Széphajú Harald és társai

Korszakváltó pillanat: 2014. június 2-án lemondott Spanyolország trónjáról a 39 éve regnáló I. János Károly, helyét a 46 éves Fülöp, Asturias hercege vette át. A hivatalos verzió szerint egészségének hanyatlása miatt már régóta fontolgatta a 76 éves király, hogy átadja a trónt örökösének, de a döntést egy januári felmérés gyorsította fel: a spanyolok 62 százaléka azt szerette volna, hogy I. János Károly mondjon le a trónról. Pedig a királyság a múlt század kilencvenes éveiben még a legnagyobb társadalmi megbecsülésnek örvendő intézmény volt Spanyolországban, miután I. János Károly 1975. november 22-én Francisco Franco tábornok halála után trónra lépett, és első parlamenti beszédében a demokrácia visszaállítását tűzte ki céljául.

A demokrácia visszaállítása mellett azonban nőügyekbe is keveredett az uralkodó, legutóbb 75 éves korában, amikor a sajtó megszellőztette, hogy ingyen bocsátott egy, a madridi királyi palota közelében lévő luxusvillát egy arisztokrata származású német üzletasszony, a 49 éves Corinna Sayn-Wittgenstein rendelkezésére, akivel „tisztázatlan viszonyt” ápoltak. Corinna „hercegnő” erről a Die Presse című lapnak úgy nyilatkozott, hogy „királyi különmegbízottként” többször járt bizalmas küldetésben külföldön, például az Egyesült Arab Emírségekben is, szolgálataiért még állami honoráriumot is kapott. A dolog szépséghibája, hogy a kormány nem tudott Sayn-Wittgenstein semmilyen hivatalos megbízatásáról, s ezt hivatalosan is közölték. Korábban, 2012 tavaszán János Károly botswanai vadászata kavarta fel a derék spanyolok kedélyeit: miközben a spanyol gazdaság soha nem látott mélyrepülésben volt, királyuk elefántokra lődözött Afrikában. A botrány tetőfokán a király megkövette népét, de nem sokkal később a spanyol sajtónak ismét dolga akadt a királyi családdal. Csalás és pénzmosás címen vádat emeltek a király egyik lánya, Krisztina hercegnő ellen: a hatóságok azzal gyanúsították férjét, Inaki Urdangarint, hogy egyik üzlettársával több mint 5,8 millió eurónyi közpénzt sikkasztott el, a hercegnő pedig tettestársként szerepelt a vádiratban. Lévén, hogy férjével együtt körülbelül 6 millió eurót költött egy kastély megvásárlására. A botrány következményeként Krisztinát és a férjét törölték a királyi család protokolleseményeire hivatalos személyek listájáról.

Porlik, mint a szikla

A 21. század elejére mindössze 12 monarchiája maradt Európának, miután az utolsó bolgár cár, II. Simeon, teljes polgári nevén Szimeon Boriszov Szakszkoburggotszki 2001-ben de facto lemondott cári címéről. Déli szomszédunk jog szerinti uralkodóját, Szimeont – akit 1946-ban a Vörös Hadsereg űzött el országából – ugyanis 2001-ben miniszterelnökké választották, és a bolgár parlamentben esküt tett a Bulgáriát köztársaságként meghatározó alkotmányra. III. Borisz cár és Savoyai Johanna olasz királyi hercegnő gyermeke, a „tarnovói herceg” korábban üzletemberként dolgozott, 1946-os emigrációja után csak 1989-től kezdődően kapcsolódott be a politikába saját pártjával, a Második Szimeon Nemzeti Mozgalommal. A mozgalom 49 százalékos eredményt szerzett a 2001-es parlamenti választásokon, a 2005-ös választásokon második helyet ért el és 2009-ig koalícióban kormányzott a Bolgár Szocialista Párttal, valamint a török párttal. A 2009-es választásokon már nem jutott be a parlamentbe. Még délebbre, Albániában néhány évvel korábban, 1997-ben mondtak búcsút a monarchiának. Ekkor Leka Zogu vagy Leka koronaherceg – 1961-től királyi nevén I. Leka – visszatért, és ismét az ország államformájáról, pontosabban a monarchia visszaállításáról szóló referendum kiírását kezdeményezte. Lekának volt még egy hasonló kísérlete 1993 novemberében, de akkor 24 órán belül kitoloncolták az országból. 1997-ben viszont szavaztak az albánok, ám a leadott érvényes szavazatok mindössze 33,26 százaléka támogatta a királyság visszaállítását. A trónörökös csalódottan hagyta el az országot, és nem fogadta el a vigasztaló döntést, miszerint a parlament döntése nyomán a királyi család visszakapta a tiranai királyi kastélyt. Leka Zogu 2011-ben, 72 éves korában hunyt el Tiranában.

Nagy királyságok, kis hercegségek

Nagy-Britanniában sokkal jobban áll a királyság szénája, egy 2006-os felmérés szerint a lakosságnak mindössze 16 százaléka cserélné le a monarchikus államformát köztársaságra. Ám II. Erzsébet halála után az alattvalók 30 százaléka már eltörölné a nagy múltú monarchiát – Angliában 871-ben jött létre a királyság –, nem beszélve a skót leszakadási törekvésekről. Az állam élén 1952 óta II. Erzsébet áll, utódja pedig fia, Károly walesi herceg, aki többek között zalánpataki birtoka okán „földink” is, nem beszélve szépanyjáról, Rhédey Klaudia magyar grófnőről, aki 1812-ben Erdőszentgyörgyön született. A svéd királyság története is a 10–11. századig nyúlik vissza, de az államfő szerepét betöltő svéd király ma már pusztán ceremoniális és reprezentációs szereppel bír, tényleges politikai hatalma nincs. Svédország királya 1973. szeptember 15. óta XVI. Gusztáv, a trónöröklési rend szerint elsőszülött lánya, Viktória követi az uralkodásban. Dániában a királyság intézménye a vikingek idejéig, a 10. századig nyúlik vissza, jelenleg a monarchia élén II. Margit áll, a trónörökös pedig legidősebb gyermeke, Frigyes. Dánia alkotmányos királyság, az uralkodónak pártsemlegesnek kell lennie, az államigazgatásban csupán ceremoniális szerepet tölt be.

A 9. századig nyúlik vissza a norvég királyság története is – Széphajú Harald 872-ben alapította meg az egységes norvég államot –, a trónon V. Harald ül, örököse egyetlen fia, Haakon herceg. A norvég király főként ceremoniális funkciókat tölt be, holott az alkotmány értelmében végrehajtó hatalommal is rendelkezik. Az északiak viszont megoldották, hogy a királyt ne foglalják el a hatalmi teendők, nevében az államtanács kormányoz. A Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársasága 1581-ben néven nyilvánította ki a Spanyol Királyságtól való függetlenségét. Napóleon 1795-ben Batáviai Köztársaság néven átszervezte az országot, s Franciaországtól tette függővé. Később Belgiummal közösen Egyesült Németalföldi Királyságot hoztak létre, majd a belgák 1831-es kiválása után a Holland Királyság nevet vette fel. Hollandia 1815 óta alkotmányos monarchia, ugyancsak 1815-től kezdődően az Orániai–Nassau-ház az uralkodó dinasztia. Beatrix királynő 2013. január 28-án lemondott a trónról fia, Vilmos Sándor herceg javára, napjainkban a hollandok 70-80 százaléka támogatja a monarchiát. Belgium hivatalosan 1831. július 21-től királyság, a legnépszerűbb monarchiaként szokták emlegetni, mivel az uralkodó hivatalosan a belgák királya, nem csak Belgiumé. 2013. július 3-a óta Fülöp király ül a trónon.

1868-as alkotmánya szerint Luxemburg alkotmányos monarchia, amelyben jelentős szerepet kapott a mindenkori nagyherceg, aki kezében tartja a végrehajtói hatalmat: jelenleg a Nassau–Wilburg-ház hatodik uralkodója, Henrik személyében. Európa hat miniállamából négyben monarchikus államformát találunk: Vatikánban, Andorrában, Liechtensteinben és Monacóban. Vatikán teokratikus monarchia, abszolút uralkodója a pápa, Szent Péter következő utódját a pápai konklávé választja. Az andorrai parlamentáris társhercegségben a kettős királyság intézménye áll fenn, Franciaország megválasztott elnöke, illetve a kinevezett urgeli püspök tölti be ezen funkciókat. A fő törvényhozó testület az egykamarás, 28 tagú parlament, a Völgyek Általános Tanácsa. A liechtensteini hercegnek széleskörű hatalmat biztosít a 2003-ban megtartott népszavazás, amely jóváhagyta a herceg. II. János Ádám által kezdeményezett alkotmánymódosítást. A hercegnek már nincs joga megvétózni az elfogadott törvényeket, ráadásul ha valamelyik körzet ki akar válni az államból (Liechtenstein területe 160 négyzetkilométer), megteheti. Monaco hercegsége a világ második legkisebb országa, területe kevesebb, mint 2 négyzetkilométernyi, ahol 1297 óta a Grimaldi-ház uralkodik, jelenleg II. Albert herceg.