdótál felett. Akkor kezdte furcsállni a naponta kilóra megjelenő molesztálós cikkeket, amikor egyik-másik tévelygő pincérlány azért alázta nyilvánosan az amerikai filmipar egyik erőteljes művészfiguráját, mert az rendezés közben arra kérte a lányokat, vegyék le a pólójukat. Miközben a lányok egy erotikus tartalmú filmbeli/színdarabbeli közreműködésre írtak alá szerződést. De Irénke még e fölött is legyintett, mondván, mindig becsúszik némi túlzás, igazságtalanság, de az ügy önmagában hasznos, hiszen így talán megnövekedik a hímsoviniszták bűntudata és ráeszmélnek: a nőt bizony elsősorban nem az emlőjéért kell szeretni.

Aztán az unokahúga hívta fel csalódottan nemsokára, hogy a Forma 1-en és a darts versenyeken sem foglalkoztatnak többé leheletnyi szoknyában illegő lányokat táblák felvonultatására, zászlók lengetésére. Mert megalázó a női nem számára. Irénke értette az okot, de sajnálta is a pórul járt rokont, mert tudta, hogy a lány a versenyekről összegyűjtött szép összegű mellékkeresettel tudta csak fizetni a fővárosi rezsit.

Irénke még olyan pletykákat is hallott, hogy valahol, egy amerikai múzeumban leszedettek meztelen női testeket ábrázoló, több száz éves festményeket a galéria falairól. Elgondolkodott, hogy akkor a számos szintén meztelen, festett reneszánsz férfihajlatot vagy a Dávid-szobrot is a hűvösbe teszik-e, ha férfi aktivisták a jövőben az alkotás combjai közötti méret apróságát kifogásolják majd.

Aztán Irénkéhez a bátyja is megérkezett, hogy nem akar-e jobb fizetésért munkahelyet váltani, mert előbb-utóbb bevezetik az új munkáltatói törvényt, miszerint minden cég alkalmazottainak legalább felének nőnek kell lennie. S most a feje tetején áll minden a bátyja vállalkozásánál, mert a náluk dolgozóknak csak 15 százaléka nő. Igaz, a munka nagy részében cementlapokat kell rakodni. Irénke erre a fejét csóválta, pedig kislány kora óta feministának tartotta magát. Legalábbis addig, amíg a feminizmus a nemek közötti egyenlőség eléréséről szólt.

A feminista Irénke azért főzött, mert elégedettséggel töltötték el a keze alól kikerült összeért ízek, miközben közös megegyezés után a férje elvégezte a házimunka felét. A feminista Irénke hitte, az egyenlőség abban áll, hogy állásinterjúnál a szakmai képességet és nem a lábak közötti titkot vagy genderkvóta-szabályzatot veszik figyelembe. Hogy nem leugatjuk végleg a feszes női fenékre tapadt farmernadrágot reklámozó plakátot, hanem mindkét nemet hasonló helyzetben ábrázoljuk. S hogy nem azért adunk Oscar-szobrot egy női rendezőnek, mert az elégedetlen aktivistákat szeretnénk elhallgattatni, hanem mert szakmailag kiérdemelte az illető.

A feminista Irénke szerint az egyenlőség világában nem szégyen, ha egy feleség háztartásbeli, mert a nemektől független választási lehetőség adott. Irénke rögtön el is vesztette barátnőinek felét, amikor dühében kiírta a Facebook-falára, hogy a feminizmus nem a női nem minden eddigi, sztereotipikus szerepének eltörlését és a fakanál nyelének kötelező leköpését jelenti, hanem előítélet-mentes lehetőséget arra, hogy egy nő szíve szerint szabadon válasszon az iroda, a felmosórongy vagy éppen a hoszteszbár ajtaja között.