Sam Smith átütő sikerét hozta az 57. Grammy-díjátadó gála: a négy legfontosabb kategóriából háromban a fiatal brit énekes nyert, az év albuma azonban Beck Morning Phase című lemeze lett. Sokat láthattunk Lady Gaga melleiből, de Madonna feneke sem veszett jótékony homályba.
2015. február 14., 20:502015. február 14., 20:50
A gála televíziós közvetítésén 23 produkciót láthattak a televíziónézők, és meggyőződhettek arról, hogy a Grammy-díjátadó az év talán legfontosabb zenei eseménye, tekintve az egy főre eső világhírű előadók előfordulási arányát, de persze a show vérprofi voltát is. A gálát az AC/DC nyitotta új számával, a Rock or Bust cíművel, ami kellőképpen megalapozta a hangulatot. Énekelt Ariana Grande, Miranda Lambert, Katy Perry, Beyoncé, Tom Jones és Jesse Jay. Közös dalt adott elő Rihanna, Paul McCartney és a 23-szoros díjazott Kanye West, aki hat év után szerepelt újra Grammy-gálán. Színpadra állt Madonna is, tőle megszokottan sok erotikus töltettel, de nagyon bulisan: Living for Love színpadi adaptációja közben sokan együtt daloltak az énekesnővel. Aki helyett egyébként a rossz nyelvek szerint a dublőre emelkedett a magasba a produkció végén, ugyanis a színpadon szép számmal előforduló minotauruszok több mint öt másodpercig kitakarták a színpad alsó dobogóit.
Persze az est talán legnagyobb sikere Sam Smith fellépése volt, a kilencszeres Grammy-díjas Mary J. Blige oldalán adta elő Stay With Me című slágerét, amelyért megkapta az év dalának és az év felvételének járó díjat. A 22 éves brit énekes lett a legkiemelkedőbb új előadó, így a négy legfontosabb kategóriából – az év albuma, az év dala, az év felvétele és az év újonca – háromban ő diadalmaskodott.
Ki az a Sam Smith?
Előrehaladottabb korú – értsd: 35 éven felüli, nem MTV-néző – egyszerű halandók összevont szemöldökkel próbálták felidézni a gála után, hogy ki is lehet az a Sam Smith. Nos, nem árulunk zsákba macskát, inkább elmondjuk. Brit énekes, Londonban született 1992-ben, és nem is olyan rég debütált, igazi sikerei 2013-tól kezdődtek (az őt nem ismerő olvasók mentségére legyen mondva). Ekkor lett világhírűvé a Stay With Me című dala, amelyet a kereskedelmi rádiók műsorából sokan ismerhetnek. A Money On My Mind című szintén igen népszerű dala tavaly februárban jelent meg, míg In the Lonely Hour című albuma májusban. Az albumot a viszonzatlan szerelmeiről írta, hiszen eddig senki nem érdeklődött róla. (Megértjük, ha most nem hatódik meg a nyájas olvasó, előfordul az ilyen, ha az ember 22 éves, biztosak vagyunk benne, hogy jőni fog, aminek jőnie kell.) Tavaly indult be amerikai karrierje is, fellépett olyan műsorokban, mint a Late Night With Jimmy Fallon és Saturday Night Live. Harmadik kislemeze a Like I Can december 7-én jelent meg az iTunes-on hivatalosan. Samnek az év vége elhozta első címlapját a Teen Vogue-nál, és nem sokkal később a mostani Grammy-gála pedig az üstökösszerű felemelkedést. A legjobb előadói díj átvételekor a kissé pincérjelleggel piros öltönybe öltözött Smith könnyeivel küszködött a köszönőbeszéde elmondásakor.
A legfontosabb Grammyk:
Legjobb instrumentális jazz album: Chick Corea Trio – Trilogy. Legjobb elektronikus lemez: Aphex Twin – Syro. Legjobb dance felvétel: Clean Bandit ft. Jess Glynne – Rather Be. Legjobb score: Alexandre Desplat (The Grand Budapest Hotel). Legjobb videoklip: Pharell Williams – Happy. Legjobb zenei film: 20 Feet From Stardom. Legjobb rock teljesítmény: Jack White - Lazaretto. Legjobb metálteljesítmény: Tenacious D. Legjobb rockdal: Paramore – Ain’t it Fun. Legjobb alternatív lemez: St. Vincent – St. Vincent. Legjobb rapdal: Kendrick Lamar – I. Legjobb rapalbum: Eminem – Marshall Mathers LP 2. Legjobb R&B dal: Beyoncé ft. JayZ – Drunk In Love. Legjobb countryalbum: Miranda Lambert – Platinum. Legjobb R&B teljesítmény: Beyoncé ft. JayZ – Drunk in Love. Legjobb popszóló-teljesítmény: Pharell Williams – Happy. Legjobb új előadó: Sam Smith. Legjobb popalbum: Sam Smith – In the Lonely Hour. Legjobb rockalbum: Beck – Morning Phase. Az év albuma: Beck – Morning Phase. Az év dala: Sam Smith – Stay With Me. Az év felvétele: Sam Smith – Stay With Me.
Régi motorosok
A zsenge korú Sam Smith mellett persze szép számmal feltűntek régi vágású zenészek is a színen. Díjat adott át Barry Gibb, a Bee Gees egyetlen még élő tagja és Prince, aki az év albumának járó Grammyt nyújtotta át. Enrique Iglesias adta át az év dalának, Stevie Wonder és Jamie Foxx pedig az év felvételének járó elismerést. A legjobb rockalbum a Beck Morning Phase-je, a legjobb pop album Sam Smith In the Lonely Hour című korongja lett. Az év country lemezének járó Grammy-díjat a Platinum kapta Miranda Lamberttől, míg a legjobb alternatív zenei album a St. Vincent lett. A rap lemezek között Eminem nyert a The Marshall Mathers LP 2 című anyagával. Utóbbi kategóriában először avathattak volna női győztest Iggy Azalea révén, de az ausztrál énekesnő végül hoppon maradt. Az év könnyűzenei producerének Max Martint választották. Idén 83 kategóriában osztottak ki díjat. Antal Nimród munkája a legjobb zenés filmek között volt versenyben a rangos elismerésért, de végül alulmaradt a 20 Feet From Stardom című alkotással szemben, amely tavaly Oscar-díjat nyert. Igen kellemes pillanatokat szolgáltatott a nézőknek a gálán Paul McCartney: nem sokat törődve a passzív, üldögélő közönséggel, felpattant, és énekelve, tapsolva ünnepelte a színpadra lépő, legendás Electric Light Orchestrát. Arra azonban láthatóan nem számított, hogy a kamera is inkább őt veszi a zenekar helyett, így inkább hamar visszaült a helyére.
Míg tavaly az azonos neműek házasságkötésének elismeréséért, addig idén a nemi erőszak és a bántalmazás ellen emeltek szót a gálán. Barack Obama elnök videóüzenetében arról beszélt, hogy a művészek nagy hatással vannak a közvéleményre, így módjukban áll befolyásolni az emberek gondolkodását. Arra kérte a zenészeket, vegyék rá rajongóikat, hogy álljanak a bántalmazás felszámolásának ügye mellé, s így senkinek sem kell félelemben élnie.
No, és a ruhák
A Grammyn korántsem olyan szigorú a dress code, mint a rövidesen megrendezendő Oscar-gálán, így az érkező világsztárok elengedhették magukat és a fantáziájukat. Idén a nőknél is divat volt az öltöny és más ünneplő nadrágos kombináció, de sok merész dekoltázst láthattunk, például az ezüstruhába öltözött, jégkirálynővé vagy halleánnyá stilizált Lady Gagáét. A színpadi önmagához képest rendkívül visszafogottan öltözött énekesnőnek gyakran igazgatnia kellett a ruha deréktől felfele kezdődő részét, hogy ne buggyanjon ki, aminek nem lenne illendő kiviláglania, de vélhetőleg megérte a pluszmunka: a látvány mindazoknak, akik szeretik az ilyen látnivalókat, valóban nem volt mindennapi. Talán ennek is köszönhető, hogy róla olyan fotó is készült, ami az arcát nem mutatja. Madonna is látnivalókban bővelkedő szerelésben érkezett, bár talán 57 évének már nem annyira üde bájait szerencsésebb lett volna nem Mouline Rouge-táncosnő jelmezbe öltöztetnie. A megöregedni képtelen díva adott pillanatban harisnyás fenekét is megmutatta, a korához képest meglehetősen szép fenék azonban, úgy látjuk, jobb lett volna, ha egy ruhadarabban rejlik és átsejlik csupán.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!