Törökországban is büszke magyarságára a sepsiszentgyörgyi Csősz Boglárka

A világ az Apám beájulna című, egykoron nagy vihart kavart magyar film szőke tinibombázójaként ismerte meg. Szűkebb pátriája, Erdély már korábban is, főleg miután 2002-ben elnyerte a Miss Krónika–Erdély szépe címet. A 31 éves sepsiszentgyörgyi származású díva, Csősz Boglárka ma az ismert török vállalkozó, Burak Talu neje, színész, üzletasszony – és nem utolsó sorban a magyar kultúra önkéntes, de elkötelezett törökországi nagykövete.

Smink a fátyol alatt

Beszélgetésünk napján épp az egyik török tévében népszerűsítette szépségipari érdekeltségeit, a Harangvölgyi kozmetikumokat, amelynek márkaépítése és marketingje a Bogi felelőssége, nem beszélve arról, hogy az arcát is kölcsönzi a termékekhez. A mi kultúrkörünkből származó emberből persze hogy kikívánkozik a kérdés: biztos, hogy jó helyen kínálja a portékát? Szaharába homokot? Hiszen a mohamedán világ női fátyolban járnak, az alól pedig aligha látszik ki a smink. „Alapvető félreértés: hihetetlen, hogy milyen szintű ruházatot és sminket viselnek a fátyol alatt a muzulmán nők – igyekszik eloszlatni a tévképzeteket. Azt kellett tapasztalnom, hogy a török vagy az arab világ női otthon azonnal civilbe vedlenek át, a miniszoknya, a dekoltázs jár a férjeknek. De csak otthon. Tapasztalatom szerint a nők nagy része amúgy is meg szeretne szabadulni a fátyoltól, az arab országokból Isztambulba érkező nők azonnal le is veszik a fátylat, sokan már akkor, amikor felülnek a repülőre. Isztambul számukra Európát jelenti.” Kiderül, hogy rengeteg pénzt költenek a szépségápolásra, de nem kitartók, azonnal váltanak, ha hatásosabb reklámmal találkoznak, vagy a barátnő mást ajánl. A sűrű váltogatás persze csak a tehetősebb rétegre vonatkozik, a többi silány minőségű termékeket használ, vagy nem használ semmit. „A nagy többségre az a jellemző, hogy a kozmetikai kezelést csak negyven felé veszik komolyan, amikor már jóval kevesebbet lehet tenni. Ilyenkor azonnal irány a plasztikai sebészet – már aki meg tudja engedni magának.” Egy szó mint száz: megváltásra váró világ...

Egy európai Isztambulban

Hogy miként kerül egy Csősz Bogihoz hasonló európai jelenség Törökországba? Úgy tűnik, a szerelem tájékán érdemes keresgélni a magyarázatot. „Már 2007-ben kezdtük érezni Magyarországon, hogy valami gond van, mert sem a fotózásokat, sem a forgatásokat nem akarták kifizetni, de a számuk is alaposan megcsappant. Korábban már volt egy sikeres utam Törökországban, 2008-ban úgy döntöttem, újra megpróbálom. Már az első hetekben megismerkedtem a férjemmel, s mivel az ő gazdasági és társadalmi pozíciója nem engedte meg, hogy becsukja maga mögött az ajtót, s mondjuk Magyarországra költözzön, nekem kellett idejönnöm. Az első néhány hónapban »szót fogadtam« a férjemnek, semmit sem dolgoztam, igyekeztem megszokni Törökországot. Rövid időn belül azonban hatalmas depresszió vett erőt rajtam, nem jártam ki a házból, nem akartam találkozni senkivel. Aztán egy ideig ingáztam Isztambul és Budapest között, de az sem jelenthetett megoldást. Az sem segített, hogy a török nőkkel roppant nehéz barátkozni – legalábbis az én normáim szerint –, képtelen vagyok megbízni bennük” – idézi fel a kezdeti nehézségeket Bogi.

„Egy idő után újrakezdtem a fotózásokat és forgatásokat. Másfél évig az isztambuli városi színházban dolgoztam, Aphroditét játszottam Euripidész Trójai nők című darabjában – úgy, hogy egyáltalán nem tudtam törökül. Az előadás apropóján kezdtem tanulni a nyelvet, s ma már mindenki csodálkozik, hogy szinte akcentus nélkül beszélek törökül.” Azt mondja, rengeteg energiát fektetett abba, hogy elfogadtassa magát, ha megszólal, ne az legyen az első benyomás, hogy ez a nő nem török. Az volt a módszere, hogy nem elsősorban szavakat tanult, hanem kifejezéseket, s ezzel a török beszédkultúrát. „Az itteni külföldiek többsége ugyanis vagy húsz éve angolul beszél, vagy olyan minősíthetetlen török nyelvtudással, hogy hallgatni is borzalmas. A színház lendített át ezen a nehéz perióduson, utána jöttek a sorozatok. Aztán egy nagy port kavaró, akkut társadalmi problémákat feszegető rendszerellenes film, az Ellenkezem című, amely több díjat is besöpört az antalyai Arany Narancs fesztiválon. Nemrég kezdtük el egy új film forgatását Noel Péter rendezésében – az első magyar–török koprodukció –, amelyben producerként vagyok jelen. Sci-fi, 2021-ben játszódik, gyönyörű animációval is gazdagítva.”

A török sorozatok sikerének titka Bogi szerint abban rejlik, hogy a szerzők visszatértek a történelmi témákhoz. Ezek pedig rengeteg környékbeli országban – Közép-Európától Tadzsikisztánig – komoly érdeklődésre tartanak számot, hiszen a török birodalom jelentős nyomokat hagyott maga után – jót is, rosszat is. Több száz sorozatot gyártanak, minden filmet azonnal lefordíttatnak, s úgy terjesztik a világ különböző részein. Meglepő gazdasági következmények: sok tehetős arab azért akar Isztambulban vásárolni lakást, mert az a kilátás kell neki, amit a sorozatban látott.

Erdély, mint Erdel

„A törökök Erdélyt nem Transzszilvániaként emlegetik, hanem így: Erdel. A kettőt nem tudják összekötni, de Erdélyt nemesekkel, okos, intelligens emberekkel társítják. És én minden eszközzel igyekszem erősíteni ezt a trendet.” Legutóbb a török tévé egyik szerkesztőjével beszélgetett, aki a magyar nemzeti ünnep előtt tisztelgő műsorokon dolgozott. Sokat foglalkozott már Magyarországgal, de Erdélyről még senki sem beszélt neki. „Amikor elkezdtem sorolni, ki mindenki született és élt Erdélyben, még inkább ledöbbent: csak most szembesül azzal, mondta, hogy neki Bartókról riportfilmet készíteni nem Magyarországra, hanem Erdélybe kell utaznia.”

Mostanában többek között azon dolgozik, hogy megcsinálja a magyar filmek első törökországi fesztiválját. Közben fájlalja, hogy a magyarországi sajtó csak a kivételes életkörülményeire kíváncsi, a magyar kultúra képviseletében kifejtett tevékenységére kevésbé. De nem veszíti el a lelkesedését, és napról napra büszkébbé teszi, hogy tehet valamit a magyarságért.