Szelfi: mi fontosabb az egónál?

Különösen így nyáron elárasztja, behálózza és átszövi a köznapokat a szelfi, korunk új őrülete. Bármerre is megyünk a világban, turisták hada önfényképez mindenhol – a látnivalók amolyan dekorációkká szelídülnek, szerény hátterekké a kötelezően vidám vagy a szebbik profilba merevedő arcok mögött. Sokak számára a szelfi a magamutogatás, az önimádat és az önáltatás csimborasszója, és ebben kétségtelenül sok az igazság, de azt azért nem tagadhatjuk, hogy mindig természetes emberi igény volt önmagunk viszontlátása valamilyen alkotáson. Igaz, régen a portré kizárólag festők és a tehetősebb réteg sajátja volt, aztán a fényképezés elterjedésével egyre szélesebb rétegek számára vált lehetővé.

Persze mintha zavaróan robbanásszerűen jutottunk volna el a kérésre idegenek által készített, előhívatott és dédelgetett nyaralós fotóktól az akár óránként posztolt szelfikig, amelyeknek értéke gyakoriságukkal és mennyiségükkel egyenes arányban csökken. Német kutatók megállapították, hogy az ismerőseink utazásokról, bulikról, vásárlásokról, pozitív élményekről posztolt fotói iriggyé és frusztrálttá tehetnek bennünket, ennek köszönhetően érezzük sokkal rosszabbnak saját életünket, elért eredményeinket. A birminghami egyetem kutatói arra az eredményre jutottak, hogy a gyakori önmutogatás a népszerűséget illetően hosszútávon épp ellenkező reakciót vált ki, mint amiben a posztoló azelőtt reménykedett.

Az önmutogatással egyetemben az önfényképezés sem népszerű tevékenység: értsd, azoknak nem, akik pillanatnyilag nem csinálják, csak várják, hogy véget érjen. Mert ki gondolná, hogy szelfizni időigényes? Mert az: a szelfibot beüzemelése, a beállás, a jó mosoly, a megörökíteni kívánt helyszín képbe helyezése, csoportos szelfi esetén a csoportfegyelem megteremtése bizony alaposan elhúzódhat. Apropó szelfibot, nemrég még visítva röhögtünk a horgászbotszerűen összecsukható teleszkópos csodán, ma már megszokott és egyre hosszabb. Igaz, sok múzeum és fesztivál már betiltotta, mondván, veszélyes is lehet a tömegben a kellék, és felelőtlen használatával műtárgyak sérülhetnek meg, vitrinek törhetnek be.

Élelmes amerikaik talán ezt a piaci rést kívánják betölteni az egyedülállóan csodás, forradalmi szelficipővel. A cipő úgy működik, hogy az önfotózó behelyezi az orrban (mármint a cipőében) lévő dokkolóba a telefonját, a megfelelő magaslatba tartja a lábfejét, majd pedig a lábujja segítségével kattint. Nos, el tudjuk képzelni, hogy lábfájós nyugdíjasok nem rohannak a boltokba, de valószínűleg szűk szoknyás hölgyek sem részesítik majd előnyben. Akrobatáknak viszont kiváló a találmány. Sokfelé olvassuk, hogy akár halálos baleseteket is szenvednek a gondatlan szelfisek, aki például csörgőkígyókkal és más vadállatokkal, csőre töltött fegyverekkel kívánnak önfotózni, és teszik ugyanezt szédítő magasságokban, száguldó vonatok előtt, szakadékok szélén.

Különösen bátraknak bizonyulnak az oroszok, a magukat veszélyes szituációkban fotózó emberek egyre több súlyos balesetet szenvednek és okoznak Oroszországban, ezért a belügyminisztérium kampányt indított a biztonságos szelfizés érdekében. Sokszor ugyanis egy jól elkapott pillanatért túl sokat kockáztatnak a lájkok és megosztások tömegére vágyók. Év eleje óta legkevesebb több száz sérüléssel járó eset történt, a jelenség tucatnyi halálos balesethez vezetett – ezzel magyarázta Jelena Alekszejeva minisztériumi tanácsadó, hogy a probléma igenis létezik, és nagyon súlyos következményekkel járhat. „Mielőtt szelfit készít, mindenkinek észben kell tartania, hogy a lájkhajszolás a halálba is kergetheti, és hogy egy életveszélyes helyzetben készített kép könnyen posztumusz lehet.” A kampány központi elemei a KRESZ-táblákhoz hasonló piktogramok, amelyeknek főszereplője egy szelfiző figura, hajmeresztő helyzetekben. Az orosz hivatalok egyébként a tetvesség terjedése miatt is aggódnak a csoportos szelfizés kapcsán, mert ugye e tevékenység közben össze kell bújni. Amerika nem annyira a testi, mint a lelki egészségre koncentrál önfotó-kérdésben, pszichotikus tüneteket takar a túlzott szelfizés, vélik a pszichológusok, kevésbé empatikus és toleráns, ki gyakran teszi ezt, ráadásul sokkal impulzívabb.

Persze van azért abban valami buli a szelfizésben. (Bulika, most ez a divatos kifejezés) És van olyan is, hogy nem látszik a szelfizőktől a tenger, vagy mondjuk egy híres műalkotás. Ha ott vagyunk, és nem fotózkodunk, ne engedjük, hogy visszaéljenek a türelmünkkel. Ha ott vagyunk, és önfényképezünk, forduljunk meg, szemlélődjünk: nagyobb értéket nyer úgy a háttérkép.