Űrutazás: a hosszú élet titka?

Az elkövetkező években, 1972-ig, amikor a NASA pénzügyi megfontolásokból lefújta a kirándulásokat a szomszédos égitestre, az Apollo-program 6 küldetése landolhatott a Holdon, 12 űrhajós léphetett annak felszínére.

Aki repül, többet él

Ha kicsit jobban elmélyülünk az amerikai űrprogram elemzésébe, illetve az űrhajósok életrajzaiban, rögtön feltűnik, hogy szinte kivétel nélkül mindegyikük tisztes kort élt meg, vagy elég sokan még mindig köztünk vannak. Természetesen kivételek is akadnak, ilyen az Apollo–1 személyzete – Virgil „Gus” Grissom, Edward White, Roger B. Chaffee –, akik 1967-ben egy sajnálatos balesetben még a Földön életüket vesztették. De például a híres Apollo–11 legénységéből Michael Collins és „Buzz” Aldrin (a második ember, aki a Holdra lépett) még él, Neil Armstrong, az első ember a Holdon 2012-ben hunyt el 82 éves korában. Egyébként az előbbi kettő a 91. életévét tapossa…

Megmenekültek, és ketten közülük, a 93 éves James Lowell és a 87 esztendős Fred Haise, ma is élnek. 1972 decemberében indult útjára az Apollo–17, a program utolsó küldetése. Érdekessége, hogy a személyzet egyik tagja első alkalommal nem berepülőpilóta, hanem geológus volt. A legénység névsora: Eugene Cernan, Ronald Evans, Harrison H. „Jack” Schmitt. Cernan, a parancsnok 82 évesen hunyt el, egykori társai jelenleg 85 évesek, és jól érzik magukat.

A felkészülés, az edzések sem minősültek sétagaloppnak, egy mai focista, aki huszonévesen már milliomos, valószínűleg pár nap után sírva könyörögne a NASA illetékeseinek, hogy engedjék haza. Azt se feledjük, kezdetben az űrhajósokra nemzeti kincsként tekintettek, és úgy is vigyáztak rájuk…
Hogy mennyire számított a tökéletes egészségi állapot az asztronauták esetében, azt jól jelzi Donald Slayton esete. Az „eredeti hetek”, az első űrhajós csoport tagjaként került a NASA-hoz, korábban vadászpilóta volt. 1962-ben a Mercury–7 kijelölt pilótája volt, de az ellenőrző orvosi vizsgálat enyhe szívritmuszavart jelzett, ezért eltiltották a repüléstől. Gyakorlatilag olyan apró hibát vettek észre az orvosok, amivel akár száz évig is eléldegél az ember, mégsem engedték repülni. A NASA repülőszemélyzetének a főnöke lett, gyakorlatilag ő döntött arról, ki indul az űrbe. Később Slayton felkeresett egy szívspecialistát, aki egy kockázatos műtéttel visszaadta egészségét, így 1972-től újra űrhajós lehetett. Nem a szíve vitte el, 70 éves korában agydaganatban hunyt el.
Még a hosszú életű amerikai asztronauták között is kivételt képez John Glenn, aki 1921-ben született, világháborús veterán volt, és szintén az első körben vett részt az űrhajósok kiképzésben. Ő a harmadik amerikai, aki a világűrben járt, és az első amerikai, aki meg is kerülte a Földet. És ez még mind semmi: 1998-ban 77 évesen a Space Shuttle fedélzetén ismét repülhetett, így ő a legidősebb ember, aki valaha az űrben járt. Glenn a politikában sem vallott szégyent, 25 évig szenátor volt. 2016-ban 95 éves korában szenderült örök álomra.

És a szovjetek?

A szovjet űrhajósok sem panaszkodhatnak arra, hogy nem élnek eleget. Már aki egyáltalán megélt egy tisztes kort, és nem zuhant le, nem égett bent, nem fulladt meg a viszonylag kezdetleges gépekben. A kommunisták mániája volt, hogy mindenben legyőzzék a kapitalistákat, a cél eléréséhez az emberáldozatoktól sem riadtak vissza.

Gagarin után is történtek balesetek, talán sosem tudjuk meg, valójában hány szovjet űrhajós vesztette életét. Másrészt az első orosz női űrhajós, Valentyina Tyereskova 83 esztendősen is jó egészségnek örvend, a történelem első űrsétáját végző kozmonautája, Alexej Leonov pedig 2019-ben, 85 évesen hunyt el.
A fentebb említett „matuzsálemi” korú kozmonautákhoz képest Farkas Bertalan, az egyetlen magyar állampolgár, aki az űrben járt, még fiatal: „mindössze” 72 esztendős lesz idén…