Hirdetés

Sírok és versek

Nánó Csaba

2014. október 10., 10:102014. október 10., 10:10

2014. október 13., 15:422014. október 13., 15:42

Három név áll a Házsongárdi temető egyik szürke sírkövén: Szilágyi Domokos, Szilágyi Attila, Hervay Gizella. Szűk hat esztendő alatt három temetés, amelyek megrázták a magyar irodalmi életet. A két költő régen nem volt már házastárs, de lent a földben és fent az égben mindörökké együtt őrzik szeretett fiuk, Kobak álmát.

Hervay Gizella október 10-én lenne 80 éves, sajnos azonban már több mint három évtizede nincs közöttünk. Túl sok volt neki gyermeke apjának öngyilkossága, fia értelmetlen halála, idegei lassan felmondták a szolgálatot. Búcsúlevelében azt írta, osztozni akar a szenvedésben. Pedig egész életében ezt tette: minden szenvedő bajából átvett volna egy kicsit, a sors mégis rá mérte a legnagyobb csapást. Előbb volt férje, szerelme, költőtársa hagyta el az árnyékvilágot, majd gyermekére omlott rá a tömbház a bukaresti földrengéskor. Hervay egész további életében a miértekre kereste a választ – és ez felőrölte maradék erejét.

Szegény családban született Makón 1934-ben. Zilahon járt iskolába, színésznő akart lenni, de végül magyar nyelv és irodalom szakosként államvizsgázott Kolozsváron. Egyetemi évei viszonylagos nyugalomban és boldogságban teltek, megismerte Szilágyi Domokost, lelki társra lelt, aki nélkül minden bizonnyal élete és költészete is más irányt vesz.

Szerkesztette a Napsugár, az Ifjúmunkás című lapokat, a Művelődés belső munkatársa volt, tanított, kiadóban dolgozott. Rövid ideig Csiky Gábor újságíró felesége volt, de az igazi szerelem mindig is Szilágyihoz kötötte. Férjhez is ment a költőhöz, 1961-ben megszületett Attila fiuk – Kobak –, két év múltán azonban elváltak, Hervay Bukarestben ragadt. Költészetét ugyan elismerték – 1973-ban írószövetségi díjat kapott – de a magányt képtelen volt legyőzni. Talán a menekülés űzte 1976-ban Budapestre. Tavasszal távozott Magyarországra, ősszel volt férje is elment – örökre. Szilágyi Domokos szenvedései véget értek – a Hervay Gizelláé fokozódtak. A tragédiát Kobak halála tetőzte be: a 16 éves kamasz  meghalt az 1977. március 4-i földrengésben.

Ezt követően Hervay Gizellán már a leggondosabb orvosi kezelés sem tudott segíteni. Többszöri kísérlet után 1982. július 2-án saját kezével vetett véget életének Budapesten. Több búcsúlevelét összetépte. Az egyik változat így hangzik: „Bocsáss meg, Apám, bocsáss meg, férjem, bocsáss meg, fiam. Bocsáss meg, testvérem, bocsáss meg, barátom. Bocsáss meg, szerelmes társam. Ami rád méretik, az méressen rám is. Osztozni akarok a szenvedésedben.”

A tehetséges család földi jelenlétét egy szürke kő jelzi a Házsongárdi temetőben. Költészetüket azonban számtalan kötet, amelyek az erdélyi irodalom legnagyobb értékei közé tartoznak.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés